amikor a tenger partján állva nézed a nagy kékséget, miközben a hullámok tarajos habja nyaldossa a bokádat, először és valahányszor, mikor visszatérsz,
amikor már állnak a falak és a hálószoba ajtónyílásán át, először lépsz be a majdani otthonotok ölelő, fenyőillatú falai közé,
amikor először szippantod az édes illatú, meleg, kis szuszogó csomagot, majd a másodszülöttet ugyanígy,
amikor először szorította meg az a fiú a kezedet és tartotta órákig a markában, mint aki soha, de soha nem akarja többé elengedni,
amikor a mama zsebéből a kezedbe került a papírba csomagolt, mégis ragacsos, bordó cukorka az érzéssel, hogy téged szeret a legjobban ( mindannyian így éreztük, mind a hét unoka ), hogy szívből szeretnek itt,
vagy mikor még kislányként (és bizony még most is, csak már nem egyedül, hanem a két kis kóficcal együtt) feküdni órákig a már feldíszített, kivilágított karácsonyfa alatt...
Ezeket ismerem, ezért szeretem.
Ilyen, ha szép.
A fent említettekre nem emlékezhet senki más. Ha mégis, hát nem ugyanúgy és nem biztos, hogy ugyanarra a részletre. Ezeket csak mi mesélhetjük, csak mi könnyezhetjük meg. Velünk együtt, egyszer majd ezek is elvesznek.
Tegyünk róla, hogy minél később vesszenek a szépek!
Menj el a szűrésre Te is!
A videót nézzétek meg. De figyelmeztetlek: biztosan felzaklat.
( http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/10/01/nekem-ennyi-szenvedest-nem-er-meg-az-eletem/ )
