Gondoltam lefoglalom magam,

emberem nincs itt, hasznoskodok kicsit.
Tojásfehérjét vertem fel fokozatosan cukorral, majd hozzáadtam a sárgáját és darabra ugyanannyi kanál lisztet. Piskótatészta, igen.
Mikor szerettem volna kifordítani a formából, derült csak ki, hogy az eszközt, vajjal kikenni elfelejtettem. Sűrű anyázások szidalmak között és csak darabokban kaparódott ki a tészta.

De tudom fokozni: közben már sült a következő -ilyen szorgalmaskodó kedvemben voltam.

Lett belőle, ilyen sundán-bundán, életem első Somlóija.
Na jó, fogjuk rá, hogy az.

Viszont az úrfiak szerint finom, ha mégoly ronda is.

A korai örömről

Este, MÁR, még világosban nyolckor itthon volt. Még be se ért a házba, lelohasztotta a mosolyunkat.. Bedobta az örök mumust: szombaton (ma) is megy egy építkezésre. De csak délig marad. (hiszi a piszi)

Jó főnöknek lenni, hm?

Csuriban az ujjunk

Lehet, csere lesz. A kék-renitenskedő és szürke-öreg helyett, tán pár napon belűl nekünkúj járgány állhat a ház előtt.
Nem lesz könnyes a búcsú, hacsak nem, örömtől.

A.

a reggeleket akár szerthetném is: finomak, lágyak, kicsit csípősek ugyan, de olyan illatosak már!
Minden itt volt a fentiek közül, csak az úrfi volt dacos, konok, harapós.
De D. is jelen volt a mainál, egy együttregelizés erejéig, így ráhagyhattam a csitítást. Elterelő hadműveletként képtelen kérdésekkel bombázta...


....
...
-Mi leszel majd, talán rendőrfőnök? (az apa, mint aki tudja a tutit, rámvigyorog)

Tincslebegtető fejtekerés a válasz és duzzogás.
Majd nagy komolyan, a könycseppek alól feltekinve de már egyenletes légzés után, sóhajtva:
-Majd meglátjuk!
Az apja döbbent arckifejezését látva pedig folytatja:
-Amikor kilenc éves leszek, megmondom.

Városnézés

mert ezt sikerült idepötyögni, hát marad a cím, bár meglehetősen távol esik az igazságtól. Maradjunk annyiban, hogy elutaztunk, mert dolgunk volt a nagykövetségen, szép Fővárosunkban (nem a Tiétekben, a miénkben -a félreértések elkerülése végett). Időpontra érkeztünk D. célirányosra tervezett és végül villámra sikerült iskolalátogatása után, történetesen háromnegyed órával a kapott Zeitpunkt előtt. A fémdetektort most is utáltam, de túléltem, bár a telefontól, még D. jelenlétében is nehezen váltam meg. (Ez valami újkori beidegződés lesz: nincs vész, egyébként sem beszélsz, csak keveset, mégis reflexből magadnál tartod, mert a biztos a tuti.)
Kb fél óra alatt leadtuk a fénymásolatokat, bemutattuk az eredetieket, csevegtünk és végül iktattak. Jövő héten kész a két úrfi újabb útlevele.
Visszaérvén a (lecserélendő, ámbár most és kivételesen kifogástalanul* szuperáló kék) járgányhoz, D. a szokásos telefonmaratonjába kezdett, még a nézdd a Karlplatz! és a nézzétek fiúk a Parlament! felkiáltásokra sem reagált -később kiderült, fikarcnyit sem érzékelt az egészből: tényleg? a Parlamentnél jártunk?

Ettünk, ahol ő szokott, jóvolt, csak igyekezni kellett, hogy visszaérjünk egy másik időpontra (&%#°°§_!!!).

Pedig tavaly megígérte, hogy megnézzük (VÉGRE együtt is) Bécset!
Az esti puffogásomra pedig a hiszen láttátok a Parlamentet is! -szemöldökfelvonóssal felelt.

tényleg
















* Vasárnap, félúton a szerelő felé, nemes egyszerűséggel kilehelte a lelkét, és az úttest szélén óráig tartó vezeklésre ítélt minket. Közben adóztunk kicsit a pisi-turizmusnak, majd megjött a vigyorgó felmentő sereg. Estére pedig gatyába rázta a Jani a járgányt. Azóta öröm a  köbön, reméljük ezen állapot marad a cseréig, mert igaz, hogy én még életemben nem rugdostam autót, de a következő megállásos mókánál nem hiszem, hogy gyengédebb kifejezőeszközök kerülnének elő.

Eldönthetné

már ez a tavasz, hogy épp tél akar lenni, esetleg nyár, mint ma, vagy szimplán, de mindenki örömére az, aminek rendeltetett.

Arról, amit lehet és amit nem

Amíg a trambulin állt (hol az egyik, hol a második -ugye), alig tucatszor ha ugráltam benne. De a tudat, hogy lehet, elégedetté tett.
Végre süt a nap, nem kell nagykabát, mennék örömmel, de a szerkezet dobozban, mert még nem tudjuk hová tehetnénk és mivel rögzíthetnénk.

Ha már napsütés, mesélhetnék a kertről, mert lehetne menni veteményezni, de a kertnek nincs kerítése és a gyakori vendégeink, az őzek lelegelnék ami sarjadna, szóval a kert is feltételesmódban csak és a távoli, még láthatlan jövőben.

Hétfőn házat állítottak, túlélték (soha ilyen ügyetlen darussal nem volt dolguk), D. gerendavégeket hozott haza, azt ropogtatja a vidám, pattogós tüzecske, fűti a fürdővizet, a házat. Apa tegnap tetőt rakott idegenben, a hidegben, mi meg itt a melegben....

Tótágast áll a világ

megint rossz hír
a másod-unokahúgom férje halt meg még februárban
zaklatottan hívot anyu aztán mikor kimondta az unokahúgom nevét úgy éreztem megfulladok
két pici kislány harmincnyolc éves apukája
a gyászjelentést megtaláltam a helyi lap online-gyászrovatának archívumában

valaki mondja már meg mi a fészkes fene folyik itt







Te majd kézen fogsz és hazavezetsz

...és a jokischbergi tavaszról

M. rajza,

ami az egyik helyi bank pályázati felhívására készült a napokban
(A nagy eszemmel megkérdeztem, hogy ha az alma, az meg kukac benne, akkor a kukacot szánta óriásnak, vagy az almát pindurinak és mi a helyzet a hangyákkal...   krokodilkönnyek lett a hülyekérdés következménye, mert újat rajzolni már nem volt sem mód, pláne idő. Hülyeanya-tudom)

Félelmekről

Reggelente, mielőtt kimennék a szobámból, még visszalépek ellenőrizni a magamra húzott/kapott ruhát, vajon vendég-kompatibilis-é?
Mert akkor és ott, kinyúlva a földön is megfordult bennem: húzhattam volna kevésbé viseletes felsőt is azon a reggelen...



Hétfőn derült ki: a másfél hete feltűnt hiány, a szomszédos Vicsor-Gyuri hiányának oka. Rex kutya azon a lépcsőről leesős reggelen, jártában eldőlt és elpusztult.
A gazda szerint: lesz másik.
Sajnálom, már egész jól kijöttünk -vagy fél éve nem tartott sakkban sem engem sem az úrfiakat, erre jön egy új, majd... az érzelmeim vegyesek.

Erstkommunion

Ez utóbbi kép nem a tárgyak, hanem az elhelyezkedésük miatt került ide.
Mert jellemző, ahogy a betolt szék is.

...és nem mesélek, a képek beszédesebbek nálam.