A "Karácsonyban az a szép..." c. rovatunk bemutatja:

!!!

Békés, boldog karácsonyt kívánok kedves Mindnyájatoknak!

Hogy mit kívánnék?

Békét.
Bár a békés csenddel is elégedett lennék (ez kisseb kör, teljesíthetőbb. Ööö. beszélne valaki a srácaimmal?).
Szeretném, ha itt lenne. Ha nevetne rajtam, míg a mézes sodrása közben fújtatok (túl magas a pult).
Ha a karácsonyi dalok valamelyikére (ma már hiányzott, kellett, így bekapcsoltam a rádiót) megragadna és fordulna velem párat. Nem sokat, csak míg párás lenne a szemem.
Aztán este, nézni, ahogy felkeni a habot, majd lehúzkodja és megpuszilgatni a finom, frissen borotvált, kipirult bőrét. Csak míg lesüti a szemét.
Tudja, hogy hiányzik. Van, hogy el is pirul.

Bár előbb jönne, de nem fog.
Nem tud.

Párhuzamos

Hétfo”

Múlt heti trauma* kiváltójának bemutatása a gyerekorvosnak -nem kell mindjárt be...arni, csak kiverte valami megoldjuk, elvben nem jön ki újra, remélhetőleg nem az amire gondol, nem is úgy néz ki, tényleg anyuka, nyugi...
Azért kevertem kis port az iskolában, most van szappan (küldtem) és ígéret is, hogy eztán lesz.

Sokat gondoltam máshová. 

Kedd

Bennem soha fel nem merült, hogy folytonos ellenőrzés, és a javallt módon, rendszeresen végzett fogmosás mellett előfordulhat tejfogon szuvasodás. Múlt héten, a döbbenetes felfedezést követően időpontot kértem, majd kaptam keddre. E hét keddjére.

A doki szerint, csoda hogy csak ennyi van, az ő korában (Ugye hat éves) már több fog tömve a többi gyerek szájában. Nem akartam vitatkozni, hogy érdekles, mert nemcsak hogy M.-nek nincs, de se D.-nek, sem nekem sem volt...

Előkészítettem a terepet, töviről-hegyire elmeséltem a szerszámokat, melyik mire, milyen a hangja... (kontrollnál nem méltatta figyelemre őket)
Moccanás és hang nélkül végigülte a kezelést, teljesen feleslegesen nem aludtam a pity-puty felfedezése óta.
A rendelőt elhagyva pityergett kicsit, hogy azért most fáj kicsit... meg ott is rossz volt, de ha akart volna sem tud szólni, mert mindenfélével tele volt a szája, az orvos kezén túl -ugye.

Jártunk a postán, majd megkönnyebülten a mi dolgaink miatt, de mégis nyugtalanul aludtam pár órát.

Szerda

Még nincs ajándék a srácoknak. D. azt mondta, majd elintézi...

Messze még a péntek.

Csütörtök

Reggel, a tömésnek hűlt helye. Kissrácom ingerülten fogadja a hírt: délután ismét megyünk a fogdokihoz. Megnyugtattam azzal, hogy elvileg most nem lesz fúrás-faragás, tömméssel kel számolnia.

A doki lehidalt az úrfitól, igen-igen megdicsérte, milyen fegyelmezett kisfiú (noha kicsit ezúttal is fúrt, alakított, hogy bentmaradjon aminek kell.) Az egyébként totálisan szótlan doki hosszú perceket áldozott ránk az értékes idejéből, csevegésre.

Kicsit összekülönböztünk (D.-vel, igen), mert ő nem tudja elintézni, rám marad a vásárlás. Igen a hívő és a nem hívő orra alőtt, de hát hogy? Viszont mivégre tartja az ember a jó és kedves barátait?
A kezelés után felmentünk Északivárosba, a hívőt és a hitetlent rábíztam Gy.-re, aki össznépi dagonyázással kutysétáltatással foglalta le őket, míg én sikerrel jártam, majd alig fél őra múlva mentem beszélgetni kicsit, majd a két kis tökig sárossal elégedetten hazafelé vettem az irányt.


Esti beszélgetésünkben D.-vel megegyeztünk abban, hogy jó emberekkel nem történhetnek rossz dolgok. Ill. ha már igen, drámaina rossz végkifejlet nem. Nem. 
Piszok messze a péntek.

Péntek

A gyerekeket a(z utolsó pillanatban meghírdetett) iskolai-karácsonyi ünnep után, egy órával a megszokott vég előtt tették ki. Az iskolai busz el sem indult, mert mindenkiért mentek (nekem nem szóltak), így a jóindulatú szomszédasszonyom vette őket a szárnyi alá. Otthon leitatta őket kólával, ez megadta a remek alaphangot a továbbiakra.

De mit nekem hangoskodó madársereg, ha minden rendben, és noha könnyesek azok a szemek, de a boldogságtól!

Szombat

D. elvileg ma este érkezik. Este még nem tudta biztosra mondani...
Viszont a karácsonyi hangulat már megjött (még a hó előtt), még tegnap.






*Az iskolában nincs szappan. Szeptember óta. M. egyeltalán nem jár a mosdóba, mert neki minden mellékhelyiség fúúúj, ami nem itthon van (így tőle nme jött beszámoló). A.-t ilyesmi nem hatja meg, viszont ő (is) nagy kézmosó, így nem probléma. Már szeptemberben szólt, hogy nincs, de fel nem merült bennem, hogyez állandó állapot... megbeszéltük, ha így van, hosszan, melegvízzel mosson kezet....
Amikor felhívtam a hírrel az Elternvertretert (szülőmk képviselőjét), megnyugtatott, kisdolog után amúgy sem fontos kezet mosni (???) de szól az illetékeseknek, ha annyira szeretném.

Ez

Muzlinél ismert szokás, de most felrakom magam is, merolyanmókás (talán megelőzöm), no meg jól rímel a tegnapi bejegyzésre:

end_of_the_mayan_calendar

(A linkelésnél kiderült: nem előztem meg. Jobb is így.)

Reggel

a rádióban, az Angliában, Hollandiában, Németországban és Magyarhonban kivett, ill. megtelt óvóhelyekről szóló híren rötyögtek a moderátorok, pontosabban azokon az embereken, akik komoly sommáért húzódnak fedezékbe az előre beharangozott "világvégét" kivédendő. (Talán, csak egy álhír -ugye a témakör is rém hiteles- , hogy legyen min poénkodni, de a hírbeolvasó mondanivalójából az derült ki, hogy sok ilyen óvóhely sok kamráját, sok pénzért foglalták el sokan.)

Én még mindig nem értem.*

Viszont van egy ötletem. Ha a tömeghisztiben ekkora az üzlet, bunkerokat kell építeni (miből? mindegy) és előrehozni a következő (2030 -ra beharangozott) raplit, mondjuk 2013-ra és ha bejön, márpedig úgy tűnik kereslet van rá (ugye mire, kinek), évenként ismételni....







*Pár éve (majd valaki úgyis tudja) mikor -még általánosba jártam-, a teljesen felbolydult suliban azzal fogadtak, hogy az éjjel lengett a csillár, a poharak rezegtek a vitrinekben, olyan erős földrengés volt.... szerintem csak dörgött - mert anyu ezzel küldött vissza az ágyba, aludni...
Mondanom sem kell: nagyon rövid idő alatt tettem szert, bazinagy figyelemre.

Jah, hogy 14-e?

Erről nem volt szó.
Nincsenek ajándékok, nincs ötlet a menüre, nem írt senki képeslapot, nincs hangulat, nagytakarítani sem nagytakarított senki.
Viszont a fát kiválasztottuk lassan két hete és jövő hétvégén (elvben, nem letett nagyesküben) D. itthon lesz.

Tegye magasra a kezét, aki nálam felkészületlenebb.
Nem mintha ez valamiféle verseny lenne, csak hadd tegyek szert némi közösségi érzésre.



Az ő szemszögükből a fa (másfél arasz), egyébként sanszos, hogy ismét csúnyán benéztük...

...mint tavaly...

Vajon

készült-e már ennél (RED) ócskább Bruce Willis film?
Aligha.

Jaj, meg ne nézzétek!
Borrrzalmas!

A semmiről

Beöltözök.
Mert hideg van.
Bélelt csizma, sapka (!), sál, kabát, bőrkesztyű (munkás).
Tolom a talicskát, megyek a tűzifáért.
Belépek a helyiségbe és ilyen értelmes, ugyanakkor tényszerű megállapítás szakad fel a torkomból, hogy aszongya: HÖ.
Csak így, kérdőjel, felkiáltójel nélkül.

Jóvanna, vasárnap nem fűtöttem, nem nekem kellett fáért menni.

Bevásároltunk -akartunk -ill. szerettem volna, no.

Kabátért, nadrágért és cipőért mentünk tegnap.
Cipőt kaptunk, M.-nek.

Még emésztem a többit.
 
Az előnyeinek örülök (megmaradt címletek -ugye), egyébként esz a kétségbeesés, mi a csudát adjak M.-re, aki egyik pillanatról a másikra nőtte ki a kabátját, a nadrágait. Lefagy a feneke, a bokája és a csuklója a régiekben.

Természetesen nem érezték át a helyzet súlyát, ők körhintára ültek volna, meg mentek volna az aktuális csecsebecséért a párápápápám-ba (nem, nem eszik, azt meghagynák nekem...), vagy forrócsokiért, Maronit is ettek volna, tudjátok, szokásos semmiségekért könyörögtek, amikről úgyis tudják a szikra pillanatában holt ötlet, akkor is próbálkoznak.

De most, de most, van egy új!
Felesleges lenne találgatni, nem menne, mondom: nyakkendőt szeretnének.
Bocsánat, akarnak!

Mert nyakkendő nélkül nem élet az élet, csak krokodilkönnyek vannak, sehol egy boldog gyermekmosoly!
Rosszul vagyok, tényleg.

Mert mindig így és csak el ne felejtsem...

M. nyúzza az apját, kérleli (azért őt,  mert ő hajlékonyabb törzsű...) szóval nyúzza, de böcsülettel.
Ő meg?
Énekel.
M. nyújtott, könyörgő mondatait harsogja hol a "hej te bunkócska te drága", hol a "Delta"  refrénjének dallamára.

Nevetés nélkül ezt nem lehet...



...és igen, végül a derűs szülő enged...

Van abban

valami szomorú, mikor a több mint száz éves tömör, ámbár szuvas tölgy íróasztal melegénél kél a kenyér és a zsemlék.
Melegszünk és melegvizet termelünk, így hasznos, persze, de könnypotyogtatóan szomorú.

Kell!

Még gyerekként, egyik családi ismerősnél láttam, pontosabban hallottam, egy füttyszóra, sípolással reagáló kucstartót. Szeretnék egy ilyen ketyerét!
...kettőt.

Bár, most nem lenne mire aggatni.

Fogtündér?

Csak el ne felejtsem azt a fogacskát, fizetőeszközre cserélni!

Mánia?

Nem panaszképp, nyilván rosszabb lenne ha máshol jutna eszébe, máshol kérdezné és uram bocsá' máshol tenné, de mégis bosszantó. Legkésőbb hazaérkezte után egy órával már téma a téma. Már gondoltam, simán közlöm, hagyjon békén, magam is el tudom intézni, hát beszéljünk másról, legyen már hétvégénk enélkül, anélkül, hogy mindig kell a hétvégén is csinálnunk. Enélkül nem hétvége a hétvége?
Először a piszkosabbak, aztán a finomak, a kényesek, ha...*
...de hogy nekem kell pakolni utána?! A dolog következtében felhalmozódott vasalatlanról nem is beszélve!
Pedig csak egyszer fordult elő, hogy elfelejtettem hétvégén mosni, de az már régen volt és nem is fecsegnék most róla. Intim részleteket nem fejtenék itt ki -ugyanis.




*ritkán marad, igyekszem hétköznap lerendezni.