tavasz, vagy mi

D. az egy szál pólójával és azzal lendülettel ahogy elindult a papírosvödörrel, vissza be is fordult a bejáratiajtón, mert bár hétágra süt a nap és vakítóan kék az ég, dermesztően hideg szél fúj, ami áprilisban ugyan cseppet sem lenne meglepő, ha a múlt héten nem 30 fok körüli hőség kínzott volna minket.

Pont ez az a nap is, amikor megérkeztek a rég várt fecskék. Talán találnak mást is  mint befagyott sejhajú rovarokat.

Minden

egyes szökőévben terveztem, hogy ezen a napon, február 29-én itthon maradunk családilag. A srácokat nem ébresztem reggel, és lettlégyen hétköznap, vagy hétvége, tartunk egy vasárnapot a szökőnapon. Olyan ritkák ezek - nem kell magyarázni, ritkábbak mint az ünnepnapok, miért ne lehetne az amúgy is ritka, kedves nap csak a miénk.

Egyszer sem tettem meg. Ma is ébresztettem A.-t, felöltözött ős is, elpakolta a tízóraiját, el a kulacsot és elvittem a buszmegállóba. Amikor becsapta maga után az autóajtót, torkon ragadott a sírás és szorongatott egész délelőtt.

Ezek a kihagyott alkalmak ugyanúgy elszálltak, mint a fél szülinapok. Igazán mókás és szép napok lehettek volna. A francba.

panasz

Miért van az, ha nem szereti a töltöttpaprika paprikáját, akkor is azt a gombóczot meríti ki, amin van paprika?

Megmondom: már szereti, de továbbra is lelkesen tagadja. 

Ettől még szeretem őket.