a múltkor

említett willhaben soha nem sejtett kincsesbányának bizonyul. No nem, mert olyan jól keresek általa, vagy pikk-pakk eladtam mindent, csak a közben khm. megismert érdeklődők színesítik feledhetetlenné napjaimat.
Pár napja meséltem az eladásra kínált gyerekülésről, ami egészen hihetetlen mód, végül elkelt, de a találkozóról csak közvetve vannak információim, mert mire eljutottunk a pillanatig, bennem olyan indulatok munkáltak, hogy okosabb volt D.-t küldeni magam helyett.
D. haragudott is rám, szerinte nem kellene ennyire komolyan vennem mások idiotizmusát, pláne mérgelődni miatta.

Bár még önfeledt nevetéssel és legyintéssel nem tudok az esetre visszaemlékezni, már mérges sem vagyok. De ugyan mi tart örökké?

Tegnap újabb rendszerüzenetet kaptam.
" Hallo hab gesehen Sie haben zwei Fahrräder mit 16 "
fordítom:
'hello láttam van két 16 ( colos ) biciklijük'

Első, gyenge pillanatomban arra gondoltam megkérem, meséljen olyat, amit nem tudok. De csak megkérdeztem melyik érdekelné..



Akinek kedve van ehelyt fogadhat, vajon hányszor térek ki a hitemből, míg az eladásra szánt kacatkáink elkelnek, esetleg hányadik után törlöm a regisztrációt.

ma láttam

számtalan magyarajkú vásárlót a város üzleteiben. Fergeteges élmény hallgatni az embert, aki nem hiszi, mert nem feltételezi, hogy a körülötte válogató többi vásárló, értheti mit mond.  Mindig is tudni akartam mivégre vesz az ember két karton sört, ha nem huszonéves és nem akar házibulit szervezni. khm.

a szomszéd kutyáját a mi területünkön rosszban sántikálni. Ami nem zavarna, hiszen az őt megelőző néhai eb sem zavart, csakhát emez még a gazdáinak sem fogad szót neveletlen, buta négylábú, amihez azt a tanácsot kaptuk, hogy vágjuk oldalba, esetleg pofán, ha alkalmatlankodik. Ha nem tudnám, hogy az övé az állat, azt gondolnám, még életében nem látott, csak képeken kutyát.
A bundás igen szép, de maflasága okán, bevallom félek tőle, így nem szeretem.
( Férj már háromszor kérte a gazdát, vigyázzon, a jószág ne kujtoroghasson egyedül... ne láthasson el nálunk örző-védő szolgálatot, mert még a saját területünkön sem tudunk így létezni, a fiúk nem mernek a kis szomszédokhoz átugrani, ill. ők sem hozzánk. )

és még láttam reggel törődött arcomat, méginkább: elkeseredettségemet.
Marketingszakembert nekem izibe! Megfizetni nem tudom. Ha tudnám, nem kellene.
Ördögi.

fárasztó,

a legfárasztóbb mind közül, a tavaszi szünet.
Edzésekre ugyanúgy járnak az úrfiak, bár mehetnének többet is mint máskor, de ésszerűbbnek tartom ilyenkor a pusztán kedv alapú mozgásformákat. Eszem ágában sincs önként autózgatni még most is, majd megyek, ha muszáj lesz. Nem megyünk időre sehová. Reggel beöltöznek, lábuk közé kapják a vasparipáikat és döngetnek a területen szlalomozva a fák körül, dombra fel, majd le, kifulladásig. Höhö.
Merő egy kerékcsapa minden, ami korábban füves terület volt. D. örül, mostanában nem lesz szükség fűnyíróra.
És még emberemlékezet óta nem ettek ennyit.

szükségállapot

itt.: Ausnahmezustand

Legszívesebben bebújnék az ágy alá, fejemre takarót húzva szűkölnék a fájdalomtól, siartva a jövőnket, pláne a gyermekeink jövőjét. Felfordul a gyomrom a fenti szavak jelentésétől, mindattól, amit takarnak, aminek következtében újra és újra szembeköpnek az újságok címlapjairól.
Ejj de utálatos egy idő ez!

most épp Brüsselben

ültünk

az akvárium előtt és örültünk a kis új életnek, amit ma hoztam haza, hogy eztán velünk éljen, mikor azt kérdezte, hogy sminkeltem-e ma. Döbbent arckifejezésemre és nemleges válaszomra azt felelte, hogy nagyon szép vagyok.
Ezt muszáj volt feljegyeznem.

még tavaly

regeltem a willhaben-re ( mint otthon a bazár, talán ), mert pakoltunk a pincében a félbe hagyott pincében, meg döntéseket hoztunk a babaholmikkal kapcsolatban. Ez utóbbiak nagy részét persze már elajándékoztam, ruhák már nincsenek, csak amiket az A. mostanában nőtt ki, de az meg egyeltalán nem babaholmi.
Még a belépőkódot is megtaláltam. Elégedett vagyok, igazán jó képeket is sikerült készítenem, felpakoltam hát a kis kacatkáinkat az oldalra. Tolongás nincs, csak érdeklődő, köztük pár félidióta - leírtam, szégyellem de már itt van.

Érdeklődik, hogy a gyerekülés nemdohányzó-e?
Sietett biztos, válaszolok: az ülést nemdohányzó autóban használtuk.
Érd.: jövő héten elhozhatná-e. Cím?
Válasz: nem probléma, mikor lenne jó, nap/óra? Leírom a címet, noha az adatlapon szerepel.
Érd.: húsvét hetében.
V.: megoldható, nap/óra?
Érd.: hétfőtől. 
V.: nap/óra?
Érd.: beszéljünk meg valami közelebbit hétfőtöl valamelyik napra.

Mire szemtől szembe kerülök vele olyan indulatos leszek, hogy lecsapom. Nem, biztos csak betintázott - el sem jut idáig.

Este 20:08-kor

áll elém a feladattal, miszerint a múlt héten tanult verset magyarra kellene fordítani. És az sem árt, ha rímel.
Kilenc éves. Elvileg még nem kamaszodik.

A vers, ill. az annak kikiáltott nyolcsoros már németül is bhorzalmas, hát még, miután végeztünk vele. Kinyomtattam, legalább pofás legyen a gyerek, ha már értelme nincs.

Regen

Rudi, hör, ich sag dir was;

Es regnet, alles wird jetzt nass,

und wenn es von den Blättern tropft,

kann man auch hören, wie es klopft.

Dann, wenn die Sonne wieder lacht,

sie einen Regenbogen macht.

Der leuchtet bunt vom Himmelszelt,

bis dass der Regen nicht mehr fällt.

Eső

Rudi figyelj, mondok valamit:

ha esik, az eső mindent beborít.

Míg a levelekről nedv csepeg,

hallhatod ahogy a víz pereg.

Aztán, ha a nap újra nevet,

az égre vidám szivárványt vezet

ami az égbolton színesen ragyog

míg az eső újra nem zuhog.

Nem sértődött lelépésről van szó,

csak óvatos visszahúzódásról. Nem hagyom abba, csak meg kívánom válogatni a közönségemet.
Eztán is örülök annak, akinek eddig is. Aki nem szólt hozzám, de olvasott, annak is. Hajaj!
Ha üzenetet hagysz, vagy e-mailt küldesz, megosztom veled az új felület címét.

gazdagabban

tért haza, pláne ami a szókincsét illeti.
Anno nagyon örültem, hogy német nyelvterületen nőnek fel a fiaim, emígyen ékes anyanyelvünk cifra kifejezéseitől távol és hogy ezeket -gondoltam- dehogy ismerik majd meg, megérteni sem fogják.
Hála a magyar nyelvterületről érkező osztálytársaknak, nem maradnak ezek a gyöngyszemek ismeretlenül.
M. fiam kapja őket dögivel, itthon meg kérdez.
Ma kétszer pirultam el a kérdőjelek után.

boldog.boldog.boldog

Persze ez a kicsattanó érzés hamar balul üthet ki, de most nem foglalkozom ezzel, lubickolva élvezem a jelen boldogságát.

A. most először n-e-m puffogott sem a dolgozat megírása előtt, sem utána. Még a táskahajító nagyjelenetét is kihagyta, ragyogott az arca, de az előzményeket nem ismeritek, nem tudhatjátok mekkora változás ez.

M. boldogan, élményekkel telve, sérülésmentesen tért haza. Rengeteget mesélt, nem hagyott el semmit ( hö ), nem költött semmit ( ez evidens, folyton kotlik a kis pénzén ), a táskájában a cuccok, még a szennyes is összehajtogatva érkezett vissza ( ez rejtély, olyan talány ami felett nem bírok napirendre térni ), viszont a négyből csak egy pulóvert használt, de nem kell szégyenkeznem, az összes alsó, trikó és zokni használatban volt az egy hét alatt.

D. sokat van itthon mostanság, ill. ahhoz képest, amennyi időt máskor tölt velünk ( ma Grazban tekereg, két helyszínen mér ki lépcsőt és egy padot, viszont a héten három nap is együtt keltünk ). Egyik nap a ház küröli teendőkre is volt idő, igaz, hogy alig nyolc méteres gerendákat cipeltetett velem ( ő a másik végén ), néhányat ( 13 szálat, a többit nem számoltam ) úgy tudtuk A-ból B-be jutattni, hogy a mozgatás kezdetén a fejem fölé kellett emelnem, aznap kiválóan aludtam. Hajnalban viszont elképesztő alkar-izomlázra és könnyfakasztó hátfájásra ébredtem.
Tápos. Tudom.

Ma pedig görkorit vettünk. Nekem. Kis híján hátas lett az első próbálkozásból, de valahogy mégsem. A szabadság-érzés, amire gyerekkoromból emlékeztem azonnal elkapott újra és most mérget vennék rá, hogy D.-nek nem lesz igaza.

Boldog.

nincs cím - nincsenek szavak

Este kicsit vontatottan, nagyon fáradtan mesélt a zenés, táncos búcsúestről, hogy mindjárt megy, csak még előtte elpakolja azokat a dolgokat, amire másnap már nem lesz szüksége. ( Pakol! Pakol a fiam! ) Mesélt még a napról, milyen szuper volt a másik hely, ahová elvitték őket ( magasabb hegy, hosszabb pálya, mámor  a köbön ). Azt mondta alig várja, hogy hazaérjen, aludni fog hétfő reggelig, olyan fáradt.
Még matattam kicsit, pár szót váltottam ismerősökkel, volt akivel a kommentelés lehetőségének nemlétéről ( én is fáradt vagyok, no ), olvastam és elaludtam.
Csörög a telefon ( 22:42 ), M. az, hát mi lehet, tán nem tud aludni?
Remek drámai érzékkel beleharsogj a fülembe, hogy baj van. Majd széles kitérőket tesz, holmi pucolókról ( takarítókról ) kezd el beszélni, hogy az egyikük az előző esti kareoki bulin a lányokat is tapizta ( eddig azt sem tudtam, hogy ismeri ezt a kifelyezést, pláne magyarul ), meg fel és alá rohangáló zaklatott tanárokról, akik most írják össze a veszteségeket...
Valószínűleg, míg ők busszal egy távolabbi hegyen síeltek, bementek illetéktelenek a szobáikba és magukhoz vették a gyerekek kis pénzeit, elektronikus ketyeréit, a tanárok magukon kívül, a riadt gyerekek szintúgy, de rendőrt még nem hívtak, egyelőre diákcsínyt remélnek. ( Bár M. megjegyezte ez rosszabb lenne, mint a rablás ténye, olyan ingerültek a tanárok. )

...hát b.sszus!

ez a hét

olyan, mint valami őrült, szürreális álom, ami soha nem akar véget érni. Bezzeg máskor az idő, mint a gyorsvonat.
Hárman lézengtünk (még egy teljes napig lézengünk!) a házban a mindennapi teendőink között, csak részben találjuk a helyünket, és valamelyikünk szemében folyton ott a kérdőjel, meddig még?
Holnap késő délután visszakapjuk a hiányzót, aki boldog, lelkes és az elmúlt napokban vérszemet is kapott: már kérdezte elmegyünk-e családilag is, mert síelni remek, hatalmas élmény, csodás a levegő a környezet, még jobb, ha váratlan dobatókra bukkan az ember és csak száll a levegőben, meg az őrült iram, a hócsapós farolásokkal, anya el kell mennünk hamarosan együtt is! 
Nyaralást, szerencsére nem terveztünk erre a nyárra - az úrfi átkönyörgi a szívünket a tengertől a hegyekbe, ha így folytatja.

nem politizálok eztán sem

de ezt, a tegnapi után, no meg a nőnap apropóján muszáj megosztanom. Zseniális.

" Most az egyszer légy még kedves hozzám! Legalább ma, a nemzetközi nőnapon!!'
http://www.welt.de/politik/ausland/article152997214/Wird-Griechenland-jetzt-zum-Nauru-Europas.html?wtrid=socialmedia.socialflow....socialflow_facebook

Azt meséli

piszok nehéz meló gondoskodni róla, hogy reggel mit vegyen fel, majd az újbóli nekirugaszkodásnál ismét, hogy a hegyen meglegyen mindene, és ne felejtse el száradni tenni ami esetleg nedves lett...
Olyan sundán-bundán megjegyezte, hogy sok dolgom lehet vele.
Dicsekedett is: bezeggyerek lett a csoportjában.

létszámellenőrzés

Az asztalon három pohár, három tányér, három pár evőeszköz.
Van ebben valami mérhetetlen szomorúság.

szokása

este - mielőtt a fejét a párnájára hajtaná - elengedni egy pici, alig három centiméteres tömör gumilabdát, hadd pattogjon míg meg nem áll.

Még nem kérdeztem róla.

ő nem az az ujjongva örülő gyerek,

mint aki én voltam. Míg én már hetekkel korábban összepakoltam a ruháimat*, ha nem is maradéktalanul, de a javát, míg ő egészen eddig meg sem kérdezte, hogy meg van-e minden, lesz-e elegendő ez, meg az, pedig vasárnap reggel elutaznak. Az osztály nagy része buszra száll és péntekig nem is látjuk őket. Ez az osztrák hagyomány szerinti szokásos ( másodikas - 6. évf. ) sporthét, a tanmenet része, ami majdhogynem kötelező, bár a fejét nem veszik senkinek ha mégsem megy, viszont akkor bejárhat az iskolába a felsőbb osztályok óráira.
M. eddig még egyszer sem síelt, nem tudhatja pontosan mi vár rá.
Ma már viszont mondta, hogy izgul, alig várja a vasárnap reggelt, biztos nagyon szuper lesz, beszélt a srácokról, hogy mennyit fognak nevetni, ki mit fog csinálni, milyen csínyekre készülnek...
Nem szerteszét, de valamit biztosan el fog hagyni. Meglepődni nem fogok. Hacsak nem az egész csomagját.
Olyan kondiban van, fel sem merült bennem, hogy ne bírná az öt órát, fent a pályán. Nem is szeles gyerek, biztos nem csinál semmi meggondolatlanságot.
Nem kellene aggódnom érte.


*Nem látta, mert a szülői szoba nagyszekrényének egyik polcát tettem szabaddá, ahová már rég összerendezgettem pár dolgot. - Le sem tagadhatnám, milyen szívesen mennék. Már nem velük, az ő nyakán, dehogy! Csak újra tizenévesen, azokkal az emberekkel, sítáborba, újra.

mindig reggel

5:40-kor szól* a vekkerem, hogy illene felkelni. Többnyire addigra már éber vagyok és már be is tettem a kenyérpirítóba két szelet kenyeret, amit mézzel, vagy lekvárral eszik az úrfi, én meg nem értem, hogy nem unta még meg. Míg a kenyér sül, felbaktatok és életre keltem. Nem megy könnyen, nappal szörnyen elfárad. A tizenkét évével 156cm-t egyesúlyoz, 50 kilót cipel a 40-es lábain, tanul, edzésre jár. Sárga köntösében, mezítlább jön/vánszorog le a lépcsőn reggelizni. Felfelé már egész hitelesen jár, a pohár víz addigra felébreszti. Megmosdik, felöltözik, keresi a telefont, megnézze volt-e még éjjel élet a FB-on ( nem ), ha mégis, nevet a srácokkal éspervagy srácokon, mit ökörködtek megint össze.
Míg ő rötyög, vagy révetegen néz a fotelben, elkészítem a tízóraiját, majd kicsit beszélgetünk, mesél megint, hogy mire számít aznap.
Húzza a cipőjét, a kabátját, ahogy magam is, de én slusszkulcsot is fogok, ill. keresek, az előző napi "végre itthon és nem kell menni ma már sehova" a legelképesztőbb helyekre téteti velem a kulcsot, borzasztó.
Az autóút tíz perces, a kilométerek számával megegyezik és érdekes, van, hogy izgalmas. Őzeket látunk, ragadozómadarakat ( ritkán baglyot is ), nyulat, csodás gázlómadarakat és lehúzódni a szűk úton képtelen szembeforgalmat.
Minden alkalommal, mielőtt rámcsapná az autó ajtaját kérem, csörgesse meg a telefonomat az iskola gardróbjából. Azt feleli jó, vagy hogy persze. ( Kevés kivétellel, soha nem teszi. )
Felszáll a buszra, én meg toronyiránt hazahajtok. Az utcába már lopakodó üzemmódban, ugyanígy nyitom az ajtót és veszem le a cipőt, a kabátot, és igyekszem a legkissebb zajjal létezni 7-ig, míg a morgót bányászhatom elő a takarógombóc alól. A fogai közül szűrődő hangfoszlányokból megtudom hidegen, vagy melegen kéri a mézes kakaóját ( tudom, fúj! ), majd végighallgatom aznap reggel épp mennyire utálja a sulit ( mert fel kellett kelni! ), idelent megeszi ( kiskanállal** ) a kakót, közben képregényt olvas, aztán nagy dérrel-durral elmegy fogat mosni, öltözni és még mindig utálva az egész ( szerencsétlen ) nyomorult világot, elmegy a második sarokra, hogy ott felszedje a sulibusz.


*fényre kelek.
Korábban Milonka ( nem tudom minek linkelem, mindenki ismeri ) ajánlása nyomán kipróbáltam egy ébresztő aplikációt, aminek a csodája a kíméletességében rejlett: figyelte az alvásciklust és a megadott időintervallumban, a legéberebb fázisomban ébresztett. Múltidőben, mert már nem használom. Féltettem a telefon aksiját. A nagy öszpontosításhoz még a ketyere is sok energiát használ, ezért töltőre kellett rakni az aplikáció zavartalan és megbízható működéséhez.
Aztán bevillant: nincs kíméletesebb annál, ha hang helyett fény ébreszt. Esetleg próbáljátok ki amit találtam és azóta is használok, mert nagyon szeretem:
Light Alarm Clock

**Fogalmam sincs, ez a... fura szokás eredetileg honnan jött. Még M. kezdte ( mi meg hagytuk - de mindegy ) az ősidőkben, A. pedig örömmel követte ebben az... ökörségben is.

A legkevésbé

sem éreztem már otthonosnak a korábbi blogot. Azokon a napokon amikor írtam, 160-220 laplehíváshoz jött egy-egy hozzászólás, ami furán kevés. Az utóbbi hetekben többször nyitottam meg a statisztikát ( ki, honnan? ), mint ahányszor eszembe jutott hogy írhatnék és ez a paranoiás vállfelett hátratekintgetés piszok egészségtelen.
Véget kellett vetnem.

nem kerítek

nagy feneket a dolognak: aki szeretné továbbra is olvasni az időnként megfogalmazódó ( csacskán-csapongó ) gondolataimat, továbbra is megteheti. Csak szóljon.

Ezennel búcsút intek 1149 posztnak és a "Jokischbergi regéknek".

Köszönettel,
T.



Kommentben, vagy a