Kalapács helyett a fokával csapkodtam

Nem hozta haza a kedvenc kalapácsomat, azt, amit alig-alig tudok emelgetni, de olyan jó vele karózni, mert ha már sikerül meglendíteni, csak ejteni kell és két, három ilyen után jó mélyre szalad a paradicsomkaró.
Igen, még csak most sikerült és a kötözéssel is csak ma végeztem, de most már igazán muszáj volt.
Jobb híján a kapa fokával vertem bele -ferdére, de stabilra.

mai

Hétvégén

biziosztás, ami reményeim szerint szín egyes lesz (jaj, hát tudom, unalmas poén, ha egyeltalán, de muszáj, no).
Szóval beindult a batyuzás, naponta kazalnyi papírt, úgyismint festményt, rajzot, füzetet és mappát hoznak.
Ezzel kapcsolatban kérdem: Nálatok mi az a mennyiség, ami több mint elég, ami után már egy darab fecnit sem tartotok meg, ill., megvolt már a nagy papírégetés? Csak mert valami hasonlóra készülök.

Mi a csudát csináljak ezzel a rahedli kinccsel?

Valaki

van a srácokkal az emeleten...
mély, öblös hangon szól valaki újra...
de nem is jött hozzánk senki...
nem láttam volna...?
az lehetetlen...
de ez a hang...!
mintha a szomszéd nagyfiú hagját hallotam volna....
nem, ne képzelődj már T.! ...mikor jött volna be?
talán, mikor a fürdőben voltam...

....basszus ez tényleg a szomszéd srác...
vagy nem...?
...





Nem járt itt senki.
Alig 10 évesen még nem mutálhat a hangja!
Vagy de?

ambivalens

Reggel jött egy hívás B.-től, hogy ha és amennyiben nem érne időben haza, elmennék-e a gyerekeiért?
Persze hogy el, naná, de ugye ezt nem illik ilyen feltételek mellett kívánni.
Merthogy ebben a történetben, ez lenne a vész terv.

De mégis, milyen jó érzés ez már, hogy rám gondolt.
...hát most nem?

Hiányzott

a kulcslyukon beszűrődő hangja: jaj, anya nekem is kell, most mehetek fel...
Nem, ez nem hiányzott. De ők nagyon!

Vígan jöttek és ahogy gondoltam fáradtan és telve felejthetetlen élményekkel.
De jó is gyereknek lenni!

Ilyenkor már több a program, mint a tanulás

Este hatra viszem az úrfiakat a soron következő Lesenacht-ra. Így, egy éjszaka, ill. délelőtt erejéig nagyon egyedül leszek.
Mit csináljak-mit csináljak?

Ők olvasó-, vagy feladatstációk tengerében, pontokat gyűjtve töltik az estét, meg párnacsatával és zseblámpaviadalokkal az éjszakát... Így holnap délben kialvatlan, ámde füligszájjal vigyorgó gyerkőket kapok majd vissza.
Hacsak nem szólnak valamikor, hogy hozzam haza a kis heves ördögfiókjaimat (nem fognak, mindenhol máshol tudnak viselkedni).

A normálisan

enyhet hozó éjszaka nem vátotta be ahozzá fűzött reményeinket, sőt, reggelre a ház leginkább katlanra hajazott, lévén éjjel, a kenyér megsültével senki, még a pc-t kikapcsoló egyén (D.) sem kapcsolta ki a sütőt, ami 230 fokon duruzsolt reggelig, alattomos csendesen de volt olyan kedves nem felgyújtani a reábízott kenyérkét, sem a házat.

Néhány, péntekről

A képek kölcsönzöttek.

Ma délután lesz az akkor

Reggel M. még visszaszólt az ajtóból: most jutott eszébe, kölcsönadnám-e délután az egyik fekete harisnyanadrágomat.
Kinevettem, majd közölte, nem viccelt.
Biztosítottam róla, hogy én sem és beraktam az ajtót.

Egészen aprócska lendülettel.

...hát ez olyan szép!

Az iskolai évzáró ünnepség két héttel a valós évzáró/bizonyítványosztó előtt kerül megrendezésre. Mert azon a napon lesz a felső tagozatosok évzárója, előtte egy héttel meg egy mindenki számára érdekfeszítő másik rendezvény. Nem itt, a városban.
Amelyre optikai tök-fehér pólót kértek (valamit festettek rá, de titok mit). A.-nak szinte azonnal kaptam, M.-nek három város/három hét átfésülése/eltelte után. Mire elöntött a beszerzés sikerének mámora kiderült, az annyi nem annyi, több : kell A.-nak még ostor, újság, fekete kalap -miután ezeket is letudtam, konyharuha, műanyag evőeszköz és tányér, M.-nek hosszú paróka, pörgős-szoknya...
Mert ugye minden fiús házban akad paróka is, meg tütü, vagy mifene. Meg egyébként is tök normális, hogy egy iskolai záróünnepségen kánkánt ropnak a harmadikas fiúk. ( Nagyon nevetek! )

Tovább is van.
A mi kis falunkban, ahol hosszú, hosszú évekig még csak nem is fogadták a köszönésünket, a mi fiaink verset fognak szavalni. Ketten, kéz a kézben.
Hogy ezen miért akadok fel, hiszen láttunk már ilyet...?

Magyarul szavalnak, magyar verset.
Szóval nem, ilyet még nem láttunk.

De azt nagyon remélem, hogy az általunk barkácsolt (bot-szalag) ostor lesz a legveszélyesebb fellelhető tárgy a rendezvényen.

A két edzésre két edző dukál*

A csütörtökiről már meséltem, ő a nagy fekete bácsi.
A hétfői se semmi: első alkalommal a gyerekeimmel egyetemben magam is meglepődtem a hangerőtől, a gesztusoktól, aztán a felismeréstől -az edzőbá nem csak az eddig említettekkel idéz múltat, a nevével is.
Laci.

*itt így van, no.

A

Nem szeret kosárlabdázni.
Egy ideje húzza a száját, mikor úton vagyunk az edzésre, de nem mert a többiek sokkal, sokkal nagyobbak mint ő és még csak nem is azért, mert olykor orbitális erővel találja el a labda, nem. Hanem, mint tegnap azt megtudtam azért, mert utána fürödni kell.
Először azt gondoltam ugrat. De nem.

Pechére pár hete kétszer megyünk egy héten, így kétszer kell emiatt fürödni menni. (Eddig is hétszer zuhanyoztak egy héten, szóval a problémát, ahogy van, nem értem.)