maradunk a bönzinesnél

Minél tovább nézzük, minél inkább a dolog mélyére ásunk, annál világosabb a kép: nehem lesz sem e, sem pedig hibrid járgányunk.
Hogy ez most, még ebben a felállásban mekkora egy átcseszés!

züm-züm

D. tajtékzik a dühtől és mára már úgy utálja az autónkat, hogy az szavakkal leírhatatlan.
Az egész a részecskeszűrő gyors halálával kezdődött, már több, mint két éve - lehet meg van az már három is. Emez kilehelte a lekét, pillanatok alatt kiderült, hogy iszonyat drága alkatrészek halmazából áll, amit végül meghekkelt az autószerelő. Azóta már többször. ( Bent van, nem vette ki, de cserélt részalkatrészeket, érzékelőket és mosott szűrőt is, amivel csak időt nyertünk, de legalább valagnyi pénzeket vesztettünk...
Az autó időről időre füstöl mint a háborodás, D. nem kevésbé, de úgy tűnik, megleltük a megoldást, vagy, hogy pontosan fogalmazzak: a vállalható megoldás karnyújtásnyira került, ami nem más, mint egy elektronyos autó, esetleg - az igényeink szem előtt tartása mellett -, egy hibrid.
Már lankad az újdonság varázsa, a használt e-autók egészen vállaható összegekért kerülnek értékesítésre, így remélem, mire újra felmerülne a füstölgő csotrogány és a gyerekeink jövője- kérdéskör, addigra már egy zöld rendszámú* négykerekűvel zümmöghetünk.

Ezeket az autókat irreálisan magas összegért kezdték el árulni, tudjuk, mindemellet az is rém makacs visszatartó erő volt, hogy az akkumulátorok nem igazán válta be, annak cseréje érvágás, élettartama meg siralmas.
Mostanság viszont már úgy is vehetsz ilyen járgányt, hogy a lekét képező akkumulátorokat bérled. Egy fix havi összegért, ha tönkre is megy, azonnal cserélik, neked csak az utalására van gondod. Vállható.

A Tesla továbbra is csak habos-babos rózsaszín álom, de környezetbarátabbak leszünk. Ha.



*Ausztriában zöld rendszámot kapnak az e-autók, amivel, több előny mellett, sok helyen ingyen parkolhatnak a városokban is. Egyelőre.

czuki

Ma felhívott a férjem.
Ami önmagában is kuriózum, de azt kérdezte, hogy hallom-e.
Hallom-e a dalt, ami éppen a rádióból szól.

Merhogy nekünk van dalunk. Tényleg, mi egy romantikus lélek két fele vagyunk és ebből egyenesen következik, hogy van dalunk.    ☺️ 💟
Amit mikor meghallott és felismert, azonnal hívott.

No, ezt körberágtam becsülettel, sziasztok!

folytatódik

Mondhatnám, hogy reméltem, nem hívják be a srácokat a baleset kapcsán, de eszembe sem jutott, hogy az ő tapasztalataik is kellenek a kivizsgáláshoz.
Így ma délután megyünk a rendőrségre és a fiúk tanúvallomást tesznek.
Pedig már egészen nyugodtak voltak.

.

Reggel óta  az orgona ágát harsogja.
Milyen szép, hogy itt a negyedik x-en túl is képes megtartani gyermekiességét.

Ugyanakkor, ha hamarosan nem hagyja abba, kikötözöm az ágyhoz és felpeckelem a száját.

burok

Ha az embernek negyven kilométerre járnak a gyerekei iskolába, a gyerekek megkülönböztetett hívóhangot kapnak, így az ember azonnal tudja, hogy valamelyik utazó hívja.
Ha míg odaér a csengő ketyeréhez és addig nem ájult el, csak azért lehet, mert a megtett úton és eltelt időben barkácsol magának egy elfogadható és ésszerű okot: itthonhagyott valamit az egyik az aprónépből és épp főhősünket kívánja leb.szarintani, merthát figyelhtett volna igazán és jobban!
Minden rendben van. A közel három év alatt kaptam máskor is szokatlan időpontban hívást. Talán háromszor, vagy kétszer. De egyre határozottan emlékszem.

Nagyon rövid ideig élt a vonal, alig egy lélegzetvételig, majd megszakadt. Ott maradtam a sírók és sikítók hangjával a fülemben, egy apró szófoszlánnyal, ami talán a fiamé lehetett - a kétségbeeséssel és a vég biztos tudatával. Persze semmi sem biztos. Csak a visszhangzó pánik hangjai a fülemben és a tudat, hogy baj van.
Foglaltat jelzett kétszer is. Majd nem hívtam újra, reméltem, hogy a fiam talán nem hagyja abba a próbálkozást.

Alattam már halad az autó és ekkor már D. is tudja mindazt a keveset, amit én is. Ráhagytam, szóljon ő az iskolának, nekem erre nincs időm, sem figyelmem...
A fülembe kapom az utasításokat, hogy itt jobbra, majd ötszáz méter után balra, lassítson, itt ötven a megengedett...
Pedig terveztem már többször, hogy be kellene járni a szakaszt, hátha egyszer valamiért szükség lesz rá, hogy ismerjem, de nem tettem, így most a navira kell hagyatkoznom. 10km után ismeretlen minden, csak a hang vezet és a szörnyű képek, melyekkel a folyton csapongó képzeletem riogat. És csak az út szürke szalagja halad alattam, az autó mintha állna.

Értem, leszakadt a mennyezet, de nyitva az ajtó, mielőbb szálljanak ki. Nem, a táskát hagyják a fenébe, pláne, mert mondja, hogy beszorult, megrángatta, de nem enged és nem, a telefont se keresse, csak szálljanak már ki, amilyen gyorsan csak lehet.

Nehezen találom a helyszínt, nekem itt minden új, tán egy másik úton érkeztek a településre, mert itt híre-hamva sincs balesetnek.
Hol vannak a gyerekeim?! 
A rendőrségen magyarázzák el az utat, hajtok végig a megadott szakaszon és irányban, egészen egy, az úton keresztben álló rendőrautóig, ahol a helyszínt biztosítók nem akarnak átengedni, míg el nem hadarom, hogy a buszon utazó kiskorúimért jöttem és magyarázhatom azt is, hogy igen, ők hívtak, tőlük tudom, hogy itt vannak.

A.-t látom meg először a büfé földig nyújtózkodó ablakán át, telefonál, egyenes derékkal egy bárszéken ül, beszél és figyel a vonal túloldalára. M. mellette áll, a kissebbem arcát nézi, figyel a beszélgetésre.
Egy picit nézem őket, már nyugodt vagyok, megtehetem, a saját szememel látom, jól vannak.
Már az idő is rendben halad, vissza felgyorsult a megszokottra.

De semmi érzelem ezen a két gyerekarcon.

Miután meglát a kettő kezd el remegni, mint két őzgida. Még karomba se zártam őket, ömlik a nagyból a szó, meséli mi történt.



Sokára értünk haza. Addig is többször átvizsgálták őket, míg odaértem, ki is kérdezték őket, szintén többször, de legalább gyorsan eltelt az idő, míg odaértem. ( 25 perc - mennyi? Nekik pár percnek, nekem egy jó órának tűnt. )
Aztán busszal (!!!) egy gyűjtőhelyre vitték a szerencséseket, ott beszélgettek velük, még egyszer felvették az adataikat és utunkra engedtek.

Reggel hétkor történt a baleset és a kettőm háromnegyed tizenkettőkor vetkőzött itthon és kopogott az előterünk járólapján a megannyi üvegszilánk.
Még az alsóneműjükből is hullott.

Közel egy hét után is ugyanazt gondolom, mint mikor a kérésükre előásott képeket néztem.
Burokban voltak a fiaim.
Nincs más magyarázat.

((( A. látta közeledni a darusautót. Megmagyarázhatatlan mód ugyanott, ugyanabban a testhelyzetben maradt az ütközés után, mint azelőtt. ( Tán ő volt a középső golyó. ) Pár kék és zöld folttal és a fején, ill az egész testén szétfolyt ablaküveg maradványaival úszta meg a történteket.
M. bezuhant az üléssorok közé. Mikor már módjában állt körülnézni és felmérni, hogy mi történt, akkor realizálta, hogy a hely, ahol ült, a mennyezet és a csomagtartó lándzsaszerűen alámeredő darabjaival volt tele. A homlokán volt hatalmas hupli, a bal combját végignyúzta és megrándult a felsőteste, ezt napokig fájlalta. És azt mondja, eztán sem köti be magát a buszban.

Kedden minden ellenállás nélkül felszálltak a buszra. )))