Túl nagy.
Túl pici.
Túl sárga.
Túl drága.
Hogy lesz ebből az úrfinak bukósisak?
Dienstag
Montag
A bátorságról...
Ami nincs. Illetve nem is volt. De talán most! No, inkább kezdem az elején.
M. úrfi, inkább kevesebb, mint több bátorsággal dicsekedhet,ami az én szemszögemből nézve, nem is olyan rossz dolog. Neki például soha nem jutott eszébe, hogy felmásszon az ebédlőasztalra, majd szétvetett karokkal fejest ugorjon: lesz ami lesz. A.-nak ez volt az egyik legkedvesebb elfoglaltsága már két éves kora körül, amivel hosszú hónapokig boldogított -no de nem erről akartam írni.
Szóval M. és a bátorság. Igen.
Nem fair, hogy erről az oldaláról mutatom be az urat, ugye, pláne, hogy nyúlbélának sem mondható, de ez is ő...
Más pernahajderekkel ellentétben, ő pl. még fára sem mászott soha, mert valahogy nem bírja a magasságot. Meg nem szereti beütni, lehorzsolni magát. Nem fogja meg a fából készült, még kezeletlen dolgokat, mert attól tart, megsebzi magát...A kullancs kivétele kész tortúra, ill. őrület! ...ilyenek.
Lassan két éve, hogy a nagyitól megkapta a biciklit, de eddig, csak nézegettük, meg pakolgattuk, egyik fal mellől a másik mellé, meg költözött is, épp csak a rendeltetésszerű használata lett elhanyagolva.
Olykor azért, hajlandó volt ráülni, de csak úgy, ha valaki -fogva a kormányt és a nyerget-, őt tartva szaladt mellette, közben meg egyre kérdezgette, ugye fogsz? ugye nem engedsz el? Szörnyen fárasztó elfoglaltság volt ez, mindkét résztvevőnek, így én, teljes mértékben ki is vontam magam a feladat alól. Olykor anyu, többnyire D. küzdött a súllyal és a saját idegeivel, hasztalan.
M. annyira be volttojva ijedve, hogy nem hallgatott semmilyen utasításra, így nem is jött a várva várt eredmény. (Igen, hallottunk már a pótkerékről -de hallottátok-e már a büszke férfi/apa véleményét a nevezett tárgyról...?)
Múlt héten, D. nagygenerált csinált a kétkerekűeken, majd, hogy végzett, M.-ét betolta a tulajdonosa alá azzal az utasítással: gurulj! Innentől órákon át, a fent nevezett feltolta és legurult, feltolta és legurult...
Másnap folytatta tovább.
Egyre merészebb lett és kívülről nézve, nem lehetett eldönteni, hogy az egyensúlyt kapta el, vagy a bátorság szálta meg és ez egészen addig nem volt világos, míg el nem esett:
Az úrfi szépen ereszkedett lefelé, közben be-behúzva a féket, majd, hogy eltűnt a kanyarban, nagy csattanás, puffanás! Ugye akkorát esett, mint az ólajtó!
Ahogy futottunk utána, le is mondtam róla, hogy valaha biciklizni fog. Gondoltam, most végérvényesen feladja.
De nem!
Ott kuncogott a bicikli mellett, hogy: milyen vicces volt, meg egyeltalán nem is fáj! (Ki cserélte ki a fiamat?) D.-vel egymást néztük, meg nevettünk, hogy nahát, mi történt?
Az úrfi visszapattant és tovább rótta a köröket fel és le.
Majd fél óra múlva felfedezte a horzsolásait, vérző sebeit és a kép kedvéért, még szenvedőre vette a figurát, meg jajgatott kicsit, de tulajdonképpen pozítív felhanggal zártuk a napot.
Szombaton esett az eső, meg csavarogtunk, de vasárnap (addig kell ütni a vasat, amíg meleg! ) kicsalogatta a srácokat az apjuk: biciklizzünk!
Sok, sok ereszkedés után, ismét a vezetgetős, mellette-szaladós módszer jött, addig, mígnem sikerült!
Érzi az egyensúlyt, hajtja a pedált és vigyorog!
Öröm a köbön ugye, meg a büszkeség!
Az úrfi pedig elmondhatja majd, hogy épp' gyereknapon tanult meg bicajozni... ..és valamikor akkor jött meg a bátorság is!Jajj nekem!
...a kanyarodás meg, majdcsak elsajátítódik, addig meg lesz még pár árokba bukfencelés, vagy kormányon átbukás, fal híjján -ha az anyja példáját követi -ugye.
M. úrfi, inkább kevesebb, mint több bátorsággal dicsekedhet,
Szóval M. és a bátorság. Igen.
Nem fair, hogy erről az oldaláról mutatom be az urat, ugye, pláne, hogy nyúlbélának sem mondható, de ez is ő...
Más pernahajderekkel ellentétben, ő pl. még fára sem mászott soha, mert valahogy nem bírja a magasságot. Meg nem szereti beütni, lehorzsolni magát. Nem fogja meg a fából készült, még kezeletlen dolgokat, mert attól tart, megsebzi magát...
Lassan két éve, hogy a nagyitól megkapta a biciklit, de eddig, csak nézegettük, meg pakolgattuk, egyik fal mellől a másik mellé, meg költözött is, épp csak a rendeltetésszerű használata lett elhanyagolva.
Olykor azért, hajlandó volt ráülni, de csak úgy, ha valaki -fogva a kormányt és a nyerget-, őt tartva szaladt mellette, közben meg egyre kérdezgette, ugye fogsz? ugye nem engedsz el? Szörnyen fárasztó elfoglaltság volt ez, mindkét résztvevőnek, így én, teljes mértékben ki is vontam magam a feladat alól. Olykor anyu, többnyire D. küzdött a súllyal és a saját idegeivel, hasztalan.
M. annyira be volt
Múlt héten, D. nagygenerált csinált a kétkerekűeken, majd, hogy végzett, M.-ét betolta a tulajdonosa alá azzal az utasítással: gurulj! Innentől órákon át, a fent nevezett feltolta és legurult, feltolta és legurult...
Másnap folytatta tovább.
Egyre merészebb lett és kívülről nézve, nem lehetett eldönteni, hogy az egyensúlyt kapta el, vagy a bátorság szálta meg és ez egészen addig nem volt világos, míg el nem esett:
Az úrfi szépen ereszkedett lefelé, közben be-behúzva a féket, majd, hogy eltűnt a kanyarban, nagy csattanás, puffanás! Ugye akkorát esett, mint az ólajtó!
Ahogy futottunk utána, le is mondtam róla, hogy valaha biciklizni fog. Gondoltam, most végérvényesen feladja.
De nem!
Ott kuncogott a bicikli mellett, hogy: milyen vicces volt, meg egyeltalán nem is fáj! (Ki cserélte ki a fiamat?) D.-vel egymást néztük, meg nevettünk, hogy nahát, mi történt?
Az úrfi visszapattant és tovább rótta a köröket fel és le.
Majd fél óra múlva felfedezte a horzsolásait, vérző sebeit és a kép kedvéért, még szenvedőre vette a figurát, meg jajgatott kicsit, de tulajdonképpen pozítív felhanggal zártuk a napot.
Szombaton esett az eső, meg csavarogtunk, de vasárnap (addig kell ütni a vasat, amíg meleg! ) kicsalogatta a srácokat az apjuk: biciklizzünk!
Sok, sok ereszkedés után, ismét a vezetgetős, mellette-szaladós módszer jött, addig, mígnem sikerült!
Érzi az egyensúlyt, hajtja a pedált és vigyorog!
Öröm a köbön ugye, meg a büszkeség!
Az úrfi pedig elmondhatja majd, hogy épp' gyereknapon tanult meg bicajozni... ..és valamikor akkor jött meg a bátorság is!
...a kanyarodás meg, majdcsak elsajátítódik, addig meg lesz még pár árokba bukfencelés, vagy kormányon átbukás, fal híjján -ha az anyja példáját követi -ugye.
Sonntag
...ééés a papparammos csaj beszól
Ha megyünk, akkor nem egy hosszú tervezés után, hanem hirtelen felindultságból.
A zinterneten, már jó ideje kinézett asztalokat, székeket, meg tálalókat kívántuk megtekinteni, mert a tapasztalaink azt mutatják, a kép gyakran teljesen mást mutat, mint teljes valóságában, az adott tárgy. El kell menni, meg kell nézni, mielőtt az ember dönt, ami a mi esetünkben gyakran úgy néz ki, hogy elmegyünk megnézni, mit nem veszünk meg, vagy azt, hogy majdan mit veszünk meg. (Hogy hazaértünk, belépve az ajtón M. felsóhajtott, hogy: miért utazunk/kószálunk annyit, ha végül nem veszünk semmit?)
Kiderült, a székek közül egy sem kényelmes, ami igen, az randa, vagy pazarló, amit pedig a monitoron figyelemre sem méltattunk, nos az lesz a majdani befutó. Az asztalok tekintetében pedig kiderült az is, hogy abban is túlontúl válogatósak vagyunk. Stabilabbat szertenénk, a kínálatban pedig olyan, amilyet elképzeltünk nincs, vagy agyament összegért (1200€), amennyit mi, biztosnem tudunk nem akarunk adni egy, egyetlenegy bútordarabért.
Mondtam én, hogy hiba volt az ágyunk édestestvérét, AZ asztalunkat otthagyni a régi házban!
Mindegy, majd D. csinál egyet -most legalább már tudjuk, hogy pontosan milyet.
Igaza van M.-nek, tényleg nem vettünk semmit. Kivéve egy higrométert.
Csalni szeretnénk, hat hétbetonszáradás kivárása helyett, korábban le szeretnénk rakni a padlót. Úgy okoskodtunk, hogy ha az ellenőrzésképp ráterített nejlonzsák nem párásodott be és a páratartalom is normális, minden további nélkül megtehetjük...
A körútat követően, már hazafelé, azt tervezgettük, mi legyen ma az ebéd és pótolandó a hiányosságokat, bementem M.-el, egy, még nyitva talált boltba. A. ekkor már mélyen szundizott, így D. megúszta a mókát..
Ott az úrfi szómenést kapott, ami a kenyerespultnál teljesedett ki csak ki igazán, minek folyományaként (nem azért, mert zokni voltam amúgy is, nem) elfelejtettem kenyeret venni estére...
Az urak éhesek voltak és a leggyorsabban elkészülő zsemlének is kell egy óra, míg ehető állapotba kerül, egy gyors jobbkanyarral leparkoltunk hát a címben is említett vendéglátóipari egység előtt, amit az urak csak úgy emelgetnek: Párá-pá-pá-pááááááááááá. (No? Meg van?)
D. leadta a rendelést, majd ahogy gyűltek a csomagok a tálcán, az egyik duplán szerepelt, pedig csak egyet rendeltünk. D. visszavétette, mire a csaj: Így már stimmel a rendelés? Biztooos?
Eddig is csak vészhelyzetben tértünk be, eztán pedig, garantáltan, akkor sem. A gyerekek úgyis csak csipegetik azt a kaját, max. a sültkrumplit, ha megeszik...
A zinterneten, már jó ideje kinézett asztalokat, székeket, meg tálalókat kívántuk megtekinteni, mert a tapasztalaink azt mutatják, a kép gyakran teljesen mást mutat, mint teljes valóságában, az adott tárgy. El kell menni, meg kell nézni, mielőtt az ember dönt, ami a mi esetünkben gyakran úgy néz ki, hogy elmegyünk megnézni, mit nem veszünk meg, vagy azt, hogy majdan mit veszünk meg. (Hogy hazaértünk, belépve az ajtón M. felsóhajtott, hogy: miért utazunk/kószálunk annyit, ha végül nem veszünk semmit?)
Kiderült, a székek közül egy sem kényelmes, ami igen, az randa, vagy pazarló, amit pedig a monitoron figyelemre sem méltattunk, nos az lesz a majdani befutó. Az asztalok tekintetében pedig kiderült az is, hogy abban is túlontúl válogatósak vagyunk. Stabilabbat szertenénk, a kínálatban pedig olyan, amilyet elképzeltünk nincs, vagy agyament összegért (1200€), amennyit mi, biztos
Mondtam én, hogy hiba volt az ágyunk édestestvérét, AZ asztalunkat otthagyni a régi házban!
Mindegy, majd D. csinál egyet -most legalább már tudjuk, hogy pontosan milyet.
Igaza van M.-nek, tényleg nem vettünk semmit. Kivéve egy higrométert.
Csalni szeretnénk, hat hét
A körútat követően, már hazafelé, azt tervezgettük, mi legyen ma az ebéd és pótolandó a hiányosságokat, bementem M.-el, egy, még nyitva talált boltba. A. ekkor már mélyen szundizott, így D. megúszta a mókát..
Ott az úrfi szómenést kapott, ami a kenyerespultnál teljesedett ki csak ki igazán, minek folyományaként (nem azért, mert zokni voltam amúgy is, nem) elfelejtettem kenyeret venni estére...
Az urak éhesek voltak és a leggyorsabban elkészülő zsemlének is kell egy óra, míg ehető állapotba kerül, egy gyors jobbkanyarral leparkoltunk hát a címben is említett vendéglátóipari egység előtt, amit az urak csak úgy emelgetnek: Párá-pá-pá-pááááááááááá. (No? Meg van?)
D. leadta a rendelést, majd ahogy gyűltek a csomagok a tálcán, az egyik duplán szerepelt, pedig csak egyet rendeltünk. D. visszavétette, mire a csaj: Így már stimmel a rendelés? Biztooos?
Eddig is csak vészhelyzetben tértünk be, eztán pedig, garantáltan, akkor sem. A gyerekek úgyis csak csipegetik azt a kaját, max. a sültkrumplit, ha megeszik...
Freitag
A kifli
receptjét, Vaskalaptól kaptam. Engedélyt adott, megosztom hát, mert ezt muszáj!
De jól vigyázz! Eeezt, nem csak egyszer fogod megsütni, az tutifix!
SAJTOS TEJFÖLÖS KIFLI
A kifli hozzávalói (24db. kiflit ad, ez az adag!!!):
6 dl tej
2 dl olaj
15 dkg vaj
90 dkg liszt (nálunk más kicsit a liszt, így nekem ennyivel túlontúl lágy lett a tészta. 10dkg-al többet tettem bele, vagy volt, hogy ~1dl-rel kevesebb olajat.)
1 evőkanál cukor
1-2 evőkanál só (ízlés szerint)
1 kocka élesztő
A hozzávalókat, a kenyérsütő dagasztóprogramjára bízom, azaz csalok.
Majd, mivel csak a fél adagot sütöm meg egyszerre, három cipóra osztom, azokat egyesével kinyújtom és a tésztát négy cikkre vágom (pizzakéssel), vajjal kenés után, a "csücske" felé felcsavarom.
A kenéshez (tetejére):
1 tojássárgája + 1 evőkanál víz + 2 evőkanál tejföl (a vizet mindig kifelejtem)
Reszelt sajtot feltétlen tégy a tetejére!
Azért is szeretem ezt a receptet, mert seperc alatt elkészüla csalással ugye , no meg szinte semmi kelesztést nem igényel. Egyrészt, mert az ember pepecsel egy kicsit a kenéssel és a sajtszórással, + ha a sütőt nem melegítem elő, hanem a még hideg sütőtérbe csúsztatom, ott kínjában pik-pak megkel.
180C°-on, 20perc alatt, szép mosolygósra sül.
Köszönet a receptért, kedves Vaskalap!
De jól vigyázz! Eeezt, nem csak egyszer fogod megsütni, az tutifix!
SAJTOS TEJFÖLÖS KIFLI
A kifli hozzávalói (24db. kiflit ad, ez az adag!!!):
6 dl tej
2 dl olaj
15 dkg vaj
90 dkg liszt (nálunk más kicsit a liszt, így nekem ennyivel túlontúl lágy lett a tészta. 10dkg-al többet tettem bele, vagy volt, hogy ~1dl-rel kevesebb olajat.)
1 evőkanál cukor
1-2 evőkanál só (ízlés szerint)
1 kocka élesztő
A hozzávalókat, a kenyérsütő dagasztóprogramjára bízom
Majd, mivel csak a fél adagot sütöm meg egyszerre, három cipóra osztom, azokat egyesével kinyújtom és a tésztát négy cikkre vágom (pizzakéssel), vajjal kenés után, a "csücske" felé felcsavarom.
A kenéshez (tetejére):
1 tojássárgája + 1 evőkanál víz + 2 evőkanál tejföl (a vizet mindig kifelejtem)
Reszelt sajtot feltétlen tégy a tetejére!
Azért is szeretem ezt a receptet, mert seperc alatt elkészül
180C°-on, 20perc alatt, szép mosolygósra sül.
Köszönet a receptért, kedves Vaskalap!
Donnerstag
Mivel
a változatosság gyönyörködtet, tegnap az iskolába is ellátogatott a fényképész.
Jajj! Hogy az úrfi milyen piszkosul izgatott volt már az azt megelőző napon is!
Mit fog felvenni? Hogy állítjuk be a frizuráját, mert a tannéni azt mondta, csinosnak kell lenni, meg nem, az a nadrág nem lesz jó, ő másikat húzna fel...! ...stb...stb...
Zuhanyzás után, ottragadt a tükör előtt és az ideális mosolyokat próbálgatta, melyik lesz jó a másnapi fényképezéshez (!!!).
Már épp kezdtem kitérni a hitemből, mirevégre este lett és felfüggesztődött a téma.
A téma, ami persze reggel folytatódott.
Az úrfi rekordsebességgel elnyelte a reggelit, ment öltözni, majd repkedett tükörtől-tükörig.
Itthon arról mesélt, hogy a tanárnő megdicsérte: ő volt a legcsinosabb (aham!*) a lányok meg igazi menyasszonynak öltöztek!
A. pedig megkapta a múltkor készült képeket...
*Erős a gyanúm: ismét sántakutyázott az úrfi!
Jajj! Hogy az úrfi milyen piszkosul izgatott volt már az azt megelőző napon is!
Mit fog felvenni? Hogy állítjuk be a frizuráját, mert a tannéni azt mondta, csinosnak kell lenni, meg nem, az a nadrág nem lesz jó, ő másikat húzna fel...! ...stb...stb...
Zuhanyzás után, ottragadt a tükör előtt és az ideális mosolyokat próbálgatta, melyik lesz jó a másnapi fényképezéshez (!!!).
Már épp kezdtem kitérni a hitemből, mire
A téma, ami persze reggel folytatódott.
Az úrfi rekordsebességgel elnyelte a reggelit, ment öltözni, majd repkedett tükörtől-tükörig.
Itthon arról mesélt, hogy a tanárnő megdicsérte: ő volt a legcsinosabb (aham!*) a lányok meg igazi menyasszonynak öltöztek!
A. pedig megkapta a múltkor készült képeket...
*Erős a gyanúm: ismét sántakutyázott az úrfi!
A tejfölt
pedig, zárófóliával lefelé, a szatyorból kihúzni nem szerencsés, mert a fólia elválhatik a pohárka szájáról és a fehér, drága és finom massza -még a szatyorban- csinál egy olyat, hogy: zutty.
Mittwoch
Kuszaság
Ma, vagy háromszor sikerült hőkezelnem az ujjaimat
...éééés, még van vasalnivalóm.
Lehet, hagyom inkább a csudába és időben lefekszem.
Ezt az időben lefekszem dolgot miért tervezzük mindig, ha tudjuk jól, hogy úgysem tartjuk be?
Ááá! Megyek vasalni.
...éééés, még van vasalnivalóm.
Lehet, hagyom inkább a csudába és időben lefekszem.
Ezt az időben lefekszem dolgot miért tervezzük mindig, ha tudjuk jól, hogy úgysem tartjuk be?
Ááá! Megyek vasalni.
Nem erről
akartam írni.
Bár, honnan tudhattam volna, hogy ma egyeltalán, ilyen téma felmerül.
A gyerekekről, a finom reggelről meséltem volna, ha nem jött volna ez a levél.
Még az előző írást sem emésztettük meg -pedig nem most volt, hogy megkaptuk- ...
Van mit megemészteni -ismét.
Bár, honnan tudhattam volna, hogy ma egyeltalán, ilyen téma felmerül.
A gyerekekről, a finom reggelről meséltem volna, ha nem jött volna ez a levél.
Még az előző írást sem emésztettük meg -pedig nem most volt, hogy megkaptuk- ...
Van mit megemészteni -ismét.
Dienstag
Kalandos...
M. az osztályával kirándulni ment az erdőbe. Ne kérdezze senki melyikbe, mert az, a hosszas és kacifántos elbeszélés után sem derült ki, így maradjunk annyiban, hogy a sok közeli közül, AZ erdőbe.
Tanulmányút volt, ami azt hivatott a gyerekeknek megtanítani, hogy például: nem szemetelünk az erdőben és milyen fákat találnak ott és azokat hogy hívják.
Ahogy ott bóklásztak, eltévedtek. Mivel nem ősrengetegben jártak, nem olyan nagy gáz, valahogy traktornyomokra bukkantak és azt követve igyekeztek egy bizonyos pont felé. -A történetet hallgatva itt még nem izgultam.-
Mikor is, felfigyeltek valamilyen neszre, amit nem ők csaptak, hanem egy róka. Az a róka meg nem félt. Egyre csak közeledett. A tanár néni meg azt súgta, ne mozduljon senki... -Ezen a ponton, tudni akartam, persze másodpercre pontosan, hogy mi történt -teli alsó esete.
Anya! Vicceltem!
De tényleg eltévedtünk!
Egy kicsit.
Ezek után, kérdem én, mi lenne, ha a túlfejlett képzelőerejével, nyakló nélkül nézhetne tévét...?
A.-nak is érdekesen alakult a napja: torna-nap volt az oviban.
Reggeltől ugráltak, táncoltak és énekeltek, úgy kipurcant, hogy ihaj!
...és hogy ebben mi a kalandos? Az égvilágon semmi. Bár az említést érdemel, hogy az őket megmozgatóktól lufit kapot, pirosat!
Embert nem láttam még így örülni, mint őt most -a piros lufinak.
Tanulmányút volt, ami azt hivatott a gyerekeknek megtanítani, hogy például: nem szemetelünk az erdőben és milyen fákat találnak ott és azokat hogy hívják.
Ahogy ott bóklásztak, eltévedtek. Mivel nem ősrengetegben jártak, nem olyan nagy gáz, valahogy traktornyomokra bukkantak és azt követve igyekeztek egy bizonyos pont felé. -A történetet hallgatva itt még nem izgultam.-
Mikor is, felfigyeltek valamilyen neszre, amit nem ők csaptak, hanem egy róka. Az a róka meg nem félt. Egyre csak közeledett. A tanár néni meg azt súgta, ne mozduljon senki... -Ezen a ponton, tudni akartam, persze másodpercre pontosan, hogy mi történt -teli alsó esete.
Anya! Vicceltem!
De tényleg eltévedtünk!
Egy kicsit.
Ezek után, kérdem én, mi lenne, ha a túlfejlett képzelőerejével, nyakló nélkül nézhetne tévét...?
A.-nak is érdekesen alakult a napja: torna-nap volt az oviban.
Reggeltől ugráltak, táncoltak és énekeltek, úgy kipurcant, hogy ihaj!
...és hogy ebben mi a kalandos? Az égvilágon semmi. Bár az említést érdemel, hogy az őket megmozgatóktól lufit kapot, pirosat!
Embert nem láttam még így örülni, mint őt most -a piros lufinak.
Montag
Morcos
avagy, a reggeli kakaó kitöltésénél anya mérlegel, melyik az a bögre, amelyik feládozható a reggeli rosszkedv oltárán.
Az egész hétvégés kintlét folyományaként, esténként krumpliszsákként dőltek el a srácok, persze csak a kérek még inni, igazítsd meg a takaróm és a már csak egy kérdésem van anya -jól ismert körei után*.
M. jó hangulatban ébredt, füligszájjal készült. /Nagyon lelkes, maholnap tán profi bringás lesz, csak a technika hibádzik, amúgy rákapott az ízére... -majd mesélek, ez a téma mindenképp megérdemel egy külön regét.
A. viszont, amióta kinyitotta a szemét, tombol. Ha otthagyom azért, ha az ölembe venném, szintén, nem jó a simi, a mosoly, semmi. Hogy ne húzzam fel a rolót, vagy miért nem húzom már fel...
Mondtam: ha már megnyugodott, lent várja a kakaója az asztalonenergiabomba a további hajcihőhöz..., én is nagyon várom, mert szeretnék vele kicsit beszélgetni.
Közben lemondtam az úrfi mai programját és a szállítóeszközt is -fáradtságra hivatkozva- az óvónő hangján hallottam: megkönnyebbült -egy gyerekkel kevesebb!
Most pedig, hogy a bögre megúszta a kis morcos mérgét, megpróbálok zöld ágra vergődni vele és szépen lerendezzük kettesben a bevásárlást.
Az egész hétvégés kintlét folyományaként, esténként krumpliszsákként dőltek el a srácok, persze csak a kérek még inni, igazítsd meg a takaróm és a már csak egy kérdésem van anya -jól ismert körei után*.
M. jó hangulatban ébredt, füligszájjal készült. /Nagyon lelkes, maholnap tán profi bringás lesz, csak a technika hibádzik, amúgy rákapott az ízére... -majd mesélek, ez a téma mindenképp megérdemel egy külön regét.
A. viszont, amióta kinyitotta a szemét, tombol. Ha otthagyom azért, ha az ölembe venném, szintén, nem jó a simi, a mosoly, semmi. Hogy ne húzzam fel a rolót, vagy miért nem húzom már fel...
Mondtam: ha már megnyugodott, lent várja a kakaója az asztalon
Közben lemondtam az úrfi mai programját és a szállítóeszközt is -fáradtságra hivatkozva- az óvónő hangján hallottam: megkönnyebbült -egy gyerekkel kevesebb!
Most pedig, hogy a bögre megúszta a kis morcos mérgét, megpróbálok zöld ágra vergődni vele és szépen lerendezzük kettesben a bevásárlást.
*Fórumozzunk kicsit: Nálunk a srácok, délben nem alszanak, mert nem hajlandóak. M. három évesen művelte ezt utoljára, A. kettő volt, hogy "nem igényelte" a déli szundizást. Ezért, télen hét körül, nyáron nyolckor már ágyban vannak, mert 6:20-kor kelni kell, hogy M. időben elkészüljön a buszig. A. hét körül ébred.
Hallomásból tudom, hogy szinte az összes ismerősnél, alig tízre kerülnek ágyba a gyerekek...
Szerintem fontos a kiadós alvás, ennyi idős gyerekeknél (is). Ha kilenc után sem alszanak, a másnapjuk rémes: ingerültebbek, nyafisak, semmi sem tetszik...
Nálatok hogy van ez? Mennyi alvás kell egy gyereknek? (Tudom, hogy más-más igényű egy-egy gyerek, de szerintetek van-e erre követendő séma!?)
No meg, a reggeli készülődés... hogy zajlik Nálatok? Sokat kell az aprónépet noszogatni?
(Elárulok majd egy tökéletesen bevált trükköt, a stresszmentes reggelekért.)
Samstag
Freitag
Pókok
Pár napja olvastam egy bejegyzést, aztán egy másikat, mindkettő a fentebb említett ízeltlábúakhoz kötődött. A második, nagyon.
Azt nem mondom, hogy nem tudtam aludni a látottak után, mert de.
Ugyanakkor, azóta is futkos a hátamon a hideg, mert gyakran eszembe jut a horrorjelenet... -nem állhatom a pókokat, no.
Nálunk nincs hasonló monstrum, de így is vannak napok, mikor úgy tűnik terráriumban élünk.
Egyik reggel a zuhanyzóban láttam egy ágas-bogas kupacot, hogy jobban vizslattam, el akart futni. Akart.
Végül a lefolyóban végezte. Kérdéses, hogy lecsúzdázott-e, vagy ma reggel vele találkoztam újfent, ugyanott?
Mondjuk, gyanúsan profin iszkolt a vízsugár elől...
Ha már pókok... megmutatom az orchideámat, aminek a virága erősen pókra hajaz. Ugye, hogy ugye?
Azt nem mondom, hogy nem tudtam aludni a látottak után, mert de.
Ugyanakkor, azóta is futkos a hátamon a hideg, mert gyakran eszembe jut a horrorjelenet... -nem állhatom a pókokat, no.
Nálunk nincs hasonló monstrum, de így is vannak napok, mikor úgy tűnik terráriumban élünk.
Egyik reggel a zuhanyzóban láttam egy ágas-bogas kupacot, hogy jobban vizslattam, el akart futni. Akart.
Végül a lefolyóban végezte. Kérdéses, hogy lecsúzdázott-e, vagy ma reggel vele találkoztam újfent, ugyanott?
Mondjuk, gyanúsan profin iszkolt a vízsugár elől...
Ha már pókok... megmutatom az orchideámat, aminek a virága erősen pókra hajaz. Ugye, hogy ugye?
Zsarolás
Bajlódott már egy ideje vele, mi meg valahány étkezésnél elborzadtunk, miért nem tesz már ellene?
Este megmostam a fogát, mert kellett. Jajgatott akkor is, mikor a hátsókat mostam.
Mire bepöccentem kicsit, mint mindig, mikor saját maga ellen vét.
-Nem veszi ki, mert fááááj!
Ökörség!
Vedd ki és nincs több lefegő fog -meg jajgatás.
Elszánt volt, de nem eléggé. A sokadikra sem sikerült kivennie, valahogy kifelé és nem felfelé húzta, már ömlött, ami ilyenkor szokottnem a könnye, én meg már szédültem, majd' el is ájultam a látványtól -ugye, mikor azt mondta, legjobb lenne, ha te húznád ki anya!
Kinek lenne jó?
Azon járt az agyam, mivel lehetne motiválni kicsit, mire beugrott az isteni szikra: a szekrény mélyé lapulóméregdrága egyesével kapható legóemberke, tán meghozná a hiányzó bátorságot, lehet az elszántságot is!
Csak felvetettem... Mire kiült az arcára, egy eddig még teljesen ismeretlen kifelyezés és elkezte tépni...
A második belekapaszkodásnál felsejlett, hogy hiba lehetett, az a fog, meglehet csak kívülről tűnt zavarónak (vízszintesig el tudta hajlítani, lefegtetni -bocs) és viszakozót fújtam. Későn, mert közölte: neki kell az az emberke!
Kivette. Legyek már pontos: kitépte!!!
...és igen, erős bűntudatom van.
Este megmostam a fogát, mert kellett. Jajgatott akkor is, mikor a hátsókat mostam.
Mire bepöccentem kicsit, mint mindig, mikor saját maga ellen vét.
-Nem veszi ki, mert fááááj!
Ökörség!
Vedd ki és nincs több lefegő fog -meg jajgatás.
Elszánt volt, de nem eléggé. A sokadikra sem sikerült kivennie, valahogy kifelé és nem felfelé húzta, már ömlött, ami ilyenkor szokott
Kinek lenne jó?
Azon járt az agyam, mivel lehetne motiválni kicsit, mire beugrott az isteni szikra: a szekrény mélyé lapuló
Csak felvetettem... Mire kiült az arcára, egy eddig még teljesen ismeretlen kifelyezés és elkezte tépni...
A második belekapaszkodásnál felsejlett, hogy hiba lehetett, az a fog, meglehet csak kívülről tűnt zavarónak (vízszintesig el tudta hajlítani, lefegtetni -bocs) és viszakozót fújtam. Későn, mert közölte: neki kell az az emberke!
Kivette. Legyek már pontos: kitépte!!!
...és igen, erős bűntudatom van.
Donnerstag
Még egy sulis történet...
M. ellazázza a dolgokat.
Anya elpakolja/szól/megcsinálja/aggódik miatta, ergó: neki semmi gondja, nem is igazán érdekli.
Nem emlékszem, hol volt a fordulópont, mikor kezdődött, de most elegem lett, mert egy rémálmomban láttam magunkat 20 évvel később, ahogy még mindig vezénylem neki: húzzál zoknit/húzd fel a slicced/várj kisfiam, elkeverem a kávédban a cukrot... Ááááááááááááá! ...hideg izzadságban fürödve ébredtem!
Jól elbeszélgettünk, letette a nagyesküt: odafigyel, miután megértettem vele, az iskola az ő gondja kell legyen.
Hasztalan. Másnap reggel megintcsak nekem kellett figyelmeztetni, hogy a tolltartója, egyebe, még az íróasztalán hever... Ezért este is, másnap reggel is, felhívtam a figyelmét arra, hogy el kell pakolni, meg megkérdeztem, megtette-e? (Gondoltam, eleinte csak kicsit leszek drasztikus.) Láttam a könyvet és a mappát is az asztalán, de nem szóltam: a fiúnak meg kell tanulnia gondolkodni a dolgairól!
Így elment az iskolába, a fentebb említettek nélkül.
Fölöttébb felpaprikázva tért haza, hogy őt hogy leszúrta a tanárnő, meg üzeni, hogy figyelhetnék jobban is a gyerek iskolatáskájának tartalmára, hiszen nem dolgozom, megtehetném...!
(Ugyanaz a drága tannéni, aki rendszeresen elfelejt értesíteni, hova hurcibálják a fiamat!!! Mindezt úgy, hogy gőze sincs, mi van a hiányzó cuccok hátterében!)
Ma este: fogadóóra. Adja az ég, hogy D. időben hazaérjen és ne nekem kelljen a tanerő színe elé járulnom!
Anya elpakolja/szól/megcsinálja/aggódik miatta, ergó: neki semmi gondja, nem is igazán érdekli.
Nem emlékszem, hol volt a fordulópont, mikor kezdődött, de most elegem lett, mert egy rémálmomban láttam magunkat 20 évvel később, ahogy még mindig vezénylem neki: húzzál zoknit/húzd fel a slicced/várj kisfiam, elkeverem a kávédban a cukrot... Ááááááááááááá! ...hideg izzadságban fürödve ébredtem!
Jól elbeszélgettünk, letette a nagyesküt: odafigyel, miután megértettem vele, az iskola az ő gondja kell legyen.
Hasztalan. Másnap reggel megintcsak nekem kellett figyelmeztetni, hogy a tolltartója, egyebe, még az íróasztalán hever... Ezért este is, másnap reggel is, felhívtam a figyelmét arra, hogy el kell pakolni, meg megkérdeztem, megtette-e? (Gondoltam, eleinte csak kicsit leszek drasztikus.) Láttam a könyvet és a mappát is az asztalán, de nem szóltam: a fiúnak meg kell tanulnia gondolkodni a dolgairól!
Így elment az iskolába, a fentebb említettek nélkül.
Fölöttébb felpaprikázva tért haza, hogy őt hogy leszúrta a tanárnő, meg üzeni, hogy figyelhetnék jobban is a gyerek iskolatáskájának tartalmára, hiszen nem dolgozom, megtehetném...!
(Ugyanaz a drága tannéni, aki rendszeresen elfelejt értesíteni, hova hurcibálják a fiamat!!! Mindezt úgy, hogy gőze sincs, mi van a hiányzó cuccok hátterében!)
Ma este: fogadóóra. Adja az ég, hogy D. időben hazaérjen és ne nekem kelljen a tanerő színe elé járulnom!
A
péntekről meg megfeletkeztem, pedig milyen jó buli volt...
Ennek is van előzménye, a helyzet értékelésének szempontjából fölöttébb lényeges.
Péntekenként, az órarend szerint négy órájuk van az elsősöknek, de igény szerint, olykor tartanak majd foglalkozásokat egy órában (Fördern), kinek-kinek fejlesztés céljából -mondta ezt, az első (és egyben utolsó) szülőin a tanár néni.
Néha valóban ott is maradt M.: olvasni-felkiáltással, közben meg a számítógépen játszottak -mindegy.
De, legkésőbb előző nap, írásbeli értesítést kaptam róla, hogy lesz Fördern, ne várjam, csak egy órával később. Rendben.
Aztán, tannéni beteg lett, felváltotta őt egy másik.
Azonnal felborult az órarend, ami talán még érthető is és azt illetően is elnéző az ember, hogy teljesen más módszerrel tanít mint az elődje, bár a gyerekeknek kicsit döcögős volt átállniuk, de tényleg nem problémázok, mert M. ügyesen átugrotta a legagyamentebb akadályokat is.
Amit viszont nehezen viselek, az az, hogy mindenért telefonálnom kell, ha tudni szeretnék róla, mert értesítést nem kapok.
Húsvét előtt szerdán, például azzal jött haza az úrfi, hogy mennek valahová fürödni pénteken.
Egy másik alkalommal azzal zsibbasztott le fél perc alatt, hogy másnap vízálló cuccban kell mennie (szemétszedés), de az is lehet, hogy inget kell húzni (templom), de nem biztos benne, hogy nem sportcuccot mondtak-e (focipálya)?
Én vagyok ennyire földtől elrugaszkodott, vagy tényleg normális, hogy nem értesítenek: mikor, merre jár/viszik a gyerekem?
De nem ezt akartam: A tanárnő-cserével, általánossá váltak a pénteki ottmaradások, már két és fél hónapja, mindig ottfogták valamennyiüket. Megszoktuk...
Így pénteken, beszerzőkörútra mentünk D.-vel, kihasználva a délelőtti gyerektelenségünket. Futottuk a köröket Északivárosban, ahol az utolsó helyre, már nem volt hajlandó bejönni -unta már nagyon. Ahogy dolgomvégeztével behuppantam mellé, füstölgött a méregtől: telefonált a szomszédasszonyunk, M. nála van, épp' ebédel, nyugodtan maradjunk, amíg kell, a gyerek már megnyugodott...
Minta gólyó, úgy jöttünk hazáig!
M. és a megnyugvás! Hahaha!
A hab a tortán, hogy A. is levest kanalazott már, mire odaértünk...
(Tekintettel a péntekre, hamarabb hazaszórták a gyerekeket az oviból -így majd egy órával korábban hazaért ő is!!!)
De legalább a tornacuccát hazahozta (M.)! Örvendeztem nagyon, mert bizony majdhogynem magától járt megint a felszerelése, olyan rég nem látott mosógépet.
Péntek. 13.
...és nem, nem számít, épp' csak a 13-ai lököttségek jobban megmaradnak az emberben, azért említem.
Ennek is van előzménye, a helyzet értékelésének szempontjából fölöttébb lényeges.
Péntekenként, az órarend szerint négy órájuk van az elsősöknek, de igény szerint, olykor tartanak majd foglalkozásokat egy órában (Fördern), kinek-kinek fejlesztés céljából -mondta ezt, az első (és egyben utolsó) szülőin a tanár néni.
Néha valóban ott is maradt M.: olvasni-felkiáltással, közben meg a számítógépen játszottak -mindegy.
De, legkésőbb előző nap, írásbeli értesítést kaptam róla, hogy lesz Fördern, ne várjam, csak egy órával később. Rendben.
Aztán, tannéni beteg lett, felváltotta őt egy másik.
Azonnal felborult az órarend, ami talán még érthető is és azt illetően is elnéző az ember, hogy teljesen más módszerrel tanít mint az elődje, bár a gyerekeknek kicsit döcögős volt átállniuk, de tényleg nem problémázok, mert M. ügyesen átugrotta a legagyamentebb akadályokat is.
Amit viszont nehezen viselek, az az, hogy mindenért telefonálnom kell, ha tudni szeretnék róla, mert értesítést nem kapok.
Húsvét előtt szerdán, például azzal jött haza az úrfi, hogy mennek valahová fürödni pénteken.
Egy másik alkalommal azzal zsibbasztott le fél perc alatt, hogy másnap vízálló cuccban kell mennie (szemétszedés), de az is lehet, hogy inget kell húzni (templom), de nem biztos benne, hogy nem sportcuccot mondtak-e (focipálya)?
Én vagyok ennyire földtől elrugaszkodott, vagy tényleg normális, hogy nem értesítenek: mikor, merre jár/viszik a gyerekem?
De nem ezt akartam: A tanárnő-cserével, általánossá váltak a pénteki ottmaradások, már két és fél hónapja, mindig ottfogták valamennyiüket. Megszoktuk...
Így pénteken, beszerzőkörútra mentünk D.-vel, kihasználva a délelőtti gyerektelenségünket. Futottuk a köröket Északivárosban, ahol az utolsó helyre, már nem volt hajlandó bejönni -unta már nagyon. Ahogy dolgomvégeztével behuppantam mellé, füstölgött a méregtől: telefonált a szomszédasszonyunk, M. nála van, épp' ebédel, nyugodtan maradjunk, amíg kell, a gyerek már megnyugodott...
Minta gólyó, úgy jöttünk hazáig!
A hab a tortán, hogy A. is levest kanalazott már, mire odaértünk...
(Tekintettel a péntekre, hamarabb hazaszórták a gyerekeket az oviból -így majd egy órával korábban hazaért ő is!!!)
De legalább a tornacuccát hazahozta (M.)! Örvendeztem nagyon, mert bizony majdhogynem magától járt megint a felszerelése, olyan rég nem látott mosógépet.
Péntek. 13.
...és nem, nem számít, épp' csak a 13-ai lököttségek jobban megmaradnak az emberben
Mittwoch
Hernyóca
D. egyik legkedvesebb fafajtája, a szomorúfűz (szomorfa-A., vagy: tudod anya, az a nagyon bánatos fa. -M.).
Egyik ismerősünk pár éve lugast hozott össze belőlük úgy, hogy vesszőket dugott le a földbe, azok meg kínjukban megeredtek és ma már gyönyörű fasort alkotnak a kocsifelhajtón.
Emberem elment szedni belőle ágakat s ha már, szedett egyebet is, például aranyesőt, meg még néhány ezt-azt, amiket vödörbe állítottunk, gyökereztetés céljából.
Csak, hogy felvázoljam, milyen kegyesek hozzánk a fentiek: meggyökeresedett minden.
Kivéve, a füzet. Az, szépen elszáradt.
Nincs okunk panaszra, vigaszdíjként nyertünk tucatnyi keményhátú bogarat, meg miegymást. Brrr.
A fiúk kedvence, a kis szőrös, ami álló napig grasszált fel és alá az előszobánkban:
Pillanatnyilag így áll a szomorúfűz-ügy.
Folyt. köv.
Egyik ismerősünk pár éve lugast hozott össze belőlük úgy, hogy vesszőket dugott le a földbe, azok meg kínjukban megeredtek és ma már gyönyörű fasort alkotnak a kocsifelhajtón.
Emberem elment szedni belőle ágakat s ha már, szedett egyebet is, például aranyesőt, meg még néhány ezt-azt, amiket vödörbe állítottunk, gyökereztetés céljából.
Csak, hogy felvázoljam, milyen kegyesek hozzánk a fentiek: meggyökeresedett minden.
Kivéve, a füzet. Az, szépen elszáradt.
Nincs okunk panaszra, vigaszdíjként nyertünk tucatnyi keményhátú bogarat, meg miegymást. Brrr.
A fiúk kedvence, a kis szőrös, ami álló napig grasszált fel és alá az előszobánkban:
Pillanatnyilag így áll a szomorúfűz-ügy.
Folyt. köv.
Ma
jön hozzánk a Laci bácsi és mikor elhangzott, A.értetlenkedve kérdezte: az ki?
Magyaráztuk így, meg úgy, de csak nem tudta!
Aztán eszembe jutott: kisfiam! A Lóca bácsi!
No, így tudta.
Magyaráztuk így, meg úgy, de csak nem tudta!
Aztán eszembe jutott: kisfiam! A Lóca bácsi!
No, így tudta.
Dienstag
Fáradt
Lehet, jobb szó lenne rá, hogy kimerült. Igen. Az vagyok.
Semmi különös, csak minden ami folyik, meg a hangok...
Hangszín, hangnem, hangerő, ilyenek. M. úrfi egyre gyakrabban ragadtatja el magát és -miért ne ismerném el,- nehezen viselem.
A minap, ajtócsapkodásig fajult a dolog, mire D. lazán felbandukolt az úrfihoz és leemelte az ajtót, majd röviden felvázolta a helyzetet, hogy ez a továbbiakban egyenes következménye lesz az ajtócsapkodásnak, a kiabálást pedig zsákbamacska, ill. zsákba-játék követ és biza azt jóidőre elfelejtheti, ami a zsák mélyére kerül.
No. Mindjárt lett csend, meg finom kisfiú és részemről vissza se jöjjön a kiabálós, szemforgatós!
De a gyerekek könnyen felejtenek, én meg nem bírok az ajtóval és nem vágyom ajtó-alá-szorulós végre...
Gondolom, ezért volt ma is csapkodós jelenet is, meg szemforgatós is.
Így, tíz után már nem megyek részletekbe, elég nekem nap közben.
Mesélek mást.
Az ifjabb meg burogat. Mindent, amit lehet, szándékosan.
Azzal kezdődött, hogy bedugta a mosdó dugóját és kiverte belőle a vizet. (Nem jól mondom, mert az első agysejt-írtó esemény, a fogkrém-evés volt.) Elárasztotta az egész fürdőt. Felmostam, kimostam amit kellett, felszárogattam, és ahogy onnan távozni készültem, kiabált M., hogy a figyelemelterelésnek nekik adott buborékfújótrutyitlevet, A. végigburogatta az alsó fürdőben.
Enyhén mérgesen de ott is elvégeztem.
Aztán jött a délután, az uzsonnával, miközben egy nagy kortynyi tejet prüszkölt a széke háta mögé. (Mint megtudtam, egy ovis társa avatta be a tejprüszkölés tudományának legmélyebb bugyraiba*.) Remek.
Azt gondoltam, rossz napja volt, kialussza.
HAHAHAHAHA!
Reggel, a cornflakes-es tálat öntötte fel tejjel, de úgy, hogy az asztalt is.
Itt már éreznem kellett voln a vészt.
Mert volt még wc papír lehúzás -teljesen. ...és még nyilván mozogni látta, mert jól leburogatta vízzel, hogy biztosan holt legyen.
Kis idővel később pedig úgy találtam rá, hogy pohárral merte ki a mosdóból a vizet, a földre.
Itt már rákiáltani sem tudtam -kész voltam a látottaktól, így végignéztem még pár pohár víz kiloccsantását, mielőtt feleszméltem mi folyik, úgy értem milyen tevékenység folyik a fürdőben!
...és mondja valaki, hogy nem számít, hogy vízben született!
Igen. Voltam már jobban is.
*Merthogy több módja is van a prüszkölésnek -hagyjuk!
Semmi különös, csak minden ami folyik, meg a hangok...
Hangszín, hangnem, hangerő, ilyenek. M. úrfi egyre gyakrabban ragadtatja el magát és -miért ne ismerném el,- nehezen viselem.
A minap, ajtócsapkodásig fajult a dolog, mire D. lazán felbandukolt az úrfihoz és leemelte az ajtót, majd röviden felvázolta a helyzetet, hogy ez a továbbiakban egyenes következménye lesz az ajtócsapkodásnak, a kiabálást pedig zsákbamacska, ill. zsákba-játék követ és biza azt jóidőre elfelejtheti, ami a zsák mélyére kerül.
No. Mindjárt lett csend, meg finom kisfiú és részemről vissza se jöjjön a kiabálós, szemforgatós!
De a gyerekek könnyen felejtenek, én meg nem bírok az ajtóval és nem vágyom ajtó-alá-szorulós végre...
Gondolom, ezért volt ma is csapkodós jelenet is, meg szemforgatós is.
Így, tíz után már nem megyek részletekbe, elég nekem nap közben.
Mesélek mást.
Az ifjabb meg burogat. Mindent, amit lehet, szándékosan.
Azzal kezdődött, hogy bedugta a mosdó dugóját és kiverte belőle a vizet. (Nem jól mondom, mert az első agysejt-írtó esemény, a fogkrém-evés volt.) Elárasztotta az egész fürdőt. Felmostam, kimostam amit kellett, felszárogattam, és ahogy onnan távozni készültem, kiabált M., hogy a figyelemelterelésnek nekik adott buborékfújó
Enyhén mérgesen de ott is elvégeztem.
Aztán jött a délután, az uzsonnával, miközben egy nagy kortynyi tejet prüszkölt a széke háta mögé. (Mint megtudtam, egy ovis társa avatta be a tejprüszkölés tudományának legmélyebb bugyraiba*.) Remek.
Azt gondoltam, rossz napja volt, kialussza.
HAHAHAHAHA!
Reggel, a cornflakes-es tálat öntötte fel tejjel, de úgy, hogy az asztalt is.
Itt már éreznem kellett voln a vészt.
Mert volt még wc papír lehúzás -teljesen. ...és még nyilván mozogni látta, mert jól leburogatta vízzel, hogy biztosan holt legyen.
Kis idővel később pedig úgy találtam rá, hogy pohárral merte ki a mosdóból a vizet, a földre.
Itt már rákiáltani sem tudtam -kész voltam a látottaktól, így végignéztem még pár pohár víz kiloccsantását, mielőtt feleszméltem mi folyik, úgy értem milyen tevékenység folyik a fürdőben!
...és mondja valaki, hogy nem számít, hogy vízben született!
Igen. Voltam már jobban is.
*Merthogy több módja is van a prüszkölésnek -hagyjuk!
Sonntag
Tavaly
július 28-án aludtunk itt először. Persze ez semmi hírértékkel nem bír már magunkat leszámítva, de az biza igen, hogy tegnap felkerült a hűtőajtóra a front, ma pedig, a konyhai szemetes fiókja is elkészült!
///Számolok. Hány hónapja rángattuk azt a szerencsétlen hűtőt fogantyú nélkül? ...és mióta könyörögtem a buta fiókért (a többi bepótolandót most inkább fel sem vetem, pláne, hogy ma azok is elkészültek!!!)?/// *
Mindegy.
Háromszoros hurrá!
Éljen D.!
*A rengeteg hangulatjelért: elnézést!!!!!!!!!!!
Ismét.
///Számolok. Hány hónapja rángattuk azt a szerencsétlen hűtőt fogantyú nélkül? ...és mióta könyörögtem a buta fiókért (a többi bepótolandót most inkább fel sem vetem, pláne, hogy ma azok is elkészültek!!!)?/// *
Mindegy.
Háromszoros hurrá!
Éljen D.!
*A rengeteg hangulatjelért: elnézést!!!!!!!!!!!
Ismét.
Samstag
Íme,
visszakaptuk az elveszett bejegyzéseket -még a kommentárok hiányoznak és a címkékkel is gubanc van, de alakul a dolog.
Tegnap azon rötyögtem, amit előző nap Altairnál olvatam: hogy lassan nincs mit olvasni a neten, meg a blogok is kezdenek elllaposodni... erre, ténylegesen nem volt mit (újat) olvasni...
Tegnap azon rötyögtem, amit előző nap Altairnál olvatam: hogy lassan nincs mit olvasni a neten, meg a blogok is kezdenek elllaposodni... erre, ténylegesen nem volt mit (újat) olvasni...
Freitag
Próbaképp
beszúrok egy linket, ami mindannyiunknak megnyugtató lehet.
Még egy nap ide, vagy oda...
Még egy, átfogóbb infókkal bíró írás...
Még egy nap ide, vagy oda...
Még egy, átfogóbb infókkal bíró írás...
Donnerstag
Hogy
senkit ne érjen meglepetés, jó előre szólnak, hogy ezen és ezen a napon, -tól,-ig, nem lesz áram.
Szólnak, mondom, mert tényleg: végigjárnak hegyet, völgyet egy kis furgonnal és előre rögzített szöveget rikácsol a hangos, hogy minden polgár értesüljön.
Szerencsés esetben, hallod.
Mi van, ha nem vagy otthon?
Úton hazafelé, garantáltan találkozol legalább egy négylábú-hírnökkel, amin szerepel a napja és az ideje az áramszünetnek.
De akkor mi van, ha hazafelé nem lassítasz, mert azt gondolod, a feleséged úgyis tudja, nyilván hallotta azt a fontos infót, amit a gondos kezek kibiggyesztettek az út szélére...?
Három óra bosszankodás van kérem, mert nem, feleség nem hallotta. A rikácsautó csak végigporzott az úton, gondolván: egy ház, nem ház, ha csak ők nem hallják, nem gáz!
Ismétlés lesz holnap, de azt, már tudjuk!
Szólnak, mondom, mert tényleg: végigjárnak hegyet, völgyet egy kis furgonnal és előre rögzített szöveget rikácsol a hangos, hogy minden polgár értesüljön.
Szerencsés esetben, hallod.
Mi van, ha nem vagy otthon?
Úton hazafelé, garantáltan találkozol legalább egy négylábú-hírnökkel, amin szerepel a napja és az ideje az áramszünetnek.
De akkor mi van, ha hazafelé nem lassítasz, mert azt gondolod, a feleséged úgyis tudja, nyilván hallotta azt a fontos infót, amit a gondos kezek kibiggyesztettek az út szélére...?
Három óra bosszankodás van kérem, mert nem, feleség nem hallotta. A rikácsautó csak végigporzott az úton, gondolván: egy ház, nem ház, ha csak ők nem hallják, nem gáz!
Ismétlés lesz holnap, de azt, már tudjuk!
Dienstag
A
mai délelőtt szépsége, A. fiam boldogságtól csillogó szemében rejlett. Egyszer, mikor tudatosult benne, hogy aznap érkezik a fényképész az oviba, aztán, mikor szembe találta magát velem az óvoda folyosóján, merthogy beugrottam rakoncátlan fürtöket igazítani, ing felső gombját begombolni...
Ajjj, be örült az úrfi, hogy mentem! Annyi puszit kaptam, hogy ihaj!
...és holnap! Csak M. és én, itthon! Egy egész délelőtt kettesben.*
...és ő igényt tart a délelőttre. Beszélgetni fogunk, sokat -azt mondta- fontos, titkos dolgokról, meg miután A. elment az oviba, még visszabújunk a nagy ágyba és nézzük egymást míg beszélgetünk, meg olvasni is fogunk...
Sanszos, hogy holnap, csak melegszendvics, max. palacsinta lesz ebédre...
*Merthogy iskolaszünet lesz... -ezt feltétlen ki kell használni!
Ajjj, be örült az úrfi, hogy mentem! Annyi puszit kaptam, hogy ihaj!
...és holnap! Csak M. és én, itthon! Egy egész délelőtt kettesben.*
...és ő igényt tart a délelőttre. Beszélgetni fogunk, sokat -azt mondta- fontos, titkos dolgokról, meg miután A. elment az oviba, még visszabújunk a nagy ágyba és nézzük egymást míg beszélgetünk, meg olvasni is fogunk...
Sanszos, hogy holnap, csak melegszendvics, max. palacsinta lesz ebédre...
*Merthogy iskolaszünet lesz... -ezt feltétlen ki kell használni!
A műtét
tegnap megtörtént.
Nem izgultam és nem idegeskedtem. Merthogy nem tudtam.
Anyum, nemes egyszerűséggel elfelejtett szólni, hogy kedd helyett, hétfőn lesz a műtét.
Szerintem, kíméletből vállalja még a feledékenységet is...
Ő, hogy hogy érzi magát, még nem tudom. Épp most zajlik a látogatási idő, ill. maga a látogatás, így infót csak utána kapok.
Viszont az operáció komplikáció nélkül zajlott, azaz: amit kellett, azt megoldották, mert meg tudták.
A többi, már rajta áll. Nyilván, ez a java. Hiszen ezek a dolgok, fejben dőlnek el.
No.
Nem izgultam és nem idegeskedtem. Merthogy nem tudtam.
Anyum, nemes egyszerűséggel elfelejtett szólni, hogy kedd helyett, hétfőn lesz a műtét.
Szerintem, kíméletből vállalja még a feledékenységet is...
Ő, hogy hogy érzi magát, még nem tudom. Épp most zajlik a látogatási idő, ill. maga a látogatás, így infót csak utána kapok.
Viszont az operáció komplikáció nélkül zajlott, azaz: amit kellett, azt megoldották, mert meg tudták.
A többi, már rajta áll. Nyilván, ez a java. Hiszen ezek a dolgok, fejben dőlnek el.
No.
Montag
Válogatás, mindennapos regéimből...
Halkan is értem. Igen, ha suttogsz, azt is meghallom.
Igen, hallottam, hogy azt mondtad rá: kuka! Köszönöm.
A nyakad és az asztal nem kért inni. A padló sem.
A lépcsőn, minden jólnevelt úrfi sétál. Rohanni, odakint az udvaron tessék.
A színpad? Legyen inkább a szobád. A rockzenészek sem lépcsőn énekelnek.
Igen, igaz, rajtuk is vannak kék-zöld foltok, de nem lépcsőről-lezuhanás közben szerzik... Igen, tetoválás... (honnan veszi???) ...de az nem olyan tinta. Tedd le a tollat!
A ruha szereti, ha összehajtogatják. Ha megtaposod, sarokba dobod, fáj neki. (Nekem is, de azt hagyjuk...)
A testvér-úrfi is azt szereti, ha simogatják, én is simogatlak és megölellek. Az ütés/rúgás/harapás/csípés, csúnya dolog. Igen, ha könyvvel vágod fejbe*, az is csúnya.
...ez itt, fogkrém. A desszertet már megetted korábban és ha visszaemlékszel, az nem tubusban volt. A színe ne tévesszen meg kisfiam!
Igen, hallottam, hogy azt mondtad rá: kuka! Köszönöm.
A nyakad és az asztal nem kért inni. A padló sem.
A lépcsőn, minden jólnevelt úrfi sétál. Rohanni, odakint az udvaron tessék.
A színpad? Legyen inkább a szobád. A rockzenészek sem lépcsőn énekelnek.
Igen, igaz, rajtuk is vannak kék-zöld foltok, de nem lépcsőről-lezuhanás közben szerzik... Igen, tetoválás... (honnan veszi???) ...de az nem olyan tinta. Tedd le a tollat!
A ruha szereti, ha összehajtogatják. Ha megtaposod, sarokba dobod, fáj neki. (Nekem is, de azt hagyjuk...)
A testvér-úrfi is azt szereti, ha simogatják, én is simogatlak és megölellek. Az ütés/rúgás/harapás/csípés, csúnya dolog. Igen, ha könyvvel vágod fejbe*, az is csúnya.
...ez itt, fogkrém. A desszertet már megetted korábban és ha visszaemlékszel, az nem tubusban volt. A színe ne tévesszen meg kisfiam!
*Továbbra sem értem ezt a fene-nagy ovi-kultuszt. Minél előbb oviba kell járnia, hogy rendesen szocializálódjék! Aha, ja.
Ugyanakkor nem hoz mást haza, csak hétmérföldes ökörségeket.
Csetepaténál az óvónő nincs jelen -igaz, máskor sem. Gőze sincs, a gyerek mikor, mit csinál, miért és hogyan gyűrődőtt úgy meg a ruhája, mintha a tehén szájából vették volna ki (vajon ki szorongatta?), hogy honnan a bazinagy hupli a homlokán (Biztos elesett!) nem beszélget velük és hadd ne soroljam...
...és az milyen szöveg, hogy: persze: verekednek, üvöltöznek, de nem szólunk bele, meg kell tanulniuk megvédeni magukat és kiállni az érdekeikért! Kérem: szocializálódik a gyerek!
Mi ez, valami kiképzőtábor???
Mert
neki vannak ilyen ötletei: D. kifundálta, milyen jó lenne egy bográcspörköltet összehozni. P.-ékkel és mindjárt P.-éknél. Igen. Mert nálunk, nem lehetne kivitelezni.
(((Mert itt, mégháborús övezet van nem volt tereprendezés, a majdani udvar és azon belül a tűzrakóhely helyén, földhalmok tornyosulnak. A leendő udvar, leginkább egy tyúkudvarra hajaz, merthogy még nem nő fű, bizony, a kereső szemek egy fia fűszálat sem találnának.
Ezért, meghívatta magát úgy, hogy mi viszünk minden ételt, nekik "csak" a helyet kellene biztosítaniuk... Jó nem?)))
Ráadásul, mindent lefixált már csütörtökön, nekem szombaton reggel, mondhatni, mellékesen említette és kérdezte, hogy akkormost, milyen húst vegyen, mert fél egyre szeretettel várnak bennünket P.-ék és én ne foglalkozzak semmivel, csak süssek kenyeret, meg valami péksütit.
Príma.
A beszerzőkörútról, valamikor 9:20 körül ért haza.
Aztán sütöttem egy kenyeret, 24db kiflit, ami ugye két menetben fért csak be a sütőbe, előkészítettem a húst, lesütöttem a hagymát (tekintettel a szélre- azt gondoltam senki nem vállalná a hosszú tűz mellett-állós-kevergetést, de mint kiderült, az egyik kis copfost fosztottam meg ezzel a naaagy szenvedélyétől) és vittünk még egy, még kelő kenyeret, mert itthon megsütni már nem volt idő.
Életemben először vezényeltem le hasonlót.
Minden simán ment és jól: a pörkölt isteni lett, igaz, mire elkészült, már valahányan kóvályogtunk az éhségtől. Persze a siserehad nem. Ők teleették magukat sajtos-tejfölös (Vaskalap*-)kiflivel, minek következtében, M. kivételével, egyikük sem evett pörköltet...
...hát így...
A vendéglátó-vendégeinknél nagy sikert arattunk, bár azt nehezményezem kicsit, hogy az est végeztével is, gulásnak hívták a pörköltet (az itt ismert, agyonpaprikázott, agyonsózottförmedvényétel után -szabadon).
*A kifli receptjét hamarosan megosztom a közzel. Egyrészt, mert isteni, meg másrészt is.
(((Mert itt, még
Ezért, meghívatta magát úgy, hogy mi viszünk minden ételt, nekik "csak" a helyet kellene biztosítaniuk... Jó nem?)))
Ráadásul, mindent lefixált már csütörtökön, nekem szombaton reggel, mondhatni, mellékesen említette és kérdezte, hogy akkormost, milyen húst vegyen, mert fél egyre szeretettel várnak bennünket P.-ék és én ne foglalkozzak semmivel, csak süssek kenyeret, meg valami péksütit.
Príma.
A beszerzőkörútról, valamikor 9:20 körül ért haza.
Aztán sütöttem egy kenyeret, 24db kiflit, ami ugye két menetben fért csak be a sütőbe, előkészítettem a húst, lesütöttem a hagymát (tekintettel a szélre- azt gondoltam senki nem vállalná a hosszú tűz mellett-állós-kevergetést, de mint kiderült, az egyik kis copfost fosztottam meg ezzel a naaagy szenvedélyétől) és vittünk még egy, még kelő kenyeret, mert itthon megsütni már nem volt idő.
Életemben először vezényeltem le hasonlót.
Minden simán ment és jól: a pörkölt isteni lett, igaz, mire elkészült, már valahányan kóvályogtunk az éhségtől. Persze a siserehad nem. Ők teleették magukat sajtos-tejfölös (Vaskalap*-)kiflivel, minek következtében, M. kivételével, egyikük sem evett pörköltet...
...hát így...
A vendéglátó-vendégeinknél nagy sikert arattunk, bár azt nehezményezem kicsit, hogy az est végeztével is, gulásnak hívták a pörköltet (az itt ismert, agyonpaprikázott, agyonsózott
 |
| Íme a kiflipusztító had -a teljesség igénye nélkül... |
*A kifli receptjét hamarosan megosztom a közzel. Egyrészt, mert isteni, meg másrészt is.
Samstag
Miért?
Minden áldott hétköznap bányászcsákánnyal, vagy minimum gyalásóval lehet csak őket kivájni az ágyból. Olykor beválik az ágyúsütögetés* is -de ez tényleg csak kivételes alkalmakkor válik be. (Pl.: Kukurikú, nézdd, esik a hó!)
Szombaton, vasárnap halál pontosan 6:10 perckor A. bevágtat a szobába, hogy odakint a nap felkelt!
Talpra fel!
*Jó reggelt!
Odakint a nap felkelt!
Szól a kakasunk, az a nagy tarajú!
Gyere ki a rétre! Kukúríkú!
Kukurikúúúúúúúúú!
Szombaton, vasárnap halál pontosan 6:10 perckor A. bevágtat a szobába, hogy odakint a nap felkelt!
Talpra fel!
*Jó reggelt!
Odakint a nap felkelt!
Szól a kakasunk, az a nagy tarajú!
Gyere ki a rétre! Kukúríkú!
Kukurikúúúúúúúúú!
Freitag
Kemény dió
Ezer éve téma. Kutyát szeretnék! Nem, macskát! De jó lesz egy leguán is...
Macskába tán bele is mentem volna -nem vagyok különösebben macskás, kutyás vagyok-, hiszen az önellátóbb, ha el is utaznánk, kis szomszédi odafigyeléssel nem lenne kutya baja sem.
Ill. pont az lenne a baja: kutya. A szomszédé. Fajtáját tekintve farkaskutya (Németjuhász), a vérmérséklete alapján, egy vérengző dög. Elnézést kedves Rex, de míg élek nem felejtem el az első találkozást:
A fiúk az autóban ültek, én meg a készülő házat kerültem meg, hogy ilyen-olyan szögből, képet készíthessek róla, mikor észleltem, hogy a szomszédos bozótban mozog valami és felém közelít. Majd az útról, épp az autó mellől laposkúszásban jön, szintén felém, A nagytestű eb. De nem a mozgolódó valamit nézte a susnyásban, hanem egyre csak engem fikszírozott és közelített. Nem a semmiért tojtam be: M. is elkezdett kiabálni az autóból, hogy anya fuss! Igen, persze, csak engem még arra tanítottak, hogy kutyával szemben (is) a fellépés számít, no meg, ha megérzi rajtam a félelmet fel is koncolhat.
A kutya közben egyre közelít. Még tíz lépés, már csak kilenc... (Emlékeztek a cápás filmben a zenére, mikor a dög lecsapni készül? Dü-dü dü-dü dü-dü dü-dü... )
Ugye hiába az ész, ha tele a naci, mert közben már láttam a méretes agyarait -miért kapta ez a dög a Rex nevet?-. Kínomban elkezdtem röhögni -legalább az legyen a gyerekem utolsó emléke rólam, hogy az anyja bátran nézett szembe a halállal...
Mire a macska (mert az volt) megriadt és őrült vágtába kezdet, a kutya meg utána. Pár másodperc múlva leteperte a szerencsétlent és föcsögött a vér, meg szőrcsimbókok -meg izzadságcseppek, ugye. A hang, ahogy a szerencsétlen macs visított, leírhatatlan volt, nem is próbálkozom vele.
Azóta kettő hasonló horrorjelenetet láttam, de azokat már a gyerekek nélkül -szerencsére. Így is magyaráztam eleget, hogy fel tudják dolgozni a látottakat.
De hiába látták és hiába tudok érvelni azzal, mi lesz, ha a Rex áldozataiként végzik, az urak saját állatot óhajtanak.
Nézzük csak: kutya: nem. Macsek: nem. De szóba került például a néma kacsa, ami hasznos is lenne a spanyol csiga ellen. De még nincs kész a melléképület, mi lenne velük télen? D.: Megesszük!
Jah, hát akkor ez sem. (Apa meg akarja enni a kacsákat! Brűűűhűűű!)
Maradt a hangyafarm, ill. egy max. tíz-tizenöt literes (a mérete rendeletileg beszabályozva!!!) akvárium esetleges lehetősége.
Hiába érvelek azzal, hogy minden hajnalban jönnek az őzek, hogy a különböző énekesmadarak csak nekik dalolnak, no meg a tücsökkar. Hogy nem minden gyerek mondhatja el, hogy alig pár méterről láthat fadoktort a fűben, ahogy rovarokat csipeget (!!!), vagy Mátyásmadarat, hogy külön bejáratú fácánkakasunk van -három tyúkkal, meg levelink, meg seregélyhadunk (igaz, ellenük D. szintén akcióra készül) és hogy a kakukk ébreszt és altat minket, vagy esténként, ha kinyitjuk az ablakot, hol békazenét, hol bagolyhuhuhuhogást hallahatunk.
Nem, simogatni való állatka kell!
Mondtam, atka is van!
Aaanyaaaa!
Még folynak a tárgyalások.
Macskába tán bele is mentem volna -nem vagyok különösebben macskás, kutyás vagyok-, hiszen az önellátóbb, ha el is utaznánk, kis szomszédi odafigyeléssel nem lenne kutya baja sem.
Ill. pont az lenne a baja: kutya. A szomszédé. Fajtáját tekintve farkaskutya (Németjuhász), a vérmérséklete alapján, egy vérengző dög. Elnézést kedves Rex, de míg élek nem felejtem el az első találkozást:
A fiúk az autóban ültek, én meg a készülő házat kerültem meg, hogy ilyen-olyan szögből, képet készíthessek róla, mikor észleltem, hogy a szomszédos bozótban mozog valami és felém közelít. Majd az útról, épp az autó mellől laposkúszásban jön, szintén felém, A nagytestű eb. De nem a mozgolódó valamit nézte a susnyásban, hanem egyre csak engem fikszírozott és közelített. Nem a semmiért tojtam be: M. is elkezdett kiabálni az autóból, hogy anya fuss! Igen, persze, csak engem még arra tanítottak, hogy kutyával szemben (is) a fellépés számít, no meg, ha megérzi rajtam a félelmet fel is koncolhat.
A kutya közben egyre közelít. Még tíz lépés, már csak kilenc... (Emlékeztek a cápás filmben a zenére, mikor a dög lecsapni készül? Dü-dü dü-dü dü-dü dü-dü... )
Ugye hiába az ész, ha tele a naci, mert közben már láttam a méretes agyarait -miért kapta ez a dög a Rex nevet?-. Kínomban elkezdtem röhögni -legalább az legyen a gyerekem utolsó emléke rólam, hogy az anyja bátran nézett szembe a halállal...
Mire a macska (mert az volt) megriadt és őrült vágtába kezdet, a kutya meg utána. Pár másodperc múlva leteperte a szerencsétlent és föcsögött a vér, meg szőrcsimbókok -meg izzadságcseppek, ugye. A hang, ahogy a szerencsétlen macs visított, leírhatatlan volt, nem is próbálkozom vele.
Azóta kettő hasonló horrorjelenetet láttam, de azokat már a gyerekek nélkül -szerencsére. Így is magyaráztam eleget, hogy fel tudják dolgozni a látottakat.
De hiába látták és hiába tudok érvelni azzal, mi lesz, ha a Rex áldozataiként végzik, az urak saját állatot óhajtanak.
Nézzük csak: kutya: nem. Macsek: nem. De szóba került például a néma kacsa, ami hasznos is lenne a spanyol csiga ellen. De még nincs kész a melléképület, mi lenne velük télen? D.: Megesszük!
Jah, hát akkor ez sem. (Apa meg akarja enni a kacsákat! Brűűűhűűű!)
Maradt a hangyafarm, ill. egy max. tíz-tizenöt literes (a mérete rendeletileg beszabályozva!!!) akvárium esetleges lehetősége.
 |
| A minőség pocsék, de Harry így is látható... |
Hiába érvelek azzal, hogy minden hajnalban jönnek az őzek, hogy a különböző énekesmadarak csak nekik dalolnak, no meg a tücsökkar. Hogy nem minden gyerek mondhatja el, hogy alig pár méterről láthat fadoktort a fűben, ahogy rovarokat csipeget (!!!), vagy Mátyásmadarat, hogy külön bejáratú fácánkakasunk van -három tyúkkal, meg levelink, meg seregélyhadunk (igaz, ellenük D. szintén akcióra készül) és hogy a kakukk ébreszt és altat minket, vagy esténként, ha kinyitjuk az ablakot, hol békazenét, hol bagolyhuhuhuhogást hallahatunk.
Nem, simogatni való állatka kell!
Mondtam, atka is van!
Aaanyaaaa!
Még folynak a tárgyalások.
Donnerstag
Figura
Kopogtatnak... nem jól mondom: dörömbölnek a bejárati ajtón.
Egy naaagy, melák fazon az, szemtelen vigyorral az arcán, az arca körül naaagy, göndörlobáncájahaja.
...és ordít velem: Napot! Mi a címetek?
Én: ???
Ő, ordít: Mi a címetek?
Én: ???
Ő, ordít: Beszorult a kuka teteje, mi a címetek?
Bár nem világos, mi a bánat köze van a címünkhöz és a kukánkhoz, ill., hogy az, vajon hova az ördögbe szorult be, de megmondom a címet.
Fazon, továbbra is ordítva elismétli a címet -rosszul, kijavítom, mire újra elüvölti -de már távozóban-, ismét hibásan.
Felrángatva a cipőmet igyekszem utána, hogy megtudjam milyen nagyjelenetnek voltam ismét részese, mire előtűnt még egy melák, a kukások jól ismert munkaruhájában, aki már emberi nyelven magyarázta el a történteket, elnézést kért, hogy eltörték a kukát, letette a nagyesküt, hogy hamarosan küldeni fogják az újat és hogy ehhez kellene a cím és a vezetéknév. Elmondtam neki is, de ő már nem ismételt, csak távoztában ráüvöltött az első számú melákra: mehetnek, de vagy halkítsa le az mp3-asát, vagy kapcsolja ki, mert meg kell őrülni tőle, hogy nem reagál, mikor mond neki valamit...
Kiegészítés: ma megjött az új kuka, de az átvételt igazoló lapon más név és cím szerepelt, ezért csak telefonos egyeztetés után kaptuk meg...
Ja. Meg kell őrülni...
Egy naaagy, melák fazon az, szemtelen vigyorral az arcán, az arca körül naaagy, göndör
...és ordít velem: Napot! Mi a címetek?
Én: ???
Ő, ordít: Mi a címetek?
Én: ???
Ő, ordít: Beszorult a kuka teteje, mi a címetek?
Bár nem világos, mi a bánat köze van a címünkhöz és a kukánkhoz, ill., hogy az, vajon hova az ördögbe szorult be, de megmondom a címet.
Fazon, továbbra is ordítva elismétli a címet -rosszul, kijavítom, mire újra elüvölti -de már távozóban-, ismét hibásan.
Felrángatva a cipőmet igyekszem utána, hogy megtudjam milyen nagyjelenetnek voltam ismét részese, mire előtűnt még egy melák, a kukások jól ismert munkaruhájában, aki már emberi nyelven magyarázta el a történteket, elnézést kért, hogy eltörték a kukát, letette a nagyesküt, hogy hamarosan küldeni fogják az újat és hogy ehhez kellene a cím és a vezetéknév. Elmondtam neki is, de ő már nem ismételt, csak távoztában ráüvöltött az első számú melákra: mehetnek, de vagy halkítsa le az mp3-asát, vagy kapcsolja ki, mert meg kell őrülni tőle, hogy nem reagál, mikor mond neki valamit...
Kiegészítés: ma megjött az új kuka, de az átvételt igazoló lapon más név és cím szerepelt, ezért csak telefonos egyeztetés után kaptuk meg...
Ja. Meg kell őrülni...
Mittwoch
Kreatív urak
 |
| Papírkalap-gyártó úrfi |
 |
| Hupligyártó kófic |
Vérmérséklet /szuperhősök
A.
Beront üvöltve a szobába, támadóállásba vágja magát -fenyeget.
/Azt játszom: megijedtem.
Tovább vágtat, meg sem áll az ágyig, onnan halálüvöltéssel leveti magát -úgy hiteles.
/Nem játszom: halálra ijedek!
Guggolásból felugrik, majd lendületből megfordul a levegőben és ahelyett, hogy támadóállásba érkezne, elvágódik a padlón.
Nem sír, én meg nem nevetek -bár nehéz megállni.
M.
Elém sétál, megbök a mutatóujjával és közli: Kővé meresztettelek! ...és ott hagy. A vasaló meg, D. ingén...
Beront üvöltve a szobába, támadóállásba vágja magát -fenyeget.
/Azt játszom: megijedtem.
Tovább vágtat, meg sem áll az ágyig, onnan halálüvöltéssel leveti magát -úgy hiteles.
/Nem játszom: halálra ijedek!
Guggolásból felugrik, majd lendületből megfordul a levegőben és ahelyett, hogy támadóállásba érkezne, elvágódik a padlón.
Nem sír, én meg nem nevetek -bár nehéz megállni.
M.
Elém sétál, megbök a mutatóujjával és közli: Kővé meresztettelek! ...és ott hagy. A vasaló meg, D. ingén...
Dienstag
Igazolt hiányzás
Emberem mostanság itthon dolgozik. Tök jó!
Éppcsak, nem jutok a gép elé.
Mai megjegyzése (21:50): Ne sokat szörfölj!
Most megyek is...
Éppcsak, nem jutok a gép elé.
Mai megjegyzése (21:50): Ne sokat szörfölj!
Most megyek is...
Montag
Négy
előtt valamivel jut eszébe, hogy másnap tűt, fonalat kell vinni az iskolába. Zöldet. Már a fonal legyen zöld! Persze.
Papírt fognak varrni. ...és hogy miért éppen zöld fonallal?
Passz.
Papírt fognak varrni. ...és hogy miért éppen zöld fonallal?
Passz.
Sonntag
Betonozás
A dolog érdekessége, hogy bent a házban. A nappaliban (emelet).
Nem azért, mint múltkor.
Ez most, egyfajta hiánypótlásos tevékenység volt.
Megmozgattuk Anyuékat és jött egy kömíves is segíteni. Megtellt a házés a lépcső! Áááá!, betonnal teli vödröket cipelő egyénekkel.
Mindegy. Már túl vagyunk rajta és a nehezen megszerzett, féltett lépcsőnk is megúszta sérülések nélkül.
Ráadásul, egy tapasztalattal is bölcsebb lettem: az olyan nagyon tévét nézni vágyó urak, rá sem hederítenek a képernyőre, ha azt az anyjuk kívánságára kell nézniük...
Nem azért, mint múltkor.
Ez most, egyfajta hiánypótlásos tevékenység volt.
Megmozgattuk Anyuékat és jött egy kömíves is segíteni. Megtellt a ház
Mindegy. Már túl vagyunk rajta és a nehezen megszerzett, féltett lépcsőnk is megúszta sérülések nélkül.
Ráadásul, egy tapasztalattal is bölcsebb lettem: az olyan nagyon tévét nézni vágyó urak, rá sem hederítenek a képernyőre, ha azt az anyjuk kívánságára kell nézniük...
Abonnieren
Posts (Atom)