Kis Vuk, nagy Vuk

szép sorminta szerint jönnek a rosszullétek, holtfehér, már majdnem szűrke az arca és gyenge mint a harmat.
Ezért ma A. egyedül ment iskolába.
Hogy odaért-e azt majd csak iskola után tudhatom biztosan. Többszöri kérésem ellenére sem hívott, ugyanis.

Hova a bánatos túróba tüntette a blogger a bloglistámat?

Mi a mennydörgős, sistergős bánatért kell hozzányúlni a már ismert, könnyen kezelt felülethez?

36 óra

Tejfölállagú ködben kellett hajnalban boldogulni, de legalább az autó nem volt mozdíthatatlan kockára fagyva, mint alig egy hete, mikor az ajtókat is fagyállóval kellett lespriccolni, hogy egyeltalán bejussak a volán mögé.
Szóval sűrű köd. Meglepetésszerűen előlépő különböző vadakkal, azon a reggelen csak két őz és a szembejövő villámhaver, de ő vitte a visszapillantótükröt is, és ez volt az ő megjelenésében a meglepő. Pláne, hogy aztán meggondolta és végül mégis megállt.
D. kiszállva nem kiabált ugyan, de mondta a magáét a lehúzódásról, hogy több, mint két éve minden reggel és délben ugyanaz a stressz, mert az emberek ^˘°˛&@ -nak lehúzódni...
Míg kitöltöttük a betétlapot, fazon sikeresen fel is ébredt, szépen aláírta és békével elment dolgozni, mi meg haza. ( Ha tehetjük kísérgetjük egymást. Közös, hasznos idő, ugye. Múlt héten is így mentünk egy délelőtt alatt kétszer Grazba és még autót is vettünk. )
Hazaérve sem bírtunk elengedni a témát.
D. a betétlapot nézte épp, miközben a biztosítós ügyintézőt hívta, majd a hívást megszakítva kupaktanácsra hívott: a srác '99 januárjában született, próbajogsival törte le a tükrömet, érted?, nagyobb szarban van mint gondoltuk és mint a délelőtt alatt kiderült, neki sejtelme sem volt. ( Emelkedő biztosításon túl, még a jogosítványa is veszélybe kerülhet. )

D. SMS-t küldött: megnézte mennyi a kár, esetleg megoldhatnánk biztosító nélkül is.
A srác rugózott azon kicsit, hogy őt is kár érte, aztán egy sokadik üzenet után egészen más hangnemben találkát ajánlott estére.
Jött, fizetett, beszélgettünk is kicsit és mielőtt elköszönt, aznap először még bocsánatot is kért.

Onnan hazaérve D. ismét autóba ült, a faluban épülő házhoz ment ablakokat beszerelni, este hatra. Hajnalban laposkúszásban érkezett és hulla fáradtan.
Nem volt szívem felébreszteni, igaz csak sejtettem, mennyit alhatott.
Reggel déjà-vu: oltári nagy köd, arrafelé ugyanott a két őz, és a srác is jött szembe, de ma a helyén, lehúzódva.

Délelőtt árajánlatokat írt emberem, én a babámat öltöztettem, majd ő egy telefonbeszélgetés után elporzott Bécsbe.
A fiúk megjöttek a busszal, ebéd után nem sokkal kissebbem edzésre el ( két bazi szarvastehenet tülköltem le az útról ), közben bevásároltam, a nagyom lemondta a saját edzését, mert holnap németből írnak és most tele a hócipője tanul.

Hazafelé az úton egy hatalmas tetem feküdt a felezővonalon. Talán őz lehetett.
Miért is ne újra köd, a mindent eltakaró átkozott köd.

És még D. el sem indult haza.

matek

Ebben az iskolában nagyon komolyan veszik a házit. Ha nincs kész, a delikvens mínuszt kap. Ha valamije hiányzik akkor is. ( Ez utóbbi is szigorúan beleszámít az év végi jegybe. Nem a szorgalmi jegybe, hanem a tantárgy évvégi minősítésésbe. Komolyan. )
Bevallom töredelmesen, a fentiek miatt, mindig megnézem, hogy az eslősöm ( ötödik évfolyam ) nem feletkezett-e meg valamiről, minden házija kész...
Ma duzzogva -könnyfátyolos tekintettel- háborgott azon, hogy a tanárnő azt mondta neki, hogy Pech gehabt! ( Peched van ) és ezt csak olyannak mondja, akik csalnak és rendszeresen másról másolják a házit, és csúnyán nézett rá.

Csórikám óra előtt vette észre, hogy nem a füzetbe, hanem a könyvbe kellett volna írni a megoldásokat ( ez nem munkafüzet, inkább feladatgyűjtemény, hely az alig...), és, hogy szépítsen a tévedésén, elkezdte bemásolni az eredményeket a füzetéből, a könyvébe. Az ügyeletes tanár épp belépett a terembe, észrevette, és szólt a szaktanárnak. Egyik sem hallgatta meg.
Mivel a tanárnő látszólag haragudott rá, szépen a fejébe vette, hogy neki csöngettek, ezzel elásta magát.

Ha a mínuszt azért kapta volna, mert a könyvbe kellett és ő nem oda írta, nem hívtam volna a tanárnőt.

Ha fentről fehér szöszök szállingóznak, akkor ez már tél?

Hajnali négy óra húszkor egy gondolatra ébredtem. Nagyon határozott volt és megnyugtató.
A baj az, hogy aztán már nem tudtam visszaaludni.
És a forgolódás, koncentrálás közepette a gondolat is elveszett.

Hogy valami jó is legyen a napban, most megyek és lefekszem aludni.



Hahahaha

nyafogós gyereknevelés

A fiúk alapvetően vidám, mosolygós gyerekek. Voltak. Nem is tudom hogy fogalmazzak, talán még csak gondolati szinten állt ez bennem össze, viszont sokszor aludni sem tudok, annyira nyomaszt. Felébredek az éjszaka közepén, és azon tördelem a kezeimet, min tudnék úgy változtatni, amivel a srácaim is elégedettebbek lennének. Merthogy ez baj. Elégedetlenek.
Sokat vannak úton, egy órát reggel és délután az iskola és az otthonunk között. Délután a tízéves hetente kétszer megy edzésre a tizenhárom háromszor ésegyszer a nyolcadik órája miatt négy után ér haza. Fáradtak, és még gyerekek, nagyon gyerekek. Lógnának, bambulnának időnként, ha lehetne. De vagy az említett köreiket futják, vagy tanulniuk kell és leckét írni...
Mindketten gyorsan tanulnak, csak: nehezen állnak neki, noszogatni kell őket és a telefonokat elszedni mikor hazaérnek, kizárva ezzel a zavaró, időfaló cseteléseket, játékokat. Persze nyafognak, hosszú képet vágnak, meg puffognak. Én meg már elvárnék ezt-azt.
Nem szeretném azt lesni letették e az időrabló ketyeréket, valóban nekiálltak-e a dolguknak. Nagyok már, de nem látom bennük a tennivágyást, a kötelességtudatot. Ill. nem este nyolckor, mikor rádöbbennek: elfeltekztek a két hete feladott prezentációról, a négy oldalnyi matekfeladatról, vagy a tengernyi angol szóról, amit meg kellett volna tanulni... Az meg, hogy hajnali hatkor jelennek meg riadt tekintettel, fogkrémtől habzó szájjal, kifittyenő fogkefével kisgatyában azzal, hogy húsz lapos A4-es vonalas kellene margóval, mert betelt a német iskolai füzet, az már nem billent ki a nyugalmamból. Írószert megszégyenítő készleteim vannak épp ezen helyzetek épeszű túlélésére.

A telefonok kiirtásánál kellene kezdenem - ha már ők nem bírnak egyensúlyra lelni- és az edzővel is beszélnem kellene. De mit?
Mozogni kell, edzés nélkül még lomhábbak lennének, elpuhulnának.
Ha teljesen kiveszem a kezükből a technikát, lemaradnak és kiesnek a véráramból.
Bár tudnám mi a helyes, működőképes megoldás!