Donnerstag

Minden

egyes szökőévben terveztem, hogy ezen a napon, február 29-én itthon maradunk családilag. A srácokat nem ébresztem reggel, és lettlégyen hétköznap, vagy hétvége, tartunk egy vasárnapot a szökőnapon. Olyan ritkák ezek - nem kell magyarázni, ritkábbak mint az ünnepnapok, miért ne lehetne az amúgy is ritka, kedves nap csak a miénk.

Egyszer sem tettem meg. Ma is ébresztettem A.-t, felöltözött ős is, elpakolta a tízóraiját, el a kulacsot és elvittem a buszmegállóba. Amikor becsapta maga után az autóajtót, torkon ragadott a sírás és szorongatott egész délelőtt.

Ezek a kihagyott alkalmak ugyanúgy elszálltak, mint a fél szülinapok. Igazán mókás és szép napok lehettek volna. A francba.


Mittwoch

panasz

Miért van az, ha nem szereti a töltöttpaprika paprikáját, akkor is azt a gombóczot meríti ki, amin van paprika?
Megmondom: már szereti, de továbbra is lelkesen tagadja. 

Ettől még szeretem őket.

Donnerstag

a madár, a tű és a covidos orvosok

Másfél hete vasárnap M. kicsit megmozgatott minket, a kölcsönbe kért és kapott kamerás drónnal játszottunk odakint. Nem hiába jár oda ahova, szenzációs felvételeket készített, de ez csak mellékszál, amit mesélni szeretnék az akkor kezdődött, amikor félig átfagyva a szőrgyerekkel bementünk a házba. Az erkélyajtó előtt egy vörös vércse ült, fura pózban tatrott szárnyakkal.

Azonnal összekombináltam, hogy én tehetek róla, én ragasztottam a repülő varjmatricákat az ablakra, tuti az csalta ide ezt a szegény állatot. Indult az őrült telefonálgatás, az első, jobb híján az állatorvos, mert nem találtam csak német madármentőket, osztrákot egyet sem. Szóval a szőrgyerek orvosa vasárnap, covidosan is felvette a telefont, bár segíteni nem tudott. Úgy egy óra leforgása alatt elértünk 4 embert, az első a vadász volt, aki készségesen felajánlotta az állat "eltakarítását", ami még D.-ből is indulatot váltott ki. Közben szelíden próbáltuk repülésre késztetni a madarat, hátha nem törte el a szárnyát, de ő csak tovaugrált, a szárnyát továbbra is lógatva. A negyedik* elért jóakarónak az volt a megoldás-javaslata: a madarat fogjuk be egy takaróval, tegyük egy kilyuggatott oldalú dobozba, a dobozt állítsuk reggelig egy nyugodt helyre, majd másnap vigyük állatorvoshoz. De ha szilánkosra törött a szárnya, hiába minden, az állatot elaltatják. Itt  D. szentségelt, én majdnem bőgtem (én hibám), mire a madár elrepült.


Időnként és pár nap erejéig a létem fájdalomcsillapítő-függő. Ilyenkor nehézkes a lét, de nem csak számomra, velem is. Amikor már fordul a dolog és jobban vagyok, apróbb tevékenységekre képes vagyok. Példának okáért: pakolgatok. Előző este a gardróbból előkerült egy, már 13 éve lejárt EpiPan, amit -ezek szerint még 1000 éve- a méhallergiám miatt kaptam, de arról fogalmam sincs ez a példány mit keresett ott, bár az rémlik, hogy időnként a kezembe került, de arra nincs magyarázatom, mi a csudáért nem dobtam ki rég. Gondoltam majd most. De előtte jól megnézem, újra elolvasom hogy működik... Valahogy elrobbant a kezemben, és beleállt a tenyerembe. Persze még mindig nem tudom hogy működik, de azt már igen, melyik vége harap - kupakon keresztül b.szki!

Persze rajtam kívül csak a szőrgyerek volt itthon, gondoltam szólok D.-nek, bajt csináltam, legalább tudják mitől dobtam fel a pacskert, mért öntött el az adrenalin - és hogy bocsi, meg nem volt szándékos. 

Erre is van ismerős, mentőorvos, D. felhívta - nem hiszed el, de ő is azért volt elérhető, mert otthon halódik coviddal. Szegény. És nem hülyézett le, sőt, estefelé hívott mi lett, kellett-e mentő. 

Szerencsére lejárt volt a cucc, de a kezem azóta is fáj, lelkesen ismerkedek a magyarok istenével.




*Fertő tavi madármentő szervezet munkatársa. Mondta azt is, vigyük fel az állatot hozzájuk. Közel 2 órás autóút - de terveztük, hogy elvisszük.

Miután elrepült a madár, D. visszahívta a pasast, ő is olyan boldog volt mint mi.

Freitag

láz

Anyuék betegek lettek. Köhögnek, Á. lázas volt két este is, anyu tegnap kezdte, közben már vagy egy hete ömlik a híradásokból a hír: soha nem volt ilyen magas a coronavírus szennyvízből kimutatható mértéke. A.-éknál is, a 16 gyerkőcből 4 otthon van a vírus miatt. Anyuék eddig nem kapták el, most aggódom. Persze egészen tegnap estig anyu állította remélte, hogy az Á. csak megfázott. 

Láz. Nyáron olvastam, hogy az eddig ismert értékeket másképp ítélik meg. Azóta a hőemelkedés alsó értéke 37,8, nem 37.5, ill. a lázé 38,5 helyett 38,8. A fiúk, M. intézménybe kerülésekor voltak először betegek, addig még a náthásak sem voltak, bíztam benne, hogy kedvező csillagzat alatt születtek, ez így is marad. M. első héten olyan beteg lett, majd megfulladt a köhögéstől és be is lázasodott (ekkor mondta az azóta szállóigévé vált gondolatot: "hányni jár belém a lélek". Szegényt tényleg annyira kínozta a köhögést, hogy visszafordult az étel a kis gyomrából. Szóval láz. M. 28°C-os hőemelkedéssel (nyilván a legyengült szervezetével) jártányi ereje sem volt. Mellette éles kontrasztban A., duracell nyusziként pörgött, győztem lefoglalni, csitítani hogy a testvére némi nyugalmat leljen. Emlékszem a végtagjai teljesen normális hőmérsékletűek voltak, a nyaka volt kicsit melegebb a normálisnál, egyedül a szemén vettem észre, valami nem stimmel: vízben úsztak. 39,8°C-os lázat mértem, de ő a kúp és a lassan alábbhagyó, de ijesztő hőmérséklet mellet és ellenére is pörgött tovább... Szegénynek remek gyerekkora lehetett: innetől ha M. köhögött egyet, A. lázát mértem*.



*Soha többet nem volt lázas, néha náthás, míg M. kruppos köhögéssel küzdött minden ősz végén. (M. húzta ilyen téren a rosszabb kártyákat: a bárányhimlő és a hányásos-f.sós őrület is őt viselte meg jobban. Ezzel hűen felsoroltam az összes vírust és bacit, amihez szerencséjük volt eddig.)  

Mittwoch

bús eset

A tegnapi dühöm ugyan már alább hagyott, de még a csalódás lesújtó érzése itt ül a vállamon.

Nekem szívbéli jóbarátom a nagy A, sok dolgot sikerült már megcsípni olcsóbban, vagy kifejezetten olcsón. Már évek óta rendelek onnan - ruházat kivételével meglepő dolgokat is. Példának okáért: sót is. Remekül működik: megbízhatóan érkezik a megrendelt áru, reklamáció esetén intézkednek, visszatérítenek és leszámítva, hogy részben extra autóúttal el kell mennem a postára, ingyenes a visszaküldés.

Tegnap egy sokat keresett, végül tényleg jó áron megcsípett, nagyon várt portéka érkezett. Ezen termék lejárti ideje november harmicadikáig szólt. Mármint 2022 novemberéig. Ebben az esetben is minden flottul ment, az árát már jóvá is írták, de amit kezdtem volna vele, arra ezen a héten lett volna csak időm.

Kiábrándulás a négyzeten: hogy lehet olyan terméket teljes lelki nyugalommal vételre kínálni, ami kerek egy éve lejárt és nagy valószínűséggel már romlott?

illúzió

Nálunk az alsó szinten a technik-helyiségben a mosógép mellett 4 szennyestartó áll, minden mosástípusnak ami nálunk szükségeltetik, egy. Időnként van szerencsém a kélyhez, amikor mind a négy tartó teljesen üres. Tegnap délben volt egy ilyen pillanat.

Hajnalban reggel mentem az emeletre ébresztenei a még itthon élő kissebb nagyfiamat, A.-t. Legnagyobb döbbenetemre a lépcső tetejénél állt a gondosan odakészített, fullra tömött és részemről rendre elfelejtett felső fürdő szennyestartója - hogy esne ki a gatyájából!

Donnerstag

spanyol


Lassan 5 éve lesz, hogy szappanokkal foglalkozom. Nem árulom, mert azt nem lehet (erről lesz szó később), csak készítem őket. (Olaj, viasz, zsír + NaOH + víz, azaz igazi alapanyagokból igazi szappant.) Ezek, mint egy jó bor, viszonylag sokáig érnek és a formából kikerülés után pár hétig jó ha nem kerülnek zárt szekrénybe. Én ezt kartonládákkal oldom meg. Elhozom az üzletből, itthon ecetes vízzel átmosom, kiteszem a napra, majd papírtörlő kerül a fenekébe és kész a szuper, terhelhető (az éretlen szappanok még igen komoly súllyal bírnak) és tiszta tároló, ami prímán egymásra pakolható.

Ma is találtam egy pászentosat, örültem, elhoztam, sikálás közben ledöbbentem: Spanyolországból hoztak benne jégsalátát.  

Nesze neked környezetvédelem! 



Végre bejutottam a bloggerbe!

Közeleg

Pillanatnyilag a legnagyobb gondom a koszorú. Holnap már meg kellene legyen, de nincs se tuja, se fenyő a területen, így ág sincs.

Az üzletekben savanyú szagú, ezer éve kötött van sokért, ami akkor sem kellene, ha ingyen adnák, ezért is kötöttem mindig magam. (Akkor, eddig honnan volt ág? Kértünk, kaptunk, de most nincs kitől.) Még az is lehet, hogy idén nem lesz koszorúnk. Hozzánk D. hozta ezt a szokást, nálunk gyerekkoromban sosem volt, viszont már anyunak is van minden éve mióta M. megszületett. Tudom, szeretnéd az én gondomat.

Mittwoch

tél és szőrgyerek

Sok szép, nagyon várt pontja van a napjaimnak. A legtöbb valamelyik családtag hazaérkezte, amelyhez köthető öröm exponenciálisan nő aszerint milyen rég hagyta el a házat, vagy mennyire sz.r napom volt éppen. Ilyen öröm még, amikor el tudok menni a szőrgyerekkel sétálni. Ez olyan valami, ami minden ember sajátja kellene legyen. Egy négylábú szemén, érzékein, és örömén át látni a világot, ebben teljes egészében átlényegülni, ez maga a teljes béke.

Korábban csak nyáron láttam a csillagos eget, soha sem téli éjszakákon, ami néha most is megesik egy-egy esti rövid kör kimaradása után. Múlt éjjel is csengetett a kutyus, ki kellett mennie - hajnali egykor. Átkozódtam, mert tudtam nem maradt el semmi este, mi a csavart búbánatnak kell ilyenkor kimennie, pláne nekem a hagymarétegezős, csizmás éjszakába? 

Soha nincs olyan friss levegő, mint mikor fagy. Soha nincs olyan végtelen csend, mint ebben az időpontban és tényleg soha nem ragyognak úgy a csillagok, mint ilyenkor. ...mindig maradnék még, mikor dolgavégeztével elindul befelé.

A nagyséták is ilyenek. Mennék még, tovább.

De úgy negyven perc múltán, lefagyott orral, ujjakkal és sejhajjal muszáj hazamenni. Mikor ezt írom, még most sem érzem a hátsó felem.



Donnerstag

.

Az ember halálának pillanata, annak körülményei, vagy az azt megelőző történések nem határozzák meg magát az embert. Nem adnak választ a miértekre. Mégis, ezeket tudnom kellett. 

 

A viszonyunkban én nem voltam tudatos résztvevő, mindig csak az ő döntéseinek elszenvedője. Szerettem ugyanis. Mint általában a lányok, én is tökéletesnek és rendkívülinek láttam az apámat és viccesnek és okosnak nagyon sokáig. Amikor pár egetrengető (az én egemet) események oszlatni kezdték a rózsaszín ködöt, még azon túl is. A lány látja a hibákat, csak nem hiszi, mert rajongva szeret.

23 éves volt amikor megnősült, 23 év múlva elvált, újabb 23 év múltán meghalt.

Az utolsó 23 évében nem állt szóba velem (annál többet beszélt rólam). A válás piszok gyorsan zajlott, pár rendkívüli eseménnyel, ebből egy hevesebb jelenet tanúja volt a keresztanyám, anyum nővére. Kezdetben még gyakran jártam a városban, időnként összefutottunk apámmal. Ő meglátott, sarkonfordult és elfutott. 

A szüleim vállalkozók voltak, széles ismeretségi körrel. A válás után apám minden szakmabelit felhívott azzal, nehogy anyunak munkát adjon. Ezt egyikük hívásából tudtuk meg, aki értesítette anyut, hogy őt nem hatja meg apám fenyegetőzése, hozzá bármikor mehet dolgozni. Aztán telefonált még egy,... A folytonos elfutásokat ennek tudtam be, tán szégyellte ezeket és a többi hasonló stiklit, a lejáratásokat. Mindig úgy gondoltam, aki ismer, tudja, hogy nem igaz, amiket rólam (is) mond, meg aztán hadd mondja, elköltöztem, nem lesz bajom belőle bármivel is akar besározni.

Szóval 23 év. Leérettségiztem, elhagytam az országot, férjhez mentem és született két fiam.

2020 december első napján hívott D., a férjem, hogy a keresztapám egy, ill. két ismerősön keresztül üzent: apám kórházban van, nagyon beteg és kérdéses mi lesz. A keresztszüleim lányát, az unokanővéremet hívtam, tudja-e mi van, mert zavaros az egész, miért nem a keresztanyám hívott és ha már, miért ilyen körülményesen. Rengeteget beszélt aminek a veleje: a keresztanyám megtiltotta a családnak, hogy engem értesítsenek apám hogylétéről. Megtiltotta.

Másnap hívtam telefonon a keresztanyámat is, mert az addigi két hírforrás két különböző betegséget nevezett meg, és az apám tényleges állapotáról semmit sem tudtak. Ő mellébeszélt, ill. ezen beszélgetés következtében anya (keresztanyám) és lánya (unokanővérem) összevesztek: keresztanyám számonkérte a lányán, hogy miért nem hazudott nekem valamit.

De mielőtt még bárkivel beszéltem volna, még elsején írtam messengeren apám feleségének, amiben arra kértem, tájékoztasson apám hogyléte felől. (D. ismerte valahonnan, az ő segítségével találtam meg messengeren.) Ő hat nappal később válaszolt, akkor apám már 4 napja nem élt.

Le akartam menni a kórházba, meg nem is. Nem tudtam pontosan milyen állapotban van. (Abban a kórházban, de vélhetőleg egész más osztályon dolgozó ismerősöm segíteni akart, de mire kiderített volna bármit, már késő volt.) Covid miatt látogatási tilalom volt. Határzár is. És fogalmam sem volt mit szeretnék.

Őrült és féktelen érzelmi hullámvasútra ültettek és ha ezek a beszélgetések, titkolózások és hazudozások nem lettek volna, maradtam volna a fenekemen. Valószínűleg.

Dühös voltam, csalódott és megrabolva éreztem magam. Az apám döntött úgy sok éve, hogy kilép az életemből, nekem kellett együtt élnem azzal, hogy már nem kellek, hogy mindaz amiben hittem, és bíztam, csak addig volt enyém, míg ezt könnyen adta. -Mindig azt gondoltam, egy nap majd itt áll az ajtóban. Nevetséges. Ehelyett hazudnak nekem, titkolóznak előttem. 

A keresztanyám megtiltja, hogy értesítsenek? Írtam neki egy levelet. Szegény. Közöltem vele, hogy mekkorát csalódtam benne. Természetesen nem válaszolt. A lánya pár napon belül letiltott mindenhol. Azóta a helyzet változatlan: teljes hírzárlat minden oldalról.

A temetés borzalmas volt. Az időpontját a kérdésemre úgy tudatták velem, hogy HA elmennék, ekkor és itt lesz. A temetés leírhatatlanul borzalmas volt.

 A hagyatéki tárgyalások után hónapokkal, egy kedves barátom azt mondta, ő ezt (öröklés) biztos hogy nem csinálta volna végig. Ezen elgondolkoztam, mert igaza van és nem. Ha valaki D. hívása előtt megkérdezte volna, beleállnék-e egy ilyen ügybe, hogy mennék-e tárgyalásról tárgalásra azért, hogy beleálljak a pofonokba apám vagyona végül az enyém legyen, egészen határozottan azt mondtam volna: dehogy! 

Nem értettem, miért nem tudhatom, hogy beteg? Miért nem, hogy nagy a baj. Miért nem válaszolnak, ha kérdezek, és főleg miért sántakutyázik, aki mégis. Meg akartam érteni, ezért mennem kellett tovább és meg kellett kapnom papírokat, amikből válaszokat remélhettem. Az utolsó és egyben végleges lökést az önkormányzat hagyatéki osztályán dolgozó ügyintéző adta, aki szerint apámnak, az ő rendelkézésére álló adatai szerint nincs leszármazója. 

Letagadtak. 

Amikor kézhez kaptam apám végrendeletét, már nem volt számomra visszaút.

Ő nagyon sokat adott a megjelenésre, a látszatra. Választékosan beszélt, szórakoztató társalgásokat folytatott, ingben, bőrcipőben járt, tájékozott volt, utánajárt és kérdezett ha kellett. Számtalan kiselőadást tartott nekem a helyesírás elsajátításának fontosságáról: az írott szöveg megmarad, ez alapján ítélnek meg. Emékszem hányszor vitatkoztunk egy-egy vessző létjogosultságáról. Ez az ember, az apám, egy helyesírási hibáktól hemzsegő végakaratot hagyott hátra. Kivéve a temetkezésről szóló szakaszt, abban még vesszőhiba sincs. (A végakarat keltezése mindössze egy évszám - ez volt az egyik ok, ami miatt térdre esett.)

Az özvegye az első hagyatékira (és a következő kettőre is), ügyvéddel érkezett, én D.-vel, aki meg sem szólalhatott, mert az ügyvéd majdnem átharapta a torkát, amikor az özvegy sokadik mellébeszélésénél felhorkant. Minden jelenlévő számára világos volt, hogy apám özvegye mindenben hazudik, folyamatosan ellentmondott saját magának, mert szegényből meggondolatlanul ömlött a szó. Folyamatosan. De a lényeg mégiscsak az, hogy az első tárgyalás végére mattot kapott, csak a sok nyelvelés miatt egyéb ingóságok megléte kérdéses maradt, a közjegyző pedig már levegőre vágyott, így kiírt még egy időpontot, amit aztán újráztunk megint, mert locsi-fecsi-asszonyság kikotyogott előzőleg letagadott bankszámlát, egyebet. Borzasztó volt.

Ugyanakkor és végül enyém lett apám vagyona. Gondolnád, hogy ez jó érzés volt, vagy megkönnyebbültem. Nem. Ezek az érzések akkor jöttek, amikor az egyik hagyatéki után végre kézhez kaptam a halotti anyakönyvi kivonatot, amivel kissé kalandos úton, de töröltetni tudtam apám két FB profilját, amivel a halála után sokszor visszaéltek. (Születésnapi jókívánság, megosztások a halott apám profiljáról és egyebek. Borzalmas.) A másik dolog ami némi megkönnyebbülést hozott, amikor a kórház elküldte nekem apu zárójelentéseit. Nagyjából tudom, min ment keresztül az utolsó, kerek egy hónapban. Tudom mivel került be és mikor, hogy milyen borzalmats betegséget találtak még és, hogy elkapta a covidot, azt is mikor. Azt is tudom, hogy amikor én azt a többszereplős, azaz sok szájon át érkezett üzenetet kaptam december elsején, akkor ő már nem volt tudatánál. Tudom mikor halt meg és én mit csináltam akkor.