Remek írás,

olvassátok!

Megint telefon

mert jött a késztetés, a vágy, hogy valakivel beszélgethessek most kicsit. Nem most, már egy órája bökdös az inger. Most nem sorolom a neveket -nem mintha itt valaha is írtam volna akár keresztneveket is.
Nem arról van szó, hogy nem érem el őket, mert meg sem próbáltam, de jó volna most valakivel egy jót, hosszan beszélgetni. Biztos ez a buta borult időjárás borított meg engem is, képtelen vagyok értelmes dolgot tenni, csak ténfergek a házban és nem jutok semmire.
A betyár mindenit, de sz.r kedvem van ma.

Víg rege

Kilenc (!) nap alatt egész kizökkentünk a reggeli rutinból. Már eleve alig bírtam kitápászkodni az ágyból, noha a fiúk szünideje alatt is, egy (talán két) nap kivételével ugyanakkor keltem, mint a sulinapokon (kiélveztem a csendes reggeleket). Szóval a mai ébresztő gyilkos volt testre, lélekre, nem csak az enyémre, az úrfiakéra is.
Kisseb összezördülések (nem kiabálás, összezördülés) és jajgatások közepette, de csak elkészültek, elhagyták a házat, jómagam fellélegeztem és leültem ide ni, a géphez, hogy megírjak és elküldjek egy megrendelést...
Majd hallom, a madárcsicsergés trilláiból kiválva, az ifjak viháncolásban megnyilvánuló virágos jókedvét, mert bizony vissza hazatértek a drágák: a szomszédasszony szíve esett meg a már vagy negyed órája a buszra hiába váró gyermekeimen és küldte őket azzal haza, hogy majd holnap!
Majd holnap!

...hát így.

Vajon mennyire vagyok hiteles

mikor felkiabálok az úrfiaknak az emeletre, hogy ne kiabáljanak már folyton?

A kérdés ezúttal kevésbé lenne költői, mint kuka, de úgysem beszélgettek velem, hát marad a kettő, egyben.




Holnap reggelig már biztosan nem járok erre:
Boldog húsvétot kívánok minden Erretévedőnek!

Nagy levegőt

vettem, és elmentem a bevásárlócetlimmel, bevásárolni húsvétra.
Na mit felejtettem el venni?

Igen.
Sonkát.
Hülye.

Autómizéria

A két villámhaver, csórikám, folyamatosan böki D. szemét. Egyik, a szűrke szegény olyan öreg mint a postaút, másik, a kék, meg kevésbé öreg, mint partikalfilteres, és a szeptemberben bekövetkező életmódváltásunk miatt, ami M. távolra utaztatása -tanulás céljából, magával vonja a reggeli rövid szakaszokat a buszmegállóig, ami a fentebb említett nemíromlemégegyszer -hülyefilter gyors gyilkosa lenne. Így még mindig autót keresünk, úgyismint megoldást és lehetőleg minél kissebb költséggel. Hö.
Ugye dízel, viszonylag új dízel pláne nem lehet, a fent megnevezett hülyefilter miatt, ami nélkül manapság nem jön ki gyártósorról négykerekű. Négykerekű dízelmeghajtásos.
Szóval dízel kilőve. A kék villámhaver meg elkezdett hámlani (két apró pitty-putty), úgymond, emiatt D. fejébe vette, hogy rohad, ettől utálja a márkát is. (A villám nem feltétlen a sebességünkre, hanem a márkára utal -opel, igen.)
Valahol itt tartottunk döntésügyileg úgy két hete: tudtuk mit nem akarunk. Ill. D. tudta, miattam jöhetne a körbenvillámos.
Aztán elkezdett márkahonlapokat böngészni. A volvónál még csak nevettem bár örülnék, majd a ladánál (az eredeti, ciril betűs honlap böngészésénél) álltam fel és mondtam, majd szóljon, ha döntött.
Az utat nem ismerem, de eljutott a daciáig. DACIA!
Gondoltam kisseb sérülésekkel úszom meg, ha közreműködöm.
Jó, hát tudom, ha nincs keret, miből válogathatsz?
De, dacia?
...és mindjárt kettő? Mert egy neki, egy nekem, annyiért a kettő, amennyiért az egy villám hozható el, és vadiúj és hét üléses...
Tegnap elmentünk megnézni. Beleültünk, nyitogattuk, ki nem próbáltuk, mert bönzines nincs kipróbálásra, csak dízel. De ha megrendeled, három hónap múlva megjön és akkor úgyis meglátod milyen...
Szóval bele is ültünk.





De találtunk bömbölőt kétezerér. Meg omegát. Meg óóódit.

Hétfőn

múlt egy hete, hogy domain-tulajdonod lettem. Az oldal még nem látogatható, még bütykölöm.
Közben kertezés is folyik, meg elkapott valami folytogató tennivágyás, hirtelen rengeteg ötletem támadt (homlokon csókolt...), rajzoltam sokat, így lett pár szép mintám, ami csak megvalósításra vár, de -miért ne épp most, noha ilyenem még soha nem volt- begyulladt a körömsáncom (ha nem tévedek erre a névre hallgat) és persze, hogy a jobb kezem, középső ujján*. Így nem tudok gyűszűt húzni rá.
A minta pihen.

Az milyen már, mikor az ember saját ujja mutat be?




*megszaladt az olló kicsit.

Szóval

az embert érik meglepetések. Minap, az egyik élelmiszerboltban (úrfiak eközben edzésen).
Velem egykorú, ismerős anyuka pakolt a kislányával a kocsiból a szalagra, gondosan megtervezve mit, mi mellé, amit nem tett fel, elmagyarázva miért nem. Elfoglaltak voltak. Végezvén, mondhatni szabadulván, a csupabáj izgőmozgó kislány ahogy rámnézett, viszonozta a köszönésem, majd az anyja karját kezdte rángatni azzal, hogy itt van A. anyukája. Meglepetést írtam? Döbbenet: anyuka lepisszegi a lyányt és meredten néz előre...
Ahogy igyekeztem az autóhoz, a kislány akkor is tekergett, de mosolygott mikor rákacsintottam és integetett, mikor én is és még azt is láttam, hogy ismét az anyjához fordult, hogy mondjon valamit...

Vajon mit ártottam?
Költői, de elleszek vele egy darabig.

Nem tréfa

Beteg a gyerekorvosunk. Nagyon beteg. Már február óta nem rendel, de mert nem kellett mennünk hozzá (nem tudom, talán tavaly a nyaralás előtt jártunk nála, akkor is csak lázcsillapítót írattam fel vele), a hír nem ért el, csak most.
Csuriban az ujjam, bár azt mondják nem rendel többet.
Az úrfiak nagyon szeretik.

A. tudta, hogy beteg, mondta valamelyik kissrác az iskolában. ...és miért nem mesélte itthon?, mert a betegek meggyógyulnak...