Előzetesen megmutattam neki, hogy kell, mert tudni akarta, hogy szokták?
A csőhöz feszíted a belső talpéledet, miközben továbbra is kapaszkodsz. Igen, persze, két kézzel. Aztán felemeled a feneked a lapról és a csövön csúszva lejutsz a földre.
Azt mondja, magasan ül, hosszú a rúd, rám meg, hogy pici. Pedig a magasság ugyanaz, de hiába győzködöm, ha a nyakában ott a félsz.
Már tíz perce, hogy várom: csússzon, ő meg felsóhajt: milyen szép itt a kilátás!
Aha, szóval nem jön az a fránya bátorság!
Várok. Ő meg kacsint és leugrik. Cső és kapaszkodó nélkül.
Ja, hogy nem a játékokkal játszik, hanem velem...?!
Még érdemesnek tart rá.
Keine Kommentare:
Kommentar veröffentlichen
Szabad a véleményezés, de kérlek légy kedves! Itt nem bántott senki.
A régebbi bejegyzésekhez írt hozzászólásod, csak engedélyezés után jelenik meg.