Freitag

mellőzöttség

de talán inkább ügyetlenség az, aminek a sikertelenségemet köszönhetem.
Nagyjából van rálátásom mit kell tenni az ismertségért, de meglépni csak remegő térdekkel, bátortalanul teszem. Hibáztathatnám a szüleimet, a túlzott tapintatért amire neveltek, de már rég a sarkamra kellett volna állnom, - ha ismert akarok lenni, a finomkodásnak helye nincs.

Hajlongás, pillabillegtető szemlesütés nélkül kérlek Kedves Olvasó, ha tetszik amit ott látsz, kedveld a FB-oldalamat és lehetőség szerint később az ott megosztott posztjaimat is. Ez utóbbihoz fontos, hogy beállítsd: értesítést kérsz a frissítésekről, lévén még kicsi vagyok, a FB hajlamos a háttérbe szorítani, a nagyok javára.

Ímhol a fotók és az oldal, ahol tetszést nyilváníthatsz:

https://www.facebook.com/defineness/photos

Köszönöm a figyelmet!

Donnerstag

van önbizalma

Este nyolc óra negyvenkor áll neki a plakátjának ( kedvenc zenész ismertetése ), holott már hétfőn tudta, hogy a holnapi angolra kell. Asszisztenst játszatott velem: nyomtatsd ki, vágd ki, légyszi-légyszi meg boci szemek az összekulcsolt kezek felett...

A féltett lemezeimet hiába kérte.

Édes istenem, mit ártottam?

Tíz perce nevet a saját nyomorán - próbál szépen írni, ami pihenten sem megy- meg még be is fenyítettem, miszerint szétrúgom a füstös fenekét holnap, ha mégsem kerül sorra, miután engem zargat fényes este...

Montag

3. az iskola malmai gyorsan őrölnek

a "szeretettel vár a magyartanárnő a nagyszünetben"-re azt válaszoltam, hogy rendben, holnap ott leszek.
Erre válaszul most, ill., pár perce hívott az igazgató, arra kérne hagyjam a dolgokat ahogy vannak, az iskola alapítása óta így van, hogy egy bizonyos (beszélt) szint felett a haladó csoportba kerülnek a diákok és ez működik, ez jó, és ez a fiam érdeke...
Még fel sem eszméltem, már a magyartanár volt a vonal túloldalán, azt mondja az A. semmivel nem ír rosszabbul mint a Magyarországról érkezett gyerekek többsége ( krisztusom! ), érdeklődő, ügyes, szépen dolgozik és kérdez, nem lesz vele semmi gond, de karácsony környékén beszélünk még a dologról és ha akkor is úgy gondolom sok neki, nem bírja, akkor átmehet a másik csoportba.
És az egyéni fejlődés alapján kapja majd a félévi és az évvégi jegyet. 

Két évvel ezelőtt az akkori magyartanár három hét után kijelentette, hogy az addig látottak alapján M. meg fog bukni magyarból. Most meg azt hallom, hogy az egyéni fejlődést nézik.

Biztos bennem van a hiba, de én már attól felkaptam a vizet, hogy az osztályfőnök következetesen "anyukának" szólít, hogy "tetszik"-el, ráadásul ezen telefonbeszélgetés után teljességgel értetlennek kell éreznem magam, mert mi sem természetesebb, minthogy egy teljesen kezdő írni és olvasni tudó gyereket betesznek egy haladó csoportba.
Jó, rendben, ne szóljak bele az ő dolgukba, mert ehhez én nem értek, hát hallgassak ( ezek szerint karácsonyig kell ), de ettől még itt vannak a bökdöső kérdőjelek.

2. kiegészítés az előző posztban leírtakhoz

A haladó magyar csoportba olyan gyerekek járnak, akik Magyarországról ingáznak, - emígyen négy évig otthon tanultak, magyarul, vagy olyanok, akik a helyi népiskolából mentek ebbe a gimnáziumba tanulni. Abban a népiskolában a gyerekek tanulnak heti egy-két órában magyart, nekik vannak alapjaik.

Most teljes a kép.

1. egy pindurit felkaptam a vizet

No, nyolcosztályos gimnázium, magyaróra.

Két évvel ezelőtt kezdődik a történet, sőt még egy évvel az előtt: amikor a nagyfiam úgy döntött, vállalja a sok buszozást, jár a távoli iskolába, mert milyen remek lesz a sok egyéb mellett megtanulni magyarul írni, olvasni.

Fontosnak tartottam, hogy tudjanak magyarul, ezért így beszéltem mindig a srácokkal, magyar dalokat énekeltem, magyar meséket meséltem, ha épp olyan könyvet vettek le a polcról, akkor németet is, de a számottevő mindig a magyar volt. Ugyanakkor írni nem tanítottam őket, olvasni ugyan olvastak rövid meséket, de csak ritkán, abban rutin nem alakult ki.

Két évvel ezelőtt, a tanítás kezdete után három héttel behívatott a magyartanár, hogy gondok lesznek a fiammal magyarból. És elém tette az azon a héten írt, általam már aláírt tollbamondást, ami szinte csupa-csupa piros volt, lévén a fiam csak elvétve tett ékezeteket.
Én ugyanezért az irományért megdicsértem: a kettősbetűk rendben, toldalékok, ragok, igekötők rendben, hát istenem, az ékezetek jelentős része hiányzott...
Szóval, három hét után hivattak be és a tanár linknek nevezte a fiamat, meg azt mondta, neki ezt már tudnia kellene. Pláne, hogy ekkora a szókincse.
Elmondtam: a fiam itt született, magyarul nem tanult csak otthon; írni, olvasni, pláne nyelvtant otthon sem. És szó sincs róla, hogy link lenne a hozzáállása, ő épp a magyar miatt választotta ezt az iskolát.
Ezen a ponton volt egy kis verbális szkander: én elmeséltem ugye a gyerek előéletét,  ő pedig azt, hogy a gyerekektől nem vár mást, csak azt, hogy azokat a szavakat tudják helyesen leírni, amik a könyvben szerepelnek. És hogy ez nem lehet nehéz ekkora szókinccsel, meg különben is, szóképet kell tanulni...

Közben 100-150 szavas házi fogalmazásokat kellett írni házi feladat gyanánt és a fiam a nagy szókincsével ugye olyan szavakat is leírt, amik nem voltak benne a könyvben, sok-sok hibával, a szavakat ékezetüktől megfoszva, lelkesedésében lendületesen írva, pl.: aszt, előt, tolal... közben magyaráztam a szótőről, elővettem a Mosómasát...
Mindvégig biztattam, menni fog, amikor kész volt egy hf-tal, átbeszéltük a hibákat, de nem engedtem kijavítani, mert akkor nem látja a tanár, hogy mit nem tud és így idővel bizonyosan visszanyal majd a fagyi...

Mindenesetre a szóképet-kell-tanulni beszélgetés után, hétfőn reggel betelefonált a D. a suliba, megkérte az osztályfőnököt, hogy a M.-t tegyék át a kezdő csoportba -hadd tanulja az elejétől a magyart, legyen alapja a háznak, mert különben összedől-. Már aznap a másik csoportba mehetett a haladó csoportba.
Szépen fel is jött, az ékezetek a helyükön, előfordulnak hibák, de nem jellemző már egyik sem, a leggyakoribb hibája, hogy a hallott "sz" helyett a német megfelelőjét írja: "s".

Annakidején a beiratkozáson, véletlenül épp az igazgató állt a pultnál ( két évvel később szintúgy, de ez mellékszál ), vele beszélgetve töltöttem ki a papírokat. A rubrikánál, hogy milyen anyanyelvű a jelentkező, hosszabban elbeszélgettünk, az igazgató azt mondta nincs jelentősége annak mit írok be. De mert a fiam ( M. ) önmagát ott magyar anyanyelvűnek vallotta, végül azt írtam, hogy magyar-német. Így, kötőjellel, gondoltam a csoportok besorolásnál úgyis felmérik a szintet, és aszerint kerül németből nyilván haladóba, magyarból kezdőbe.
A szintfelmérő elmaradt -a gyerekeket megkérdezték, és aszerint, hogy mit válaszoltak kerültek ide, vagy oda. A fiam németből a kezdőbe, magyarból a haladóba...

A fentiekből kiindulva, azt gondoltom öreg medvét nem lehet még egyszer csőbehúzni, meghagytam az A.-nak, ha bárki, bármikor kérdi: ő német anyanyelvű, nehogy mást mondjon! A jelentkezési lapra német-magyar került, ő pedig következetesen kitartott a német anyanyelvűség mellett.
Egészen addig, míg az első magyarórán meg nem kérdezték, mint minden gyerkőctől, hogy tud-e magyarul. Csórikám mondta, hogy tud és azt mesélte, utána hiába mondta, hogy olvasni és írni nem, mert szerinte ezt már nem hallotta senki.
No, ő így került németből és magyarból is a haladó csoportba.

Gondoltam kicsit kivárunk, hát csak feltűnik, ő nem abba a csoportba való. ( Lényeges, hogy ezt az osztályt más tanárok tanítják, mint M.-éket. ) A változatosság kedvéért  A. már most tesz ékezeteket, viszont a fokozásnál pl. csak egy "b"-t ír, a "-val", "-vel"-lel most ismerkedik itthon, velem, és hadd ne soroljam.
Ezek azok a dolgok, amikbe majd belejön, tudjuk, de egyik napról a másikra nem mennek. Ugye ezt nem kell magyarázni.
Ők is írtak már tollbamondást, tizenöt szóból nyolcat írt le helyesen az első héten, abban még hiányoztak az ékezetek. Amikor visszakapták, a tanár azt mondta, ha egy hibája volt valakinek az szép, ha több az rossz. Én megdicsértem, ő meg az orrát lógatta.
( A szót, hogy "dzsúsz", ékezettel, de a végén is "zs" -vel írta pl le. )
Kis morfondír után írtam egy velős, udvarias levelet az osztályfőnöknek, ismertetve a helyzetet (nem tanult magyarul írni, olvasni...) arra kérve, tegyék őt át a kezdő csoportba. A válaszában biztosított róla, hogy intézkedik.
Ez múlt hét keddjén volt, aztán nem történt semmi. Rövid levélkét sem kaptam, hogy megbeszélte, mehet, vagy épp nem mehet a dolog, semmit.
Tegnap reggel írtam újfent, gondoltam hétfőn elolvassa és legalább ad valami választ.
Még este válaszolt, hogy beszélt a tanárokkal, szerintük semmivel nem tud kevesebbet a fiam, mint a többiek és a fiam érdekeit nézve az lesz a legjobb, ha marad a haladóban.
És amennyiben nem értek egyet ezzel, kedden szeretettel vár a magyartanár a nagyszünetben.

Freitag

álltam

jobb kezemben az alig pár hónapja rendelt profi hajvágó olómmal* és néztem a cirókseprűre megtévesztésig hajazó ( ! ) hajszálaimra, mi legyen?
Nekem az önfazonírozásról mindig a sok közül az egyik unokanővérem jut eszembe, aki a hűtleség okozta fájdalmában és hiszti öhm dühében a saját haját csonkította meg, bár neki van szempillavágó múltja is, de ez már igazán nem tartozik ide.
A mérleg nyelve a ne csináld! felé billen, pláne, mert még soha nem csináltam hasonlót sem, hátul nincs szemem, mihez viszonyítsak, az egyenes hogy nem lesz görbe?
Ugyanakkor mit veszíthetnék? Utoljára a hirtelen felindultságnak is az lett a vége, hogy a fodrásznak fizettem, itthon meg magam igazgattam, legalább elől legyen egyforma hosszú a két oldal.
Tegnap este anyu is arra kért, gondoljak rá majd hétfőn, mert ő már most fél, kapott időpontot a fodrászhoz, úristen mi lesz? a vész, a tragédia karnyújtásnyira, ő már nem is érti mi vehette rá a telefonálásra, mégis inkább le kéne mondani...

Az első nyiszatolás után, már ment mint a karikacsapás, hullottak a hajvégek...
Egyenes, egyforma hosszú hátul meg úgyis csak azok látják, akiknek hátat fordítok.



*idő közben többszörösen visszajött az ára.
Már olyan frankón megy a hajvágás, akár szalont is nyithatnék, ha nem kellene mások fejéhez/hajához nyúlnom, ugye.

Mittwoch

röviden

Ha kikérem a véleményét: még ezt sem tudom elintézni egyedül.
Ha számára feltünés nélkül intézkedem: kihagyom mindenből.

Donnerstag

Ja, és

tegnap teljesen véletlenül ( nem gondoltam, hogy ezt fontos tudnod - A.) tudtam meg, hogy a fiam mind németből, mind magyarból az erősebb csoportba került. Totál döbbenet.
De ezt nem értitek miért írom, viszont most nincs időm kifejteni, de már két éve, hogy folyton csak fejben blogolok erről az iskoláról, itt lenne az ideje le is írni.
Nomajd!

elveszett dolgok

Kedden a nagyfiam elhagyta a kabátját, nem gáz, elvileg a kosárcsarnok gardróbjából nem tűnhet el. Vadiúj egyébként.
Tegnap délután a kisfiam hagyta a kabátját a buszon. ( De úgy, hogy még csak nem is rémlett neki, hogy hol hagyta el. Ma reggel a suliból szólt vissza, hogy a szekrényében nincs, ezért remélem, hogy a buszon tán csak meglesz. )
Három a magyar igazság ( a ráadást köszönettel visszautasítanám ), a reggeli buszon a teljes rajzfelszerelését hagyta ma szintén ő. Ahogy a tegnapi, a mai busz is bécsi járat, így, hogy viszontlátjuk-e bármelyiket is, az már az utazóközönség emberségén múlik.

Kérném a Világmindenség közbenjárását arra vonatkozólag is, hogy találjon vissza a szept. 5-el elhagyott príma, megbízható alvókám is ( eheti tapasztalataim alapján ehhez fűzöm a legkevesebb reményt ), mert a hiányok elviseléséhez különben nem lesz energiám - a veszteségek értékét, azok pótlását, most hagyjuk.

A csavargó szeptembert láttátok?
Senki?

holnap helyett

ma jön haza. Nem végeztek még a betervezettekkel, de muszáj az autóval haza jönni -most figyelj!- mert nem lehet vele közlekedni.
Reggel, úton az építkezésre, szerencsére igen közel onnan, elhagyta az egyik kerék a fékpofákat. Hallottál már ilyet? Mi sem.
Elhagyta. D. azzal nyugtatott, hogy megy érte az autószerelő trélerrel és hazahozza őket. Az autót szerszámostól és őt. Igen.
De nem tudott menni - előttem ismeretlen, ezért érthetetlen okból, de nyugi, mellékutakon jön, betartva a féktávolságot, lassan és a szóban forgó kerékről lekötötte a tönkrement féket, értsd: ő megoldotta a szitut.
Összenyomott fékcsövet említett azt hiszem, de erről igazán csak emlékmaradványaim vannak, csak képek villództak előttem míg mesélt, az autó alatt fekvő emberemről, ahogy az asztalos/építész kezeivel, csőfogóval, laposfogóval, vagy mittudomén mivel laposra sajtolja a csövet, onnan felugorva, elégedett vigyorral a képén, a szakállán* végigsimítva rábólint a műveletre és elindul egy olyan autóval, aminek három kereke képes fékezni, a negyedik kedvére forog, ha lassítani kell.
És azt meri mondani, hogy nyugi.



*Szakállas, igen. 3 kerek hónapja. És mindenki tőlem kérdezi, hogy mér'?
Az én szakállam?

amazon dash button

Vicces, új dolog, amivel telehányták az e-mail fiókomat.
4,99-ért megveszed ezt a wlan-nal összeköttetésben álló ovális szerkezetet, ami a kényelmedet hivatott szolgálni.
Megrendeled, megérkeztével beregisztrálod és a folyton fogyó háztartási szereket gombnyomásra rendelheted.
Mosószer, mosogatószer, sampon, borotva, szőrtelenítő, sőt kutyakaja, ...  amit rendelhetsz ( minden termékhez külön lófütty gomb), csettintésre gombnyomásra repül hozzád.*

Próbálom elképzelni az élethelyzetet, amiben indokolt lenne egy - két, sok ilyen beszerzése.



*Ezzel hogy spórolsz? Mert én például csak akkor veszek mosóport, hajsampont és a többi felsoroltat, ha akciós.
És ha többször nyomod meg? Mert a férj is felfedezi, megcsappant a készlet, a gyerekek ( kisgyerekek ) meg játszanak? **

Mosópor. Amiből használok ilyet és olyat, meg folyékonyat. Ez három gomb? Nyilván.
Na, hagyjanak most már békén!

**Végigolvasva a rendelkezésre álló információkat: módodban áll egy úgynevezett biztosított rendelést beállítani, de ez esetben a gomb már nem más, mint egy emlékeztető. Mert az amazon oldalára belépve még jóvá kell hagynod a rendelést.

Részemről, maradok a post it-nél.