Csengőszó helyett

Partvissal jöttem az emeletre, mert bizisten leverem, ha nem hagyja abba a pittyegést!!!
Nem lehet lelőni, mert nincs mivel, a létráról meg, hiábba nyújtózkodok, nem érem el!
Úgy útálom ezt a  ˛˛&@˘˘˘kütyüt!
Sanszos, hogy az elem merül le...

Hülye füstjelző!!!

Békés, boldog ünnepet kívánok kedves Mindnyájatoknak!

  

A képre kattintva, egy dalt találsz...

...és még ezt is hallgasd meg kérlek:

Ady Endre: Karácsonyi rege

Neked mi a kedvenced? Megosztod itt a linkjét? Kérlek!

Ááá! Inkább csak mutatom:

Emígyen készülőd(t)ünk (képekben, röviden)

Fát választottunk már, közel két hete. Az ott az bal oldalon, a cetlivel:

A mindennapjainkban sűrűn követik egymást a programok. A kóficok beváltották már majd az összes adventi kupont, így nem unatkozom, a ház meg úszik...
Szóval jól vagyunk!

Az egyiken, egy esti séta volt, ami igazán remekül sikerült.
Volt szerencsénk megélni, hogy mi is az a vaksötét.
Igen, van zseblámpánk, már hogyne, de az úrfiak ragaszkodtak a lámpásaikhoz.
Majd nyakamat szegtem ahogy futkostam egyik pipics fénytől a másikig, no meg vissza, mert ki-ki hol lemaradt, hol előrenyargalt, jómagam meg ugye lámpás híján csak a célt láttam, vagy még azt sem.
Jártam sáncban, gödörben, szántáson és fennakadtam egy kerítés oszlopában (mikor és ki tette oda???), pedig csak az erdő széléig mentünk, pardon: botorkáltunk.
Bár az elején felhívtam mindannyiuk figyelmét, hogy ok, hogy élmény, meg ilyenek, de figyeljenek már, ne kismalacként jöjjenek haza, mégis volt min morogni -már itthon a lámpafényben: úgy néztem ki mint egy varacskos disznó, dagonyázás után.
De élmény volt, ajánlom! Igazából dehogy, csak szeretnék kemény csajnak tűnni, meg kúúúl-nak, ugye M. után szabadon... Szóval: ilyen feltételek mellett eszedbe ne jusson!!!



Írtam képeslapokat is, a kóficok meg alá...
Jó móka, bár egy kicsit izgulok miattuk -ugyanis viszonylag későn vittem postára.

...kaptam csomagot is, meg adtam is, a sütisdobozok sem tátonganak már üresen, M. rajzol, rajzol és rajzol...:

A. pedig mesél, kártyázik, locsog, ubongózik, csacsog és fecseg... no meg magyaráz.
Hogy D.-ről is essék szó: ha minden igaz, a napokban érkezik, épp mint a karácsony!

Íme

a kófic, aki szeptembertől iskolás lesz. Jajistenem!
Íme ilyen boldog volt* a beiratkozás napján.
A nadrág élőben barna, nem.értem.hogy.lett.itt.szürke...

 * Ennek már majd' egy hónapja.

Tényleg, már hármat...!

Észre sem vettem, ráadásul meg is feletkeztem a témáról. Most is csak levegőhöz jutni jöttem. Pancserságom újabb bizonyítékaként, majd' két méterről zuhantam le -majdnem.
A létra dőlt, belengett magam is, a karnis meg bár még fent van, de ez nem rajtam múlott, hanem hogy még időben elengedtem, mikor magam alatt láttam az ágyat...

Múlt héten napokig ruhákat válogattam. Meg játékokat és különböző babaholmikat. Maga alá temetett ez a feladat, egyszerűen nem bírtam vele. Egyszerre még egy ládát sem voltam képes átnézni könnyek nélkül. Nem sajnálom, ill. nem sajnáltam őket odaadni, csak az emlékek -ugye.
Nem gondoltam, hogy minden darab előhozza az úrfiak akkori arcát. Emlékszem melyik ruhában hoztuk haza őket a kórházból, hogy melyiket viselték a keresztelőjükön, hogy melyikben járt először M. Magyarhonban, melyikben vittük őket a nagykövetségre, mikor útleveleket csináltattunk nekik...

Az éjszakáim is erről szóltak. Amióta itt lakunk, reggelre majd minden álmomat elfelejtem, de most sok fontos, emlékezetes állomást újraéltem.
Mikor M. készült a világra jönni és D. kissé izgatottabban vezetett útban a kórház felé, péntek éjszaka lévén, félúton megállított bennünket egy rendőr. Közölte, hogy a jobb első lámpánk nem világít, majd áttért a sebességkorlátozás témájára, miközben belevilágított a zseblámpájával a pihegő arcomba:
-...és uram, lakott területen...    öööööööö...
D.:-Biztos úr, épp a kórházba megyünk...
-...ööö, a lámpa ráér holnapig, de vezessen lassabban! Minden jót! Viszlát!

Vagy mikor alig három évvel később, már A. készült bentről-ki és biza hiába mondtam a szülésznőnek, hogy nem vár semeddig, nem vár egy pillanatig sem, mert ő jön, hiába mondják, hogy az képtelenség és tényleg ott volt egy pár felejthetetlen perc múltán; de ennél is felejthetetlenebb az arca, ahogy először megláttam ott a víz alatt: a szemei csukva, a vonásai nyugodtak, az egész lénye maga a béke. ...és az az illat! Vagy hogy mindketten naplementében születtek...

Öt év alatt, szentimentális vén banya lettem.
...és igen, megtartottam pár ruhát, még akkor is, ha ezeket a legjobbtól fosztom meg ami egy ruhával történhet, hogy egy picúrka kisfiú viselhetné őket.

D. pedig, a babkocsit siratja.

Időutazás

Ki állítja, hogy nem lehetséges?
Az elmúlt napokban számtalanszor megéltem.
Azon morfindíroztam, elmeséljem-e?

Még alszom rá egyet.

Csak

azért SEM fogok megőrülni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Öngól

Megvesztegettem őket pár kocka csokival, némi csend kedvéért.
Alig húsz perc elteltével elértük a nap mélypontját.

Ha sikerül, beleterelem a hangoskodókat a kabátjaikba és elmegyünk sétálni. Tán lehiggadUNKnak kicsit.

Olyan

jót nevettem >>>ezen<<<, majd a >>>folytatásán<<< is.

Vérmérsékletetek szerint derüljetek ti is, vagy fogjátok a kobakot!

ööö.... izé!

No, >>> ettől <<< akadt el a szavam.

Itthon

Ünnepnap van.
Megragadva az alkalmat, reggel össznépileg rendet raktunk.
Nagy büszkén jöttek, hogy elkészültek, nézzem meg.
Megnéztem, meg megígazítottam ezt-azt, mire előkerült ez-az, minek folyományaként rendezgettem kicsit mindkettejük szobájában. Kiszórtam a szemetet, kiválogattam a papírhalmokat...  meg hasonló tevékenységek, folyamatos háttérzöngével: ez-még-kell-nekem, abból-még-csinálni-akartam-valamit, anya-neeeeeee!

Most fújnak rám.
Négy nap itthon, két morcossal!!!

Vágy

Tények:
Rég szeretnék egy hurcibálható PC-t. Csak, mert! Mindegy.
Magyarhonban rég nem veszünk elektromos kütyüket. Csak, mert! Ez is mindegy.

Viszont most döbbentem rá, hogy az itteni PC klaviatúrája (naná!) nem magyar -ugye. Viszont nem árt, ha az. Sőt, hasznos lenne esetemben, ha egyszer mégis szert tehetnék egy ilyen mifenére.

Jól érzem a dolog ördögi kör-mivoltát?

Érdekes,

ahogy visszaköszönnek az azonos karakterek az életünkben. Az enyémben.
Más köntösben, de mondhatni megszólalásig egyforma karakter. Külsőre is!
Most épp ugyanazzal a kersztnévvel.
Döbbenetes!

Egy

parszthajszálon múlott csupán a lebukás.
De tényleg, még magyarázkodnom sem kellett.

Mert éjjnek évadján felébresztett a köhögés + lelkiismeretem, hogy jesszus, a csizmák meg még üresek!!!

Adatbank ˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛és a csillagok

Hazaérkezéskor két gigaantikus csokifigura mosolygott ránk a bejárati ajtó elől. Mire az összes táskával*, és a bevásárlásom felével elküzdöttem magam az autótól odáig, az úrfiak már örömmámorban úsztak, lévén hogy az ülésükből nézve, még kisebbnek néztek ki...
Vajon ki az ördög** tehette oda?
Lázasan gondolkoztam, miközben tapodtat sem haladhattam befelé, hiába mázsányi teher a vállamon, karomon, mert M. valahogy nem találta a kulcslyukat a kulccsal, egyébként sem veszi észre az anyja másik ember terheit, hát még most, hogy elkezdett kacsintgatni, hogy biztos a Mikulás, hiába mondtam, az ki van csukva, de nyitsd már az ajtót, ő meg csak kacsintgat rám, meg csibészül vigyorog, hogy dehogy nem, biztos a Mikulás!    ...
Arra, hogy ötödikén kizárt, már végre beengedett, de addigra megfürdettem egy szatyrot a sárban, hála neked decemberi melegfront!

Első körben D.-t kérdeztem, tudtával, járt-é itt valaki?
Nem.

Aztán a szomszédasszonyt hívtam, ugyanis beugrott az évek során szerzett tapasztalat, miszerint a google gyanútlan kismiska a szomszédasszonyaimhoz képest.
...és tudta, basszus tudta ki hozta!
Őrület!






*Igen, két erős legény birtokában egyesegyedül cipekedek, pedig már kértem és mondtam is ezerszer, sőt még nyögtem is, de valahogy nem veszik a lapot...***
**Első döbbenetemben anyóspajtásékra gondoltam és nem a meglepetésszerző erősségük miatt ugye, mert olyan nekik nincs, legalábbis nem pozitív értelemben, hanem mert múlt héten is itt voltak, csak épp mi nem tudtunk róla.
Behajtottunk a tuti lilakáposzta-lelőhelyem parkolójába de ahogy nyúltam volna az ajtóhoz, D. a sofőrülésről elkezdett kántálni: ne-szállj-ki-ne-szállj-ki-ne-szállj-ki! és továbbhajtott.
Gondoltam, most ugrat, vagy mit csinál, tudja, hogy káposztát akarok!? Már a nyelvemen volt, de még előtte a fogai között szűrve a szavakat felszólított (gyerkők a hátsó ülésen -ugye), hogy nézzem azt a fehér, magyar rendszámú autót...  ami mellett majdnem leparkoltunk.
Igen, a szülei voltak.
***Szerencsére csak túlzok, mert ez nem mindig van így, csak többnyire...

Vajon

édes anna, vagy erős pista került a pörköltbe?

A teszt-személy úgy két óra múlva ér haza.
Figyelmeztessem-é?
Perszehogy, csak kikandikált picitt a kisördög...

Ravasz, ravasz!

Évek óta keresek egy olyan könyvet, aminek a fő témája a karácsony, de ha lehet, Weihnachtsmann (Télapó ugye, mert maradjunk szépen csak a Jézuskánál!) nélkül.
Idén madarat lehetett volna fogatni velem, mikor rábukkantam egy adventi olvasókönyvre, benne 24 történettel. Jól* megnéztem még ott a boltban: angyalkákról, meg különböző várakozó, készülődő állatokról szólnak a történetek.
Tegnap megkapták, M. pedig iziben felolvasta az elsőt. No, ott ért a kanapén a hideg zuhany, hogyaszongya: az angyalokat a Weihnachtsmann felügyeli...
Hápogtam egy keveset A. kérdésére, mire M.: ez a Wm. idekeveredett Amerikából A., merthogy itt nálunk, a Kristkind felügyel...!      -és jelentőségteljesen a szemembe kacsintott...





*Ok-ok! Az utolsó mesékben számítottam a Wm. felbukkanására, csak azokat néztem meg jól!