.

A pénzéhségnek tényleg nincsenek határai?
...milyen világ ez? 

Ennek lehetetlen címet adni

Nyugodt voltam, mígnem a fiúk nekemestek. A meggyes, csokis, tejszínhabos piskótatekercs születésnapra már csak azért sem jó, mert a gyertyákat arra hogy?, pláne annyit. Szóval hogy is gondolhattam, hogy csupán ilyen-olyan tekerccsel szúrnám ki az apa szemét, a legeslegebb napon?
Így lett a kellemesen meleg, pihepuha nyugalomból, háromnegyed négyes jobb- és baloldali tüdőgyengeség, szúró szegedés, meg kínzó fejfájás.
No nem azért, sütöttem már tortát, példának okáért tavaly is összehoztam egyet, igaz telefonos fb-os segítséggel, de ehető is volt, meg ahogy az ünnepelt mondta egészen helyre süti lett, ha az ember tudta, melyik oldalát mutogassa - így még vállalható kép is készült.

Dicsért, mert ha nekem egyszer elmegy a kedvem, kalap kabát, csengettek*.

Erőt vettem magamon, csak a kakós tortalapokra koncentráltam, mer az megy. Mikor már sült az első, a felismeréstől tikkelni kezdett a jobb szemem: mivel töltöm meg?
A korábbi tervekhez felkészített hűtő tartalmát áttekintve ( nem lett több, át sem alakult ) csakis a Feketeerdő jöhetett szóba. Emlékeim szerint valami lekvár állagú, vagy szerű izé réteg piroslik ebben a tortában. Itthon csak, noha nemes és finom, de eper a lekvár, még véletlenül se meggy. Már a bal oldalam is szúr, a második lap meg sül, míg az első csendben hűl. Istenemnehagyjel! Közben kérdik, hogy mikor lesz már kész. 
énmárteljesen. 
demondjammeg. 
nemtudomkisfiam - nyitsdkiazablakot mert nemkapoklevegőt...
Találok receptet, ami emlékeim szerint lekvár az puding, közelebbről meggypuding, ami a kompót leve felfőzve és besűrűsítve pár kanál keményítővel, vagy pudinggal, szerencsére előző van, villámgyorsan megy a művelet, csak hűlni nem akar, de hideg víz akad, meg másik edény, és kavarom is - legalább nem az órára figyelek. A cucc baromi gusztusos, a harmadik tortalap is kihűlt, sínen vagyunk, a srácok sorbanállnak a fürdőnél - addig sem engem kérdezgetnek. A laktózmentes tejszín felverődik - itt már tök nyugodt vagyok, az állítható tortagyűrű terveit minden bizonnyal egy angyal vetette le, ezer hála és köszönet érte.

Mire a Kerekévfordulós nyolckor hazaért, illatosak voltunk, kisimultak, a torta tortaformájú, ami fontosabb majdnem hideg, de legalább csupasz. Míg az ünnepelt tisztálkodott, addig a pucér, szép rusztikus gúnyát öltött, díszítés a nagy gonddal számolt gyertyarengeteg lett, hogy D. kívánni és fújni is tudjon.

*Ki tudja mennyi lehettem, mikor terveztem magamnak egy aljat. Harang formájút, ami deréktől  a csípőn át tetsresimuló, hogy aztán egy ravasz kannyarral, finoman, még a comb fele felett kibővüljön - ne kelljen lépéshasíték, meg a harang legyen igazi harang. Kaptam szövetet, szerszámokat, az általam szerkesztett szabásminta alapján, figyelve a kényelmi bőségre kiszabtam, letisztáztam, és összeállítottam első próbára. No itt derült ki, hogy nem jön rám...     mire rámtaláltak bedagadt, meggypiros arccal bömböltem a gép mellett.

Töltsétek ki, jó móka!

...esetleg reggel - enni mostazonnal óhajtó és kíváncsiskodó háznép nélkül.

Ímhol a link:

https://mensa.hu/tesztiras/online-iq-probateszt

a háztartási munkáról és annak hanyagolásásról, ill. ez utóbbi tökélyre fejlesztett példájáról

 avagy, a nyaralás és a mosogatás két teljesen összeférhetetlen tevékenység.

A vakáció egy jól ismert mellékterméke a rendszertelenség. ( csak nálunk? ) Mindenki más időpontban kel, értelemszerűen máskor reggelizik / éhezik meg / kíván meg valamit. Egy tányért  ( Zalában tányérat ) szerintem még a legtakarosabb menyecske sem mosogat el izibe ( én pláne ), kettőt sem és a három sem igen bökheti a szemét - nem szokta, míg gyűlik a mososgatatlan, közben már fő az ebéd, sül a kenyér, a halom nő, meg iszunk is, kérésre teát, álomkór ellen kávét, szomjra mézes - citromos limonádét, vizet, bármit és mikor már mosogat a Kató, sőt még nem is végzett, már akkor is van újabb, ami először csak rálegyintős egy, majd kettő...
Így szokott ez menni.
A ki- és bepakolás örök körforgása közben felsejlett az idei tengerpart egyik legemlékezetesebb délutánja, ami egy lengyel család ügyetlenül titkolt megfigyelésésének, de leginkább a tevékenységüknek hála maradt feledhetetlen.

A család egyik legnagyobb figyelmet élvező tárgya - nekünk is ez tűnt fel - egy megközelítőleg vájling méretű -a történet szempontjából lényegtelen, de sötétkék, rányomható tetejű műanyag doboz, tele paradicsomszósszal bolondított spagettitésztával és szám szerint, de ténylegesen is egy, azaz 1 szerencsétlen villával. Ez a kettős járt körbe férfiről gyerekre, gyerekről asszonyra, asszonyról ismét férfire és így tovább egész álló délután, továbbadásnál a villát hol lenyalva, hol egy pilllanatra és futtában a tengerbe mártva, esetenként a sós vízben meg is lögybölve.
A lengyel család, három generáció, négy férfi, három nő és számolatlan, de sok gyerek. Estére sem sikerült felmérni ki kihez tartozik, de nem is ez volt a fő csapásvonal. Míg eleinte csak döbbent "láttad?" kérdésekkel hívtuk fel egymás figyelmét a nyalásra, meg mártogatásra, később nem átallottunk ( nem mondom meg ki kezdte, én többnyire pisszegtem - féltem, hogy megvernek ) hangosan kacagni a dolog praktikumán, eddig sosem látott furcsaságán.

Hiányzom?

Jössz, olvasol - látom.
Persze, tégy kedvedre, csak fura.

Szoftverhiba

Még gyerekkoromban hallgattam rongyosra a számot ami* minden újraindításnál reggel itt zümmög a fejemben. Így bő két évtized után úgy tűnik, ettől már nemigen fogok tudni megszabadulni.

Biztosan jártak már sokan hasonló cipőben: mellettük játszotta a rádió, vagy dúdolt valaki egy dallamot, ami olyannyira beleivódott az elméjükbe, hogy estig már meg sem szabadultak tőle.
Mondom estig.

*Moonlight Shadow    

Trenírozom a füleimet

Persze a hallásom jó, csak az ékszereket bírja rosszul, nem is hordok évek óta még, anyagát tekintve nemes fülbevalókat sem. De előkerült a napokban ami van - már 20 percig is el bírom viselni az égő fájdalmat - kicsinek is tudok örülni.

Ez utóbbiról jól ismernek a rokonok és a barátok is. Erre nemes példa egy maholnap 20 éves történet, el soha nem feledem.
Egy rokon lányzó járt Párizsban, alig vártam a beszámolót milyen volt, mit látottt, mit fényképezett és persze, hozott-e nekem képeslapot, kavicsot, valamit.
Hozott. Igen örültem a Disneyland mekijéből hozott eredeti figurákkal díszített kis, áttetsző csomagnak, benne a műanyag villának és szalvétának, de ő szólt: milyen jó, hogy nekem még ilyen csekmetekkel is örömöt lehet szerezni... 

Nem nézegettem sokáig a csomagot, és az ehhez hasonló bántásokat sem állom továbbra sem, a fülbevalókat meg elraktam. Majd, valamikor.

?

- Hmmm, de jó illat, mit főzöl anya?
- ... makarónit.
- És én mit eszek ebédre?

Isten öltessen$

A magyar "é" karakter helyén az "ö" német billentyűzet karaktere jelenik meg, ha figyelmetlenül klimpírozol a klaviatúrán, amiből ilyen fenomén lesz, mint itt fent.
A dollárjegy a felkiáltójel helyett, egy kicsit talán elvenné az élét, de még időben észrevettem, így nem kellett magyarázkodnom.

Mostanság

csak kritikán aluli filmeket láttam. Pedig igazán szorgos voltam. Namost, vagy folyamatosan mellé nyúlok, vagy tényleg csak sz.rt - elnézést - gyártanak.

Szavamat ne feledjem, kellene egy új ágybetét. Nem azért mert már rossz, tönkre ugyan nem ment, csak régi. És egy 15 éves matrac talán több poratkát foglal magába, mint ami feltétlen szükséges.

De ez meg olyan, mint a filmes gondolat sommája fent. Matracból is csak rosszat* talál az ember.


*Hadd ne írjam le újra, hogy sz.r. Upsz.

A karalábé

levelét fel szoktad használni? Ez most olyan nagyon szép.
Rákereshetnék, de ha kérdezhetem.

Ma

egy kicsit csevegtem, kicsit engedékenyebb voltam ( néztek filmet, x-boxoztak, kétszer ), kicsit porszívóztam; kicsit elestem a lépcsőn, kicsit sajnáltam magam - mert kicsit nagyon beütöttem a lábam; kicsit pakoltam, kicsit olvastam, kicsit sem főztem és nem is sütöttem; nagy bókot kaptam - igaz vissza, de no; sokat mostam és teregettem, ill. a figyelem központjában voltam, gyertyát nem fújtam, de kívánni fogok, majd éjjel odakint a hullóktól - mint régen.

Gyászos

Eszembe jutott már, ha hirtelen meghalnék, vajon a családom írna pár sort róla, vagy csak itthagynák a blogot, keringjen annak rendje - módja szerint mint addig kedvére, esetleg törölnék?



Szeretek blogot annak humoráért, csodás képeiért, a blogíró átélt kalandjaiért; a sorok közül kiabáló elme nagyságáért, a kikukucskáló én iránti kíváncsiság csillapításáért; mert az írója szimpatikus, mert hasonló, vagy teljesen más; mert olyan helyekről mesél, ahova -általa- már vágyom is... ugye.
Néhányat pedig azért, mert óriási lekesedéssel mesél eszméletlen érdekes, lebilincselő dolgokról.



És, hogy mi lesz egy bloggal, aminek az írója már nem mesélhet többet?
A család óhajára olvasható marad - ne merüljön feledésbe a kedves, lekes alkotó.

http://juharizsuzsanna.blog.hu/

Rámdurrant*:

az Zorba, nem Zorbász!



*a kedvenc antikváriumom tulajdonosa

- 1048 -

Leírhattalan mennyire nincs kedvem ma strandra menni. Nem mehetek a vízbe - bár ha mehetnék sem lenne vonzóbb a klórbűzös, zsúfolt medence.
De megígértem.
Tegnap este még olyan messzinek tűnt a ma délután. Nyau.

Hőségjárat

Ezen a nyáron még, ilyen nehezen nem keltem fel, és tán még életemben soha ennyiszer nem nyomtam meg a szundi gombot. A ketyere sajnálata miatt és csakis azért, szánalomból vettem erőt magamon, igaz az éjjel még egykor is mászkáltak az úrfiak, sóhajtoztak, nyöszörögteg, szenvedtek a melegtől, míg újabb innivalót adtam, puhább és vékonyabb takarót, legvégül már csak hófehér, ezer éve -még gyerekkoromban- használt lepedőt, pedig a házban 24 fok volt, náluk az emeleten talán ha kettővel több. A tengerparton a rekkenő hőségben, a leéget hegyoldal lábánál, légkondival örültünk a 28-nak, ők meg az éjjel félig belehaltak az önsajnálatba.

Jut eszembe, a nyaralásról még nem is írtam.

Aha, ha

mesélek hallgattok,
ha kérdezek válaszoltok.

Kerek

Mer olyan czuki, igaz tegnapi, de emígyen megtarthatom

- 1044 -

A tavalyi lábatlanság* szülte bezártságunkban nem mentünk sehova, csak hétvégeken, akkor is csak ha D. nem futott másfelé, így alig párszor. Akkor megígértem az úrfiaknak ha kitartanak, idén viszem őket mindenfelé. Hősök voltak.
A héten csak edzéseken voltunk, kifáradtak, kitikkadtak, nem is vágytak semerre, ahogy jómagam sem.
Ma délutánra nem fáradtak el semmiben, megyünk strandolni.
Hurrá.




*A járgányügy megoldódott, szó sincs már rá mennyire. Van a kiindulási szűrke, 14 éves öreghaver, ami a tavalyi lábatlanságunk oka, a hosszú nyár után októberben éledt újjá ( talált emberem adagolót ), hogy kora tavasszal egy semmiből jött hattyú halálával újabb kihívások elé állítson ( motorkár ), mire eladtuk volna, lett másik motor, ahogy ezzel egyidőben újabb ( 12 éves ) járgány is, egy transit. A kettő egy rendszámot kapott, amit csvarhúzóval váltogatunk meg szédült fejjel. Sokszor azt sem tudom melyik autóval vagyok úton, melyikbe kellene tankolni, melyikben ellenőriztem a vizet, melyikben az olajat, vagy épp a guminyomást...
A zavarhoz körforgáshoz hozzájárul még a kék villámhaver, ami már majdnem nyolc. A gépparkunk meglehetősen öreg, de ennek ellenére akár nyugodt is lehetnék és hátradőlve várhatnám a telet, de D. a szabadidejében megint autókat hasonlítgat össze - ennek soha nem lesz vége.

Helyesírás

Merthogy olyan fura.

A halványlila, az biztos jó.
A halvány levendula lila, rosszabbnak tűnik mint az előző bejegyzés címében egybe ( halvány levendulalila ) írva.

Talán kötőjellel? ( halvány - levendulalila )

Jelentkezzen, aki tudja.

Halvány levendulalila talicska

az van a szomszéd birtokában, nem viccelek.
Halvány levendulalila.