listát írok. Nem papírra, csak fejben a teendőkről, beszerzendőkről, a nap lefolyásáról.
A fiúk már elmentek és én átgondolom mit kell tenni. Kedveseket és unalmasakat és talán utáltakat (felmosni nem szeretek - uána jó, de nekiállni!).
Van az úgy, hogy annyi minden van azon a megfoghatatlan listán, hogy úgy érzem összeroppanok alatta és a letaglózott, mázsás súlyú tagjaim egyszerűen nem mozdulnak. Nézek ki a fejemből és igyekszem rábírni magam arra, hogy elinduljak.
Ilyenkor a tűz segít. Amint sikerül elporoszkálnom a kandallóhoz, már jobb. Mire elkezdenek nyögni a fahasábok a tűz emésztő erejétől, már belém is visszaszáll az élet.
Ha valaki búskomorsággal jön, ne adj isten depresszióval, azzal nem állok szóba.
