szörnyen kedvel

A főneveket, mondatkezdéseket, szóval amit kell nagybetűvel ír, mindig, de a nevemet következetesen kicsivel.

mostanság

Két kamaszom van, noha egyszerre csak egyre hitelesítettek számítottam.
Az egyik - akivel számoltam, egész fegyelmezetten mond ellent, egy cseppet sem kiborító, nem csapkod ajtót, sem a lábait a lépcsőfokokhoz, megköszön, kér, néha duzzog, vagy kiszalad a száján egy hülye, esetenként marha, de talán még igaza is van, mégis szólok érte, a tesót ne degradáljuk kérem! és csendben örülök, hogy a gondolatait nem hallom. Még.
Viszont a kilenc évesnek nem jó a mindenkori ebéd/vacsora, nem jó ha menni kell, sem ha maradni, legtöbbször utál engem, de leginkább saját magát, mindannyiunkat az akadó-lemez monológjaival fáraszt -még ha csak fárasztana, ill. gurgulászó szemekkel, plafont néző flemgasággal gyilkolja az idegeinket.

Sajnáljatok! Nekem nincs időm, sem energiám már hozzá.

Ez úton megkövetem Martinet és Anyust mert kételkedtem. Nyilván most ezért vezeklek.

Brrr.

Eddigi tapasztalataim alapján kijelenthetem, a legembertelenebb, legkegyetlenebb üzenet, ami az iskolából jöhet, az az újfent a fejét délcegen felcsapó tetűjárványról érkező.

Megint ész nélkül vakarózom, meg ráz a hideg, pedig nálunk semmi nyoma.

Minden évben, ha szerencsés volt a közösség csak egyszer, de volt, hogy háromszor ( 3x! ) voltunk harci készültségben.
A gyerekek piszkosul szeretik: két héten át minden másnap sk mosom a hajukat - hátraarc, kis törölköző az érzékeny lelkűek intim részei elé és habzó sikamika, amit végignyávognak, mert szerintük ilyenkor durva vagyok.


Tavaly, a katyvasz ( megelőző sampon ) leárazásakor két flakonnal is vettem - a  hír utáni következő szélütést a kasszánál kaptam, majd mikor kinyitottam az egyik tetejét: A. sikítva menekült a büdös lötyi elől. Az sem zavarta, hogy pucér, sem az, hogy vizes.

Pont

éves a blog.
Ill. tegnap lett annyi és ez az 1112. bejegyzés, de szót se róla többet.

nem egészséges

áthajolva a sámlira állított laptop felett, az egyébként szokatlanul magas éjjeliszkrény sarkára támaszkodni, mert billen. Vele a telefon, ami mindjárt kettő, meg a könyvek, a tűim, az aktuális böködnivaló és mert a meggondoltalan támszkodó én magam voltam, én is.
Épp ez hiányzott még.

Minden ok. Már csak abban bízom, hogy sikerült minden tűt összeszednem, különben a reggel rosszabb lesz.

Mindjárt indulnom kell

A legtöbben a fogorvosukhoz, mások a nőgyógyászukhoz én a legkevésbé a belgyógyászomhoz megyek szívesen. De hozzá járok a leggyakrabban.
Felöltöm a  vigyorpofát és megyek. Ma. Most.

Reggel riadtam

a felismerésre, hogy akaratom ellenére vétettem, mert jót akartam.
Szerencsétlen áldozatom most mehet külön a postára, mert ajánlva adtam fel - el ne vesszen, amit küldtem.
Hülye könyv. Hülye nő.

Tudom,

a világ legunalmasabb témája, hogy az egyén épp fázik ( meg esik az eső, egyébként nem, ma még nem, ill., hogy most aztán igazán beköszöntött az ősz ), de reggel olyan meglepően k.* hideg volt mikor kiléptünk a házból, amit muszáj megemlítenem. Bocs.




*kegyetlen, természetesen.

Oh schreck, oh schreck!

A férjem egy autószalonból hívott. Ilyenkor.
Ha valaki látja, fogja le!

Áll az ajtó előtt,

még az ő kezében a csomag, míg én aláírok - a nevemet (hö) ami a csomagon is áll, két másodperccel korábban ugyanazon is szólított - üvölt, hogy a név magyar, de még bizonytalanul megkérdi: magyar? 


Pár éve egy nagy Magyarországot ábrázoló póló villant ki egy szállító inge alól, neki azonnal nyújtottam a kezem, hogy szevasz! 

De a mai srác úgy csodálkozott és úgy kérdezett, mintha az Amundsen-Skott ( déli-sarki ) kutatóállomás küszöbén álltunk volna.