Az egyszeri lyány esete...

Hajdanában, danában, a másodszülött úrfi első karácsonyára, az egyszeri lyány, kapott az Édesanyjától, egy kenyérsütő masinát. A lyány igyekezett örülni, dehát, nem tudott. Egyre csak azon főtt a kobakja: hát már most még ezt is nekem kell csinálnom? De nem csinált hosszú arcot, csak jó képet vágott, bár a mindent látó anyai szemek átláttak a csinált derűn. Bíztatta is a lyányt: ne búsulj, egyszerű, meglásd szeretni fogod!
...és lőn!
Alig pár hónap elteltével, a kis család és főleg a lyány, már létezni sem tudott a csodamasina nélkül. A lyány, nem sütött benne: csalt. Dagasztott benne/vele. Meggyúratott a szerkezettel mindenfélét. Kenyeret, kalácsokat, buktát, fánkot, mééég pogácsát is.
De, mint az hamar kiderült, a szerkezet nem ilyen: minden napos használatra készült. De nem ám! -Ja, kérem, mert mint tudjuk, minden csoda három napig tart, történetünkben sem lehetett másképp.-
Hamar, alig 7 hónap után kilehelte a lelkét, a tésztákban forgács és különös, olajos pacák képében.
De persze a lyányt sem ejtették a fejére, a garanciaidő kihasználásával egy igen hosszan elnyúló huzavona végesztével, kicseréltette a masinát.     Ja.     Aztán, még háromszor, mert hat-nyolc havonta újra és újra jelentkezett ez a lélek-kilehelősdi.

...és itt álljunk meg egy pillanatra a mesélésben, mert azt muszáj még tudnia a kedves hallgatóságnak: hogy mi módon tehetett szert a lyány, a cserékre.
'Tudnillik', ha a lyány lovagias párja kívánta kicserélni a csodamasinát, egyedül, bizony senki isten fiának nem esett meg rajta a szíve! Nem bizony. Dúrván elhajtották, vagy alkatrészcserét súlyos sommáért kínáltak.
Ha viszont a népes család (4fő) jelent meg krokodilkönnyes, boci szemekkel, térdenálva-könyörögve na jó, ez erős ferdítés és azt bizonygatva, nem élet az élet csodamasina nélkül, bizony, azonnal kaptak másikat, vadonás újat!

A történetünk, (tegnapelőtt) új fordulatot vett: a kenyértésztában ismét feltűntek, a sajnos már jól ismert, fémforgácsos pacák, szám szerint kettő. De azt a lyány eltávolította, majd a tésztát kenyérkének megsütötte. Ám a kenyérke csúnya véget ért, méghozzá  a ház urának keze által: a kukában puffant. Mert a megszegésnél, újabb csúnya foltok kerültek elő...
Ember bemérgedt: megoldás kell! A világot behálózó információ-hegyek alól kívánt, célszerszámot (dagasztógépet) felkutatni. Közben szembesült a lyány, már régen megtapasztalt nyakasságával... Bezony.
Találtak csoda-csoda masinát, de az aranyak számát nézve -már amit érte adni kellett volna- egymásnak feszültek...

az érvek... persze. (Mit gondolt a kedves hallgatóság?)
Aludtak rá egyet. Másnap reggel, pirkadatkor (mesében szabad túlozni nem?), lyány elment bevásárolni, a gavallér Ember pedig haladékot kért, míg a lyány hazaér és döntést ígért.

A lyány, ilyen szempontból, lágyszívűnehezen terhelhető. Mert ugye, kellene a gép. Legyek már pontos: nem kellene, hanem szükség van rá. A bajság ott van, hogy van meggyőződése arról, melyik lenne a megfelelő. De annak, tarisznya arany az ára. Ha ragaszkodik hozzá, Ember bús lesz. Ha nem, akkor meg az ő orra csúszik majd a porban...

DE a Gondviselés nem azért van, hogy érdekeket Embert és lyányt húrpattanásig feszítse egymásnak!
Nem. A két kompromisszumra képes szereplő elé tálcán kínálja a megoldást (khm. khm. khm.): Az egyik boltban a lyány felfedez egy csodamasinát (igen, egy újabb kenyérsütőgépet,           /kukába-fél-év-után-minden-lelkiismereti-cécó-nélkül-kidobható-) elfogadható összegért.
Távrecsegőn-értekezés közben kiderült, a lyány hátulról-melbe kérdéséből, hogy az Ember hajlandó lenne tarisznyányi összeget adni a lyány kedvéért csoda-csoda masináért...
De a lyány, ismervén a feltételeket/lehtőséget, nagylekűen, a jövőbe tolta a gigantikus költekezést és hazatért az újabb halálraítélt csodamasinával, az ő szerető Emberéhez...

                        Vége

Erre mondják, hogy....

Bő három hétig nem esett, már nagyon kívántuk, hogy megnyíljanak végre az égi csatornák.
Porzott már az út is, a fű erősen kornyadozott, minden egyéb növénnyel együtt.
Tegnap óta többször ömlött, mintha dézsából öntenék, közben meg, mikor nem szakad, szemerkél.
A kertben dagonyázni lehetne a sárban.
Ültetnem kellene, meg vetnem.

Erre mondják: vigyázz mit kívánsz, mert megkapod!

Leveli, a hordóból

Úgyis háziállatért nyúznak már jópár éve... és lőn!
Vaaaagy?

Egy

kis vidám, szívderítő, finom, lötyögős...

Szép, békés húsvétot kívánok, kedves Mindnyájatoknak!

Állatkertezés(ek)

...mikor bezárom az ajtót, ők meg ott ülnek, azzal az utálatos arckifejezéssel, hogy: már megint rád kellett várni...
Sajnálják tőlem azt az öt percet, amit valóban magamra fordítok: magamra rángatok ruhát, cipőt, gyorsan, mert ők tüntetőleg már elfoglalták a helyüket az autóban, de azt már persze mindenki elfelejtette, hogy pár perce, még én adtam fogkefére fogkrémet, no meg zoknit, inget...   mindegy.
Indulás.
Épphogy felérünk az autópályára, leszűkül egy sávra, D. sóhajt: már megint!
???
De már látom: beterelik az egész forgalmat egy pihenő-parkolóba. Közúti ellenőrzés: tucatjával rendőrök, laptopok, komoly figurák, de csak a külföldi rendszámúakat állítják meg...
Ja kérem! Májustól szabadon jöhetnek a munkavállalók, persze ha bírják a szekírozást. Mert megy már most is: külföldit külön figyelem, igazoltatás, mifene illet. Nesze neked schengeni övezet!

 

Némi: mikor érünk már oda után, a nagyváros...

...és az uticélunk: Tiergarten Schönbrunn.

Felfedezés a függőhídon: mozog!

tibeti imamalom

Öt óra gyaloglás után is...

Térdig jártuk a lábunkat. Megérte, mert valóban gyönyörű, rendezett, tiszta, átgondolt. Igaz, a jegesmacikról lemaradtunk, nekik csak hűlt helyüket találtuk, ahogy a hiúzok sem mutatkoztak.
De, legalább veszélyben nem voltunk, ha már le is maradtunk erről-arról...

Jajj! Azt még nem meséltem!Alig két éve, Veszprémben voltunk, az állatkertben.
Tulajdonképp ugyanezekkel a jelzőkkel illethetném, mint a bécsi állatkertet, eltekintve attól az egyetlen, apró bibitől, amit volt szerencsénk megtapasztalni.
A páviánok kifutójánál jártunk éppen, mikor egy elektromos kisüléshez hasonló, irdatlan durranást hallottunk, majd éles sikolyt, nem messze tőlünk.
Egy kislányt vágott meg a villanypásztor. De hogy!   Nagyon.

Nem tudni ijedtségből-e, vagy miért, de anyuka is elkezdett ordibálni, de nem segítségért, nem. Az amúgy is holtra vált kislány fejét üvöltötte le, közben lehordta mindenféle isten barmának, meg miegymásnak, mi meg farkunkat behúzva loldalogtunk el, attól félve, tán minket is elküd valamerre. (D. csendben megjegyezte, tán a biztonság kedvéért meg lehetne kérdezni, mekkora csapás érte a kislányt...  Kedves anyuka szeme szikrákat hányt!              Brrrrr.)                                                                                                                                  

Míg Veszprémben, a kerítésen belül bár, de alig egy-két centire, addig Bécsben, jó másfél méterre húzták ki a villanypásztortokat. 

Kiegészítés: halványlila gőzöm sincs róla, miért/mitől kócolódtak össze az utolsó sorsok! Javítani sem tudom. Ötlet?                                                                                                                                       

Hazafelé...

Játszótéren...

MÉG indokolt volt, hogy én is csússzak...

...MÁR egyedül.

 

 

Mégiscsak jó!

Kezdem, az elején.

A magyar közösségi oldalra, kiváncsiskodni szöktünk be az elején, egy rokon jelszavával.
Nem akartam regisztrálni, gondoltam rongyrázás az egész, nem csinálom. Aztán bepalizott egy ismerősöm...

Még örültem is, sőt ujjongtam, mikor megtaláltam valakit, akit ismertem/szerettem korábban.
Nos, nagy csalódásoktól kímélem meg magamat, ha nem várok ettől a közösségi-mifenétől semmit!
Mindegy, túlélhető.
Aztán kezdett ellaposodni és gondoltam benézek a pofakönyvbe is, brahiból: meglátom kit találok, kit nem. Legfeljebb törlöm magam, ha megunom, innen is, onnan is.

Innen a lényeg:
Pár hete rátaláltam egy korábbi rajongásom tárgyára. Neeem, nem zenész, nem is színész, de közszereplő*, ráadásul gyerekként, mondhatni, együtt nyaraltunk.

A szomszéd sátorban laktak a családjával, felismertem én ismertem fel! és teljesen odáig voltam, meg vissza, hogy nahát, hogy Ő az...!            -Rajongani már kilenc évesen is nagyon tudtam!

Aztán össze is barátkoztunk.

Majd benyaltam egy alul-felül-folyós vírust, a sziget ivóvizének mértéktelen nyakalásától, + a félig éretlen füge, ugye, ő meg jött az apró, áttetsző bogyóival és megmentette a családot a hazakullogástól. (Abban az időben, két évente adtak vízumot egy normál halandónak ismerős?, szüleim élve a lehetőséggel, mindjárt három hetes kint tartózkodást terveztek...)
Ott volt a szomszédban, én meg lestem minden szavát, mert mesélt és mesélt. Imádtam!

Nos, ez az ember levelezett velem kicsit, a bokros teendői mellett és mától ismerősöm a pofakönyvben!

Ennyi a történet, bocs, hogy zavartam, de örülök és ujjongok és ezzel muszáj volt eldicsekedni!

Mezítlábas Thea, akkor.

*Geológus.

Magamnak...

Ma nagy műtét van és tán már el is kezdődött.
Nyilván nem írhatom le, kinek, milyen műtéte, csak: hogy most zajlik.

A gyomrom öklömnyi, a gondolataim meg folyton ott járnak -a mai nap első pillanatától, merthogy Vele is álmodtam...




Ha baj van, kissebbek a távolságok, az ember közösséget vállal, ill. érez. Igen.

Nem esik, a kis fák szomjaznak

avagy, életmentésünk margójára...


...hát, nem őrültem meg, hogy tíz kilónyi vizet cipeljek a fákig! 22 fa van, az összesen ugye...   szóval, nem, azt nem vállalom!
Így jött a logisztika: megismerkedni a locsolócső összetoldásával és beüzemelésével.    Khm.
Sikerült, persze, de azt nem  árulom el, mennyi időt vett igénybe... merthogy volt cső, aminek a végén nem volt toldó, csak a cső maga. Ezt a problémát is meg kellett oldani.                
No, de végül sikerült.
Majd jött, rögtön a következő megoldandó: a házban a csap megnyitva, a kerti csap is, de miért nem folyik a cső végén a vödörbe? Ja, hogy megtörött a cső?         ...most sem folyik.
Még egy helyen törés a csőben, de továbbra sincs egy fia-csepp sem a célobjektumban.

Azonnal leszállni a csőről, vicces kedvű ördögfiók kacagány!

Na ugye, megy ez!

Tudom,...

...sokan nem szerették sem Őt, sem a zenéjét, de nekem továbbra is egy nagy kedvenc.

Ez pedig, egy nagy sikerű dalának, igazán jó feldolgozása:

Szünet van

nálunk, péntek délután óta. Húsvéti. A gyerekek repkednek, zümmögnek, mégis kornyadozom mellettük. Alig élek, valami kellene... valami, ami feldob.       (Csúnya, elégedetlen Thea! -tudom.)

Egy mosolygós, kacsintós öregúr, délelőtti "kisztihánd"-ja megtette a hatását...

Rajzok

A. csodatraktora

M. nyula, kicsit másképp...

Ez pedig én volnék. -M. megkönyörült végre...

M.

Előzetesen megmutattam neki, hogy kell, mert tudni akarta, hogy szokták?
A csőhöz feszíted a belső talpéledet, miközben továbbra is kapaszkodsz. Igen, persze, két kézzel. Aztán felemeled a feneked a lapról és a csövön csúszva lejutsz a földre.
Azt mondja, magasan ül, hosszú a rúd, rám meg, hogy pici. Pedig a magasság ugyanaz, de hiába győzködöm, ha a nyakában ott a  félsz.
Már tíz perce, hogy várom: csússzon, ő meg felsóhajt: milyen szép itt a kilátás!
Aha, szóval nem jön az a fránya bátorság!
Várok. Ő meg kacsint és leugrik. Cső és kapaszkodó nélkül.

Ja, hogy nem a játékokkal játszik, hanem velem...?!
Még érdemesnek tart rá.

Urak és szokásaik

M. az elsőtől, a mai napig rendben tartja a tolltartóját.
Kínosan rendben. Kislány létemre, az enyém sem volt ilyen pedáns!

D. nem, mert nincs neki. A zsebeiben tartja őket, vagy a füle mögött... esetleg a szélvédőnél, a kesztyűtartóban, de akad az autó középső konzolában, ahogy az autó ajtajának (hogy hívják?) zsebében is.
Több tucat, erre-arra.
Rövidek, hosszúak, törött bélűek, reklám ceruzák, rágottak (???), ácscerkák, festékesek, taposottak, színesek is. Cserél, meg elveszít, kölcsönkér -ami olykor marad.... (...meg néha, nadrágostól, pulcsistól kimosok egyet, kettőt. Pssszt!)
De eeez!   >>>

Pasis szokások (Urak és szokásaik)

A.
Kiburított egy egész pohár tejet, mert nem kérte.
Közölte, hogy a felhő volt. -Mert nem vállalja a felelősséget.

Korábban M.-re kente volna a csintalanságokat, ha hiszem.
Aztán, jöttek a nyomorult bogarak (zsamzsam -a korábban használt testvér-nyelven), de ez is meglehetősen átlátszó magyarázat volt. Nemde?

Vajon mit lódítana, ha szidnám?

M.
Lécet, deszkát, kezeletlen faanyagot nem hajlandó megfogni, mert szálka szalad az ujjába!

Jelenet a kertből:
Megkértem, hozzon két karót.
Elment, majd hallottam, hogy hívja A.-t és buzgón magyaráz valamit.
Együtt jöttek vissza, A. cipelte a két karót, M. meg irányította, hogyan fogja, hova tegye. Pfff...


D.
Múlt hét óta, majd' minden itthon töltött estén, leült bocs: lefeküdt végénézni a kiválasztott mesefilmet. (The League of Extraordinary Gentlemen)
Az első két alkalommal: 5 perc után aludt. Harmadszor: eljutott kb a film 1/3.áig, negyedszer még azelőtt szundizott, hogy a nyelvet kiválaszthatta volna.

Tegnap, már látta a szereplőgárdát a végén, majd előkeresett egy másik dvd-t, hogy azt is megnézi...
Nem gond, ez most engem is érdekel, viszont a film felénél eszembe jutott, jobb lesz megállítani, ha nem akarom többször végigunatkozni.*

Ma garantáltan rajzszögeket hintek a kanapéra!






*Amire még emlékszik, onnan indítja a filmet, persze. De ez többnyire jóval előrébb van, mint mikor én észre vettem, hogy elaludt...  ...és nem is érdekel minden egyes film, amit kiválaszt. Addig én olvasok, vagy mással bíbelődök. DE akkor is hallom!!!

Véletlenek pedig vannak!

Ilyen nincs!

Szkájpoltunk Anyuval az előbb és -mi másról, mint- a kertről beszélgettünk.
Meséltem azokról a különös járatokról a földben, amiket a dália-gumók lerakása közben találtam.
'Aszongya': Lótetű. / Lótücsök.

Aha, ja! Még egy ízeltlábú! -Engem, ha valamivel, az ízeltlábúakkal lehet kiüldözni a világból!
Mi a csudát teszek, ha szembe találom magam eggyel, miközben ott kapirgálok???

'Aszongya': Agyonütöd!
Aha! Ja!              Én? Maximum: sikítófrászt kapok!
'Aszongya': Hívod A.-t, széttekergeti!
Igaz! Majd A. megment a Lótücsöktől!

Eddig, mi a túróért nem hallottam erről a Ló-izéről???

Forr.: internet

Tarack, most meg Lótücsök! Mi jöhet még?

Csak nem óhajt valamit az úrfi?

Vaskalap! Malacod van, nekem meg tarackom...

Mivel most derült ki, hogy gond van, három hete permeteztük (Glialkával).
A mezőgazdasági boltban, miután elmeséltem mi van a kertben, ezt adták. Ahogy elnézem (rákerestem a neten), ráhibáztál: ez tényleg tarack. Pfff...

Az elszáradt, méreggel megölt növénynek is hajt a gyökere!!!

Nagyon köszönöm, a segítségedet!

Attól tartok, a lefedéses módszer kiesik, mert veteményezni kellene már...
Így bizony marad a kapálás, kapálással!
De nem bánom, ha a szép, érett paradicsomra, paprikára és társaira gondolok.



Ősszel újra legyomírtózzuk és ez úttal majd D. ássa fel, no meg trágyázzuk, úgy rendben lesz.  Remélem.

!!!

Emberem szülőanyja, D. pofakönyves profilján tetszikelte, 
hogy házasok vagyunk.


Ha betartom azt, hogy nem jövök addig, míg ezt meg nem emésztettem, 
akkor most írtam ide utoljára...!

Kapcsolat

Rég kezdődött, gyerekkoromban.

Rájártam, többek között a cukorborsóra. De, mert nem voltam túl rutinos csenő, no meg a gazdasszony is résen volt, folyton lebuktam. A sorok között, mindig megtalálta a kötegbe gyűjtött, üres hüvelyeket. Nem szidott, csak kért: édes lányom, legalább ne tépnéd meg a növényeket!
Unokanővéremmel, mikor náluk voltam, legálisan húzkodtuk ki, az alig ceruzányi sárgarépát, szedtük az újhagymát és a borsót. Keci kertje nagyobb volt és készült is a dézsmálásunkra...
Mi meg faltunk. Kicsit később meg legeltük a málnát, törtük a mogyorót (én, az ujjam közben).

Saját kertem, két éve lett először. Az a szörnyű felismerés váltotta ki a kert utáni vágyat, hogy az azt megelőző években, nem kaptam, hiába kerestem, paradicsom ízű paradicsomot. Volt víz ízű, meg föld ízű, ill. műanyag ízű, de paradicsom ízű, speciel nem. No, meg hiányzott, a kertillat. A kert illata. Azóta tanulok. Van mit.

Márciustól palántákat neveltem. Aztán, május elsején, eszembe jutott, hogy nincs hová tenni...
D.-vel lesaraboltuk a kertnek szánt területről a füvet (végig ott álltam mellette, bizony), Ő felásta,* bekerteltük, majd indult A kertezés!

Tavaly, már itt vittünk véghez hasonlót, pepitában, ami jól indult, aztán elbokrosodtak a teendők, de autó híján (no meg az építkezés), nem tudtam jönni, így visszavette a természet...
(Sajnos a jó szándék ellenére, pórul jártunk. D. kapálógéppel átdolgozta a kórós földet, de hiba csúszott a számításna, mert utána napokig esett, tömörítette a földet, amitől olyan lett, mint a vasbeton! Kapálgattam, meg nyavalyogtam: milyen nehéz kapálni. Mint kiderült a kapám sem felelt meg a célnak, a földről meg kiderült, hogy tényleg nehezen kezelhető, nem én vagyok annyira kényes...)
Ennek ellenére, ekkora és ilyen póréim lettek:  <

Más egyéb, a gazon kívül, alig.     Sírtunk...

Idén, gyomírtós permetezéssel kezdtünk, mert a tavalyi ásás, nos... jobb lett volna, ha nem ássa fel az illető, azt hiszem. (Sajnos D.-nek nem volt ideje, engem meg hatökrös szekérrel sem lehetne rábírni az ásásra.)
Most, vígan virul benne a fű. Az a fajta, ami az álladig felnő, ha hagyod és hüvelyknyi gyökérzet büszke tulajdonosa. A tutibiztos gyomírtó nem jött be. Most már csak abban bízom, hogy a nemes növénykéimre semmi hatása nem lesz...
Egyébként, mindenki rajtam röhög (nincs rá jobb szó), mikor megoldás után kérdezek, Anyu meg egyre azt hajtogatja: kapálni kapálni, kapálni, hahaha!

Pillanatnyilag, ilyen a kert vállalható része:

Veteményezés még nem volt, a paradicsom, paprika meg alakulgat az ablakban...

Ja! A dáliáim, már földben.  ...és ha idén is lerántja valami a föld alá és gumóstól felfalja, az esetben nincs kímélet: nem csak csiga elleni mérget fogok kiszórni!!!





*Akartam segíteni (D. azóta is ezzel mulattatja magát, meg naaagy örömömre másokat), meg is próbáltam: ott ugráltam az ásó élén      hiába, mert nem volt hajlandó a földbe szaladni!!!

Ha

arra visz az útja, ok nélkül is bemegy Anyuhoz, mert Anyu,...     anyu-típus. Anyósnak nem jó, keserítéshez nem ért, így Anyu ő, D.-nek is, így megy, mint írtam, kölünösebb indok nélkül is.
De most volt, várták, elszállítandó sütivel.
Egy féléről tudtam, nagy meglepetés volt a második doboz. Az ám! ...hát még a levél, a dobozban!
Merített, halványkék, vízjeles papírra írva és rajzolva, mert rajzot is kaptam a fincsi szavak mellé.

Hullott a könnyem, mint a záporeső!

Ostoros rétes (ismét, most recepttel)

Kedves Vaskalapnak ajánlva!


A töltelékkel érdemes kezdeni, hogy kenhető legyen, mire kell.
Töltelék:
25dkg vaj,   20dkg cukor,   2ek. kakaó,    mazsola,   só;
A mazsola kivételével, valamennyi hozzávalótt jól összedolgozni.

Tészta:
3 tojás sárgája,    2,5dl tej,    10dkg vaj,   60dkg liszt,   só,   fél élesztő;
A homogénre gyúrt tésztából, három cipót formázni, azokat tepsi méretűre kinyújtani.
Megkenni a masszával, a mazsolával megszórni, középen, hosszában ketté vágni és feltekerni.
A maradék két cipóból, még két két tekercset készíteni, hármasával összefonni.
Egy órát kelni hagyni, felvert tojással megkenni, majd előmelegített 180C°-os sütőben, átsütni.
Ez nálam ~30 perc.
Sütőtől függ...

Még több kép, itt.

A kézírásról

Írni tanulunk M.-el.
Igen, én is. Szeretnék segíteni neki, de csak úgy vagyok/lehetek hiteles, ha kisujjból megy.    Nos, még nem vagyok az... kicsit sem. 
Mert az itteni kézírás, erősen hajaz a múlt század elejéről, a nagyszüleimtől megmaradt okmányok míves, cikornyás kézírására.
Gyakorolni kell.
Így most kötünk, kunkorítunk.

Mókás, ahogy a kis ajkait igazítja, hegyesíti a nyelvét, olyan nagyon figyel a kacskaringókra. Közben az orra súrolja a lapot, én meg igazgatom a helyére a kis fejét.



A végeredmény, még ákombákomos, de alakul.

Fog ez menni! Bár, ahogy elnézem, neki előbb.




Ha danában ilyen "b"-t írtam volna,  egészen biztosan megdorgál a tanerő!

Gautáma Sziddhártha herceg

Avagy...

AZ ÜGY

Mesélek.



Szerencsések vagyunk. Azt hiszem. A gyerekek egészségesek és problémamentesek. Vannak döccenők, persze, de nagy kríziseket nem utaltak nekünk a fentiek.
Bár, ha valaki úgy egy héttel ezelőtt kérdezett volna, homlokegyenest mást mondok.

Mert, mikor problémát él meg az ember és épp keresi a kiutat, az piszok nehéz, meg elkeserítő tud lenni.

Ja! Hogy miről beszélek? A.-ról és az ő viszonyáról a szobatisztasággal. Igen.




M. egyszerűen, egyik napról, a másikra lett szobatiszta.
Észrevettem, hogy erőlködik, pirosodik az arca, elvittem a wc-re, oda produkált. Kész.
Alig egy hét leforgása alatt tiszta lett, éjszakára is, mindezt másfél évesen. Igen. Nem hangoztattam, úgysem hiszi senki, de így történt és akkor.

A. teljesen más alkat. Ő rengeteg zöldséget, gyümölcsöt eszik, sokat iszik, így a végeredmény puha, semmi erőlködéssel nem jár. Sity-sutty, benne volt a csomagban, szinte észre sem vette.

Alig két éves volt, mikor felfedeztem: éjszaka mindig száraz marad a pelenka.           Jippiiiii!
Ekkor ráálltam a témára: kérdezgettem kell-e és vittem. Ha a szabadban voltunk, szólt is, ment is önállóan. De odabent, vagy útközben nem izgatta a dolog.

Később, a gyerekorvost is megkérdeztem, de félválról vette a dolgot, azt mondta, 5 éves korig ráér!

De mert bosszantott, utánaolvastam, kérdeztem néhány ismerőstől is. -Páran, egyenesen hülyének néztek, hogy ilyet még nem is hallottak, méghogy éjszaka száraz, nappal meg nem, ne kábítsam már őket.
Volt aki orvosi segítséget kért volna, vagy csak időről-időre, kárörvendően kérdezgette: no, pelenkás még?

Közben többször álltunk úgy, hogy: na most! Na most! Aztán persze, dehogy.

Jó ideje -több mint másfél éve-, a nagy dolog, mindig a rendeltetészerű helyére került, de a kicsi csak időnként. Többször bemérgedtem, nem adtam rá csomagot, hetekig.
Horror volt!
Őt egyeltalán nem izgatta, én meg sikáltammostam matracot, szőnyeget, a padlót, meg ahova épp sikerült...

Decemberre (tavaly) eljutottunk odáig, hogy napjában, már csak ritkán csurrant be egy kicsi, gondoltam itt az ideje, mehet oviba.
Elvállalták. Sőt! Azt állították, ott tutifix megoldódik a kérdés.      
No, ott visszaesett, mert nem szóltak neki soha csak ritkán, pedig ott minden új volt és a játék hevében, egyszerűen megfeletkezett róla...
Alig pár hét után, meg már itthon is folyton bepisilt és nem csak kicsit, hanem teljesen elázott. Az óvónő kérte, hogy vigyek 6 váltás kisgatyát, nadrágot, zoknit, nem baj ha becsurizik, kicserélik, majdcsak megunja...
Ezt, több okból sem tartottam jó ötletnek. Egyrészt, hogy a csudába küldjek 6 váltás nadrágot, egy napra? Másrészt, ha nem szólnak, nem figyelnek rá hogy menjen, őt nem fogja zavarni. Tudtam, így bizony nem jutunk előbbre.
Mi lesz, ha a cipője is elázik? Vigyek abból is hatot?
...és a legmegrázóbbmeghatározóbb: M. azt mesélte, ha valamelyik kis társa becsurgatott, rácsaptak az óvodában a fenekére...

Most pedig, hogy kórházba került, már a nagy dologra sem figyelt, mi meg eljutottunk arra a szintre, hogy az önvádon kívül, már szégyeltük is.

Elkezdtem mesélni neki (újra), hogy az anyagra szükségük van a kanális manóknak, ők azzal fűtenek, nekünk úgysem kell, küldjük le nekik....
Most tetszett neki a mese, beleegyezett. Azt mondta rendben, leküldi nekik.(!!!)
Így a nagy dolog meg is oldódott, szinte karikacsapásra.
Persze további fejtörést okozott, hogy hogy bírjam rá, a wc-be csurizásra.

ügyi-lap

Aznap, mikor M. színházban volt, megzsaroltuk (!!!) A.-t, ha és amennyiben száraz marad a nadrágja, húsvétra megkapja az áhított legót. (Az évek során, ezt már többször is bevetettük, sikertelenül.)
A múlt hétvégén igyekezett, de már hétfőn megint elengedte magát...

Akkor úgyis mentem az orvoshoz M.-el, megint kérleltem, adjon már valami tippet, mert nem látom be, hogy várnom kell türelemmel, az úrfi meg kedvére táncol a fejemen közben, mert (az orvos szerint) ez normális! A doki gyógyszeres kezelést javasolt, ami erősíteni hivatott a húgyhólyagját. (!!!!!!)      -Igen, persze, gyógyszerezni kell!   Az eszem áll meg!

Itthon átbeszélgettük a dolgokat és igyekeztem megértetni vele, hogy nincs több pelenka, kisgatya van, meg wc-be csurizás.

Azóta (múlt hét hétfő) a dolog úgy áll, hogy teljesen önállóan megy, amikor kell.
Naci le, ... naci fel! Egyedül, ügyesen.




Hogy mi történt?
Megértette talán. Vagy rájött, milyen utálatos a csomag...




A héten még nem megy oviba. -Rögzüljön csak a dolog! A következő héten pedig, kezdődik a tavaszi szünet.
Utána meg megyek óvónőt kérlelni, hogy egy iciri-picirit figyeljenek már rá...         legyenek szívesek!

Változások

Egy hete, hétfőn, lekerült egy rég cipelt, súlyos teher, első sorban az én vállamról.

Jópárszor leültem, hogy írjak és kérdezzek -D. sem ellenezte, de- valahányszor töröltem.
Ugyanis már szégyelltem. Igen.
Hétfőn viszont, megtörtént a nagy áttörés!
Csodás érzés.
Még meglátom megírom-e, lehet, valakinek segítene ha megtenném...

...figura...

Egy éve már, hogy megrendeltük az ablakokra a rolókat, velük együtt a szúnyoghálót.
A szakember hazaért, addig végiggondolta (?) és akadt egy kérdése.  
Mivel nem mondtuk, kérdezné, hogy a fix ablakokra (egyik sem nyílik, nem is bukik, csak nézik az erdőt, meg a nappalit), kérünk-e szúnyoghálót?

Kimerült?

Odaégettem a hagymát.
Kétszer.


Úton a városba, kevésen múlt, hogy nem kaptunk hőgutát az autóban. Persze: tavasz van, 21C°.
+ fűtés.              ...csak, mire rájöttem!

(Észrevettem, hogy) Tavaszodik

 

Hófehér úrfi