A doktorbácsinál is van Wc?
Ez egy nagyon fontos, mondhatni: sarkallatos kérdés.
Megnyugtatta a válasz.
Persze az autóban nincs, ez kicsit aggaszt.
Engem, mert ő erre még nem gondolt.
De talán tíz percig tudja nélkülözni.
Mindenesetre cserealsóval, nadrággal készülök.
Montag
Az iskolával kapcsolatban, vannak fenntartásaim
Furcsa itt. Az első perctől az volt. Elvárnak és talán követelnek is, de nem tanítanak -mint otthon. Nem úgy. Nem tudom, hogy eleve és mindenhol változott-e meg a tanítás, vagy csak itt állnak másképp hozzá?
Két éve, az első szülőin a tanárnő kihangsúlyozta: a gyerekek nem az iskolában tanulnak meg írni, olvasni és számolni. Hanem otthon. Nem gondoltam persze, hogy majd a tenyeremet a tarkóm mögé rejtve hátradőlök és nézem, ahogy a gyerekeim kiváló eredményeket produkálnak, bólogatok -ügyes vagy fiam és minden megjelenésünkkor a faluban, dülledő mellkassal feszítek: milyen szuperzsenik a gyerekeink.
De az, hogy gyakran két-három sornyi munkát látok csak a német füzetben, vagy egy oldalnyit matekban! A füzet kis méretű, nagy négyzethálós, ennyi feladat semmi egy délelőttre. M. pár perc alatt végez a házival, legyen az olvasás, írás, matemetika, vagy mindjárt mindhárom.
A nagyfiunk pedáns, törekvő és bár a két év alatt akadtak gubancok, mondhatom, hogy mint vaj a késben, úgy halad előre.
A. is ilyen. ...és nem.
Ő nagyon későn (M.-hez viszonyítva) kezdett el beszélni és aztán sem izgatta különösebben a dolog. Most sem.
Németül még csak-csak, de magyarul kusza amit mondd, van, hogy magyarázom: mit mondott éppen:
magyar szavakat használ, de németül gondolkodik.
Ő szófogadó. Ha mondom: késő van, most már pakoljanak össze, ő egy görbe pillantás nélkül megy és teszi, amit kell.
Megtalál mindent, tudja hogy készülnek az ételek, melyik ruháját honnan vegye, a játékait hová tette, a szabályokat, mind a társasokét, mind az itthoniakat ismeri és betartja, de olyan kis ...öhm... vagány.
Felmászik, leugrik, beleül, belelép, feltépi, szétszereli, "megjavítja", átpakolja, (jaj, mit ügyködött mármegint!), megoldja...
Minden gyerek más, mások a gyengéik, erősségeik, a gyerekekkel foglakozni kell, amit a szülő jó szívvel megtesz, de azért megy a kisgyerek iskolába, hogy szakember is okítsa, az elvárt szintet vele elérje, ha többet hoz a diák, továbbképezze, vagy képeztesse. Azt gondoltam, ez így fog működni. Aztán láttam, hogy nem. De hogy ez senkit sem zavar, azt még két év után is, mélységes döbbenettel tapasztalom.
...és hétfőn kezdődik az iskola, ahol bár vannak szabályok, de sok kiskölyök, sokféleképpen értelmezi, mert lazák, igen, a srácok is, meg a szabályok is. Az, hogy a tízórais doboz fölé hajolva egyék meg a szendvicsüket, hogy kézmosás előtte, meg utána, vagy mielőtt kirongyolnak az udvarra, lecserélik a váltócipőt, ezek nem szabályok, ezeket már amúgy is tudják, ennél többet várnék. Pl. órai fegyelmet, vagy hogy ne számítógépes játékkal foglalja le őket a tanár, míg az osztály másik felével dolgozik, hanem addig olvassanak, írjanak, vagy bánom is én fessenek, de könyörgöm: ne játszanak! ...és a tanár, igazán beszélhetne németül, ha már elvárja, hogy németül tanuljon meg írni a diák és ne burgenlandiul...
Majd otthon, hozzáadódik az a plussz, ami az iskolában hiány. -Milyen jó a tanárnak, aki ezzel a gondolattal megy aludni.
Mondom, vannak fenntertásaim.
Két éve, az első szülőin a tanárnő kihangsúlyozta: a gyerekek nem az iskolában tanulnak meg írni, olvasni és számolni. Hanem otthon. Nem gondoltam persze, hogy majd a tenyeremet a tarkóm mögé rejtve hátradőlök és nézem, ahogy a gyerekeim kiváló eredményeket produkálnak, bólogatok -ügyes vagy fiam és minden megjelenésünkkor a faluban, dülledő mellkassal feszítek: milyen szuperzsenik a gyerekeink.
De az, hogy gyakran két-három sornyi munkát látok csak a német füzetben, vagy egy oldalnyit matekban! A füzet kis méretű, nagy négyzethálós, ennyi feladat semmi egy délelőttre. M. pár perc alatt végez a házival, legyen az olvasás, írás, matemetika, vagy mindjárt mindhárom.
A nagyfiunk pedáns, törekvő és bár a két év alatt akadtak gubancok, mondhatom, hogy mint vaj a késben, úgy halad előre.
A. is ilyen. ...és nem.
Ő nagyon későn (M.-hez viszonyítva) kezdett el beszélni és aztán sem izgatta különösebben a dolog. Most sem.
Németül még csak-csak, de magyarul kusza amit mondd, van, hogy magyarázom: mit mondott éppen:
magyar szavakat használ, de németül gondolkodik.
Ő szófogadó. Ha mondom: késő van, most már pakoljanak össze, ő egy görbe pillantás nélkül megy és teszi, amit kell.
Megtalál mindent, tudja hogy készülnek az ételek, melyik ruháját honnan vegye, a játékait hová tette, a szabályokat, mind a társasokét, mind az itthoniakat ismeri és betartja, de olyan kis ...öhm... vagány.
Felmászik, leugrik, beleül, belelép, feltépi, szétszereli, "megjavítja", átpakolja, (jaj, mit ügyködött mármegint!), megoldja...
Minden gyerek más, mások a gyengéik, erősségeik, a gyerekekkel foglakozni kell, amit a szülő jó szívvel megtesz, de azért megy a kisgyerek iskolába, hogy szakember is okítsa, az elvárt szintet vele elérje, ha többet hoz a diák, továbbképezze, vagy képeztesse. Azt gondoltam, ez így fog működni. Aztán láttam, hogy nem. De hogy ez senkit sem zavar, azt még két év után is, mélységes döbbenettel tapasztalom.
...és hétfőn kezdődik az iskola, ahol bár vannak szabályok, de sok kiskölyök, sokféleképpen értelmezi, mert lazák, igen, a srácok is, meg a szabályok is. Az, hogy a tízórais doboz fölé hajolva egyék meg a szendvicsüket, hogy kézmosás előtte, meg utána, vagy mielőtt kirongyolnak az udvarra, lecserélik a váltócipőt, ezek nem szabályok, ezeket már amúgy is tudják, ennél többet várnék. Pl. órai fegyelmet, vagy hogy ne számítógépes játékkal foglalja le őket a tanár, míg az osztály másik felével dolgozik, hanem addig olvassanak, írjanak, vagy bánom is én fessenek, de könyörgöm: ne játszanak! ...és a tanár, igazán beszélhetne németül, ha már elvárja, hogy németül tanuljon meg írni a diák és ne burgenlandiul...
Majd otthon, hozzáadódik az a plussz, ami az iskolában hiány. -Milyen jó a tanárnak, aki ezzel a gondolattal megy aludni.
Mondom, vannak fenntertásaim.
Samstag
E hét
Fura egy világ ez, gépek figyelnek és diktálnak.
Donnerstag
A rendszer
Nem szólhatok, ill de, épp csak eltűnik (... Anyusnál, és Marlennél...)
ami -igazatok van: vicces.
(Múlt héten Martine is jelezte, hogy egy hozzászólása eltűnt innen. )
De mikor a kezelőpultomon nem látom az olvasott blogok listáját, friss bejegyzéseit, csak a sajátjaimat, arra már jelzőt sem találok.
...és újfent köddé vált az olvasók listája.
Ha mindez nem lenne elég, elmesélem, hogy pár napja beugratott a rendszer és meg kellett adnom a számomat, vagy nem fértem volna hozzá a blogjaimoz, a levelezésemhez.
Valakinél, hasonló?
ami -igazatok van: vicces.
(Múlt héten Martine is jelezte, hogy egy hozzászólása eltűnt innen. )
De mikor a kezelőpultomon nem látom az olvasott blogok listáját, friss bejegyzéseit, csak a sajátjaimat, arra már jelzőt sem találok.
...és újfent köddé vált az olvasók listája.
Ha mindez nem lenne elég, elmesélem, hogy pár napja beugratott a rendszer és meg kellett adnom a számomat, vagy nem fértem volna hozzá a blogjaimoz, a levelezésemhez.
Valakinél, hasonló?
Még
kikívánkozik belőlem:
azért örülök olyan nagyon és különösen, a hamarosan bekövetkező és megjegyzem: megváltó, délelőttök csöndjének, mert már hideglelést kapok a Mikulás, mikulás..., ill a Kis karácsony, nagy karácsony... kezdetű daloktól.
Köszönöm a figyelmet!
azért örülök olyan nagyon és különösen, a hamarosan bekövetkező és megjegyzem: megváltó, délelőttök csöndjének, mert már hideglelést kapok a Mikulás, mikulás..., ill a Kis karácsony, nagy karácsony... kezdetű daloktól.
Köszönöm a figyelmet!
10 nap
és indul a mandula.
Egyelőre még nem remegnek a térdeim, vagy ilyes -már a felkészületlenségünket illetően: az iskolatáskákon és pár rajzórára előírt felszerelésen kívül, még semmit nem vettünk, ha a hét elején véletlen utunkba kerülő edzőcipőket nem említem, bár áldom a szerencsénket: fehér talpúak és leértékelve árválkodtak a polcon, az eladó szerint˙(a három sávos) kifutó modelljei, de ez egyikünket sem zavarta, lévén, hogy szuper-kényelmesek, bónuszént még jól is néznek ki.
Az elsősünk még hiányos listáját ugyan a tanévzárón megkaptuk, de M.-ét még nem, lévén az új tanár személye és igényei is ismeretlenek voltak még, ahogy azóta is, mind a mai napig.
Mindkét előző év tanévnyitóján kaptunk a helyi írószerben beváltható, kedvezményre jogosító kártyákat, így A.-nak sem vettem még meg a füzeteket, borítókat, mappákat, rajzlapíveket, stb.... Szeretem (?) az izgalmakat, majd hétfőn a kuponokkal, olcsóbban.
D. azt mondta, itthon lesz*, így reális esélyt látok rá, hogy a feliratozással is végzek majd éjfél előtt...
M. táskáját szántam A.-nak, de szerncsétlen mód, az utolsó hónapban, kizuhant a járműből** és eltörött a talpa, majdhogynem a bélés tartotta aztán a tanszereket, de valahogy az úrfi-táska kombó kihúzta az év végéig így is.
Apropó buszsofőr: ha a déli kisvárosba megyünk, érintjük az iskolabusz vonalát. Egy ilyen alkalommal, az egyik kereszteződésbe érve mesélte M., hogy a Tante P., itt a gyerekeket kérdi jön-e valami? és a srácok nemleges válasza esetén, mereven előre nézve, a sebesség csökkentése nélkül, egyszerűen továbbhajt...
A fiam szerint nagyon cool! -hát nem tudom...
*Igaz, tavaly is azt mondta...
**M. csak mert mindig óvatos, azért nem zuhant ki a táska után...
Egyelőre még nem remegnek a térdeim, vagy ilyes -már a felkészületlenségünket illetően: az iskolatáskákon és pár rajzórára előírt felszerelésen kívül, még semmit nem vettünk, ha a hét elején véletlen utunkba kerülő edzőcipőket nem említem, bár áldom a szerencsénket: fehér talpúak és leértékelve árválkodtak a polcon, az eladó szerint˙(a három sávos) kifutó modelljei, de ez egyikünket sem zavarta, lévén, hogy szuper-kényelmesek, bónuszént még jól is néznek ki.
Az elsősünk még hiányos listáját ugyan a tanévzárón megkaptuk, de M.-ét még nem, lévén az új tanár személye és igényei is ismeretlenek voltak még, ahogy azóta is, mind a mai napig.
Mindkét előző év tanévnyitóján kaptunk a helyi írószerben beváltható, kedvezményre jogosító kártyákat, így A.-nak sem vettem még meg a füzeteket, borítókat, mappákat, rajzlapíveket, stb.... Szeretem (?) az izgalmakat, majd hétfőn a kuponokkal, olcsóbban.
D. azt mondta, itthon lesz*, így reális esélyt látok rá, hogy a feliratozással is végzek majd éjfél előtt...
M. táskáját szántam A.-nak, de szerncsétlen mód, az utolsó hónapban, kizuhant a járműből** és eltörött a talpa, majdhogynem a bélés tartotta aztán a tanszereket, de valahogy az úrfi-táska kombó kihúzta az év végéig így is.
A fiam szerint nagyon cool! -hát nem tudom...
*Igaz, tavaly is azt mondta...
**M. csak mert mindig óvatos, azért nem zuhant ki a táska után...
Mittwoch
Nem tudom, hogy van ez,
de engem mindig, mindenhol megtalálnak A kérdéssel.
Azzal, aminek elvileg a kérdezőnek kellene, hogy kellemetlen legyen, mert a kérdést feltette, nem nekem, hogy válaszolnom kell.
Még ott, az iskolában beszélgettünk egy kicsit, míg vártunk a későkre, majd névsorolvasás és rövid bemutatkozás - az ilyenkor szokásos ceremóniával. A bemutatkozást igyekeztem rövidre fogni, a lényeget említeni, akit érdekel, az úgyis tudja, ahogy magam is róla, hogy mi, hány, merre, meddig?
Említettem, hol végeztem, mikor költöztünk ki, hogy összeházasodtunk és született két fiunk, majd azt, hogy a férjem vállalkozásában dolgozok. Szevasz.
De volt, aki kérdezett, és a harmadik kérdés, inkább egy kijelentés volt az egyik tanárunk részéről: hogy a férjem vállalkozóként, jóóó gazdag lehet, majd hatásszünet, síri csend és kérdő tekintetek, mire azt találtam mondani, amit anno, két éve M.-el is begyakoroltattam*: két nagyszerű fia van, már hogy a csudába ne lenne gazdag?
*Két éve készült el a házunk, előtte egy több, mint 150 éves parasztházban laktunk. Nyáron hideg volt, télen meg pokoli hideg (oximoron, tudom.). Az ablakok szeleltek, a falakat gyakran fertőtleníteni kellett, óriási pára volt, küzdöttünk vele tíz kerek évig. Érdekes, akkor nem kérdezett senki hasonlót, akkor még csórikámék voltunk, a magyarok ABBÓL a házból -az itteniek szerint, az otthoniak nem tudom mit gondoltak.
Emlékszem, munkából hazaérve a kevesebb mint tíz fokos házban, először be kellett fűtenem a fatüzelésű kályhákba, ha nem voltam résen, a másikból ömlött a füst, mert egy kémény volt, én meg ügyetlen, persze központi fűtés nem volt és csak a konyha, fürdő, háló volt rendbe téve, ott éltünk és fagyoskodtunk, mert egy évben, átlag kilenc hónapig tartott a fűtésszezon.
Szóval befűtöttem és mire végeztem a főzéssel, arra tudtam levenni a nagykabátot, a kezeim ellilultak és meggémberedtek a hidegtől.
M.-el a pocakomban már jobb volt a helyzet, (3 évvel később) még egy szoba elkészült és kiépítésre került a központifűtés, ami továbbra is fatüzelésű volt és a nyílászárókat is hiába cseréltük le, a falak olyan ramaty állapotban voltak, hogy fűthettünk folyamatosan, akkor is csak fáztunk. (M. érkezése után, az ő szobájában külön kellett trükközni, hogy neki jó legyen.) Éjszaka többször keltem a fűtés miatt, hogy legalább 15 fok alá nem menjen reggelre a hőmérséklet.
Rengeteget fáztam abban a házban.
A nyolcadik évben meghirdette D. a házat. Két év gyomorgörcs következett: volt, aki spajszerrel le akarta verni a fürdőben a csempét, hogy megnézze mi van alatta; volt aki a cipőlevétel miatt nem volt hajlandó bejönni és szintén volt, aki azért nem nézte meg a házat, mert a borjú nagyságú, marmagasságig sáros kutyáját nem engedtem be, a kisgyerekeim mellé... ráadásul mindezt és javarészt D. távollétében, a két gyerkővel, de mégis egyedül.
Végül olyan embereknek adtuk el, akiknek az elején biztos nem adtuk volna, mert itt, ebben a faluban akartunk maradni... ahogy tettük is.
Alig pár hónap alatt elkészült a ház, M. elkezdte a sulit, ahol a kis társai folyton azt kérdezgették tőle, hogy mennyire nagyon vagyunk gazdagok?
Nyilván a kedves falubéliek kitárgyalták, hogy itt ez a külföldi család, akik ABBAN a régi házban éltek olyan nagyon sokáig, majd fél év alatt felépítettek egy házat, hát ezt hogy? Biztos gazdagok...
Pfff!
...hát nem és úgy, hogy készültünk az újra és csak annyit költöttünk a régire, amit muszáj volt. A hosszú évek alatt, a saját igényeinket figyelembe véve megterveztük, majd a két kezünkkel felépítettük a házat. ...és még nincs is kész.
Az elmúlt két évben, folyamatosan történt, történik valami, például húsvétkor készült el a kandalló, amivel az egész házat fűtjük és melegvizet is termelünk (az elektromos fűtés helyett, mert ez ugye olcsóbb, bár kis energiafelhasználású a ház, de mégsem mindegy.)
Odakint még katasztrofális a helyzet, az alapásából visszamaradt földhalmok még érintetlenek, terasz csak papíron, szép udvar meg a jövőben.
Azzal, aminek elvileg a kérdezőnek kellene, hogy kellemetlen legyen, mert a kérdést feltette, nem nekem, hogy válaszolnom kell.
Még ott, az iskolában beszélgettünk egy kicsit, míg vártunk a későkre, majd névsorolvasás és rövid bemutatkozás - az ilyenkor szokásos ceremóniával. A bemutatkozást igyekeztem rövidre fogni, a lényeget említeni, akit érdekel, az úgyis tudja, ahogy magam is róla, hogy mi, hány, merre, meddig?
Említettem, hol végeztem, mikor költöztünk ki, hogy összeházasodtunk és született két fiunk, majd azt, hogy a férjem vállalkozásában dolgozok. Szevasz.
De volt, aki kérdezett, és a harmadik kérdés, inkább egy kijelentés volt az egyik tanárunk részéről: hogy a férjem vállalkozóként, jóóó gazdag lehet, majd hatásszünet, síri csend és kérdő tekintetek, mire azt találtam mondani, amit anno, két éve M.-el is begyakoroltattam*: két nagyszerű fia van, már hogy a csudába ne lenne gazdag?
*Két éve készült el a házunk, előtte egy több, mint 150 éves parasztházban laktunk. Nyáron hideg volt, télen meg pokoli hideg (oximoron, tudom.). Az ablakok szeleltek, a falakat gyakran fertőtleníteni kellett, óriási pára volt, küzdöttünk vele tíz kerek évig. Érdekes, akkor nem kérdezett senki hasonlót, akkor még csórikámék voltunk, a magyarok ABBÓL a házból -az itteniek szerint, az otthoniak nem tudom mit gondoltak.
Emlékszem, munkából hazaérve a kevesebb mint tíz fokos házban, először be kellett fűtenem a fatüzelésű kályhákba, ha nem voltam résen, a másikból ömlött a füst, mert egy kémény volt, én meg ügyetlen, persze központi fűtés nem volt és csak a konyha, fürdő, háló volt rendbe téve, ott éltünk és fagyoskodtunk, mert egy évben, átlag kilenc hónapig tartott a fűtésszezon.
Szóval befűtöttem és mire végeztem a főzéssel, arra tudtam levenni a nagykabátot, a kezeim ellilultak és meggémberedtek a hidegtől.
M.-el a pocakomban már jobb volt a helyzet, (3 évvel később) még egy szoba elkészült és kiépítésre került a központifűtés, ami továbbra is fatüzelésű volt és a nyílászárókat is hiába cseréltük le, a falak olyan ramaty állapotban voltak, hogy fűthettünk folyamatosan, akkor is csak fáztunk. (M. érkezése után, az ő szobájában külön kellett trükközni, hogy neki jó legyen.) Éjszaka többször keltem a fűtés miatt, hogy legalább 15 fok alá nem menjen reggelre a hőmérséklet.
Rengeteget fáztam abban a házban.
A nyolcadik évben meghirdette D. a házat. Két év gyomorgörcs következett: volt, aki spajszerrel le akarta verni a fürdőben a csempét, hogy megnézze mi van alatta; volt aki a cipőlevétel miatt nem volt hajlandó bejönni és szintén volt, aki azért nem nézte meg a házat, mert a borjú nagyságú, marmagasságig sáros kutyáját nem engedtem be, a kisgyerekeim mellé... ráadásul mindezt és javarészt D. távollétében, a két gyerkővel, de mégis egyedül.
Végül olyan embereknek adtuk el, akiknek az elején biztos nem adtuk volna, mert itt, ebben a faluban akartunk maradni... ahogy tettük is.
Alig pár hónap alatt elkészült a ház, M. elkezdte a sulit, ahol a kis társai folyton azt kérdezgették tőle, hogy mennyire nagyon vagyunk gazdagok?
Nyilván a kedves falubéliek kitárgyalták, hogy itt ez a külföldi család, akik ABBAN a régi házban éltek olyan nagyon sokáig, majd fél év alatt felépítettek egy házat, hát ezt hogy? Biztos gazdagok...
Pfff!
...hát nem és úgy, hogy készültünk az újra és csak annyit költöttünk a régire, amit muszáj volt. A hosszú évek alatt, a saját igényeinket figyelembe véve megterveztük, majd a két kezünkkel felépítettük a házat. ...és még nincs is kész.
Az elmúlt két évben, folyamatosan történt, történik valami, például húsvétkor készült el a kandalló, amivel az egész házat fűtjük és melegvizet is termelünk (az elektromos fűtés helyett, mert ez ugye olcsóbb, bár kis energiafelhasználású a ház, de mégsem mindegy.)
Odakint még katasztrofális a helyzet, az alapásából visszamaradt földhalmok még érintetlenek, terasz csak papíron, szép udvar meg a jövőben.
Dienstag
Alig
két hét és kezdődik. M.-nek a harmadik, A.-nak az iskola.
Viszont a Goldenblogon már tart a szavazás.
Sokakat megtalálhattok, pl az egyéb kategóriában MuciFocit [nem láttam, hányadik most...],
a gasztroblogok között Az élet napos oldalát [perpill: a kilencedik],
kult-szórakozásnál a Ha Érdekel Blog -ot [?]
és az életmód blogok közt az Ágy-asztal-tv [ hatodik]
a többi kategóriában még nem szavaztam, de szeptember 6-ig még lehet...
Hallassátok a hangotokat Ti is!
Viszont a Goldenblogon már tart a szavazás.
Sokakat megtalálhattok, pl az egyéb kategóriában MuciFocit [nem láttam, hányadik most...],
a gasztroblogok között Az élet napos oldalát [perpill: a kilencedik],
kult-szórakozásnál a Ha Érdekel Blog -ot [?]
és az életmód blogok közt az Ágy-asztal-tv [ hatodik]
a többi kategóriában még nem szavaztam, de szeptember 6-ig még lehet...
Hallassátok a hangotokat Ti is!
Samstag
Évfolyamtalálkozó
Pár hónappal ezelőtt felraktam pár, már antiknak nevezhető képet a kék-fehér közösségi oldalra, amire sokan nosztalgikus megjegyzésekkel reagáltak, majd addig-addig folyt, tekergett a beszélgetés fonala, no meg az anekdotázás, míg valaki bedobta: találkozzunk.
Ma lesz a napja.
Van, aki Angliából, Hollandiából, Mallorcaról, Olaszországból, Bécsből, ill. Magyarhon, javarészt Dunántúli részének tucatnyi pontjáról érkezik.
Izgi!
De mi a csudát vegyek fel?
Ma lesz a napja.
Van, aki Angliából, Hollandiából, Mallorcaról, Olaszországból, Bécsből, ill. Magyarhon, javarészt Dunántúli részének tucatnyi pontjáról érkezik.
Izgi!
De mi a csudát vegyek fel?
Mittwoch
Az oldalsávban,
egészen fent láthatjátok Chipmunk felhívását. >>>
Olvassátok el, segítsünk Neki, jó ügyért Dienstag
Közjáték
Szín: Fővárosunk
Idő: ma este.
Szereplők: D.
Rendőrbiztos, továbbiakban: RB
RB [fontosságának teljes tudatában]: Honnan jön?
D.: A helység nevét megmondja.
RB: Mit csinált?
D.: Dolgoztam.
RB: Ivott valamit?
D.: Nem.
RB: Biztos?
D.: Igen.
RB: Egy sört sem?
D.: Azt sem.
RB [hamiskásan]: Biztos?
D. [mosolyogva]: Miért? Úgy nézek ki?
RB [nevetve]: Nem. [nevet] Viszlát!
D. [harsányan nevetve]: Viszlát!
Idő: ma este.
Szereplők: D.
Rendőrbiztos, továbbiakban: RB
RB [fontosságának teljes tudatában]: Honnan jön?
D.: A helység nevét megmondja.
RB: Mit csinált?
D.: Dolgoztam.
RB: Ivott valamit?
D.: Nem.
RB: Biztos?
D.: Igen.
RB: Egy sört sem?
D.: Azt sem.
RB [hamiskásan]: Biztos?
D. [mosolyogva]: Miért? Úgy nézek ki?
RB [nevetve]: Nem. [nevet] Viszlát!
D. [harsányan nevetve]: Viszlát!
# 631
Annak ellenére, hogy az úrfiak, már itthon vannak, a férjem hazajár most is, is: mert ma is, tegnap meg az alkalomhoz igazodva pláne, bár későn jött, olyan későn, hogy engem már elnyomott az álom, aztán arra ébredtem, hogy atya ég! ég az ágy! Majd kiderült, de még a gyors lefolyású infarktus előtt -szerencséjére, mert mi lett volna, ha épp ezen a napon tesz el láb alól- felismertem, hogy ami ég, az egy gyertya, ami jobb híján egy csokiba mártott nápolyiszeleten lángolt, hogy aszongya: kívánj és fújj!
A teljesség kedvéért ezt még el kellett mesélnem.
A teljesség kedvéért ezt még el kellett mesélnem.
...mert gavallér...
Olyan már volt, hogy a nagyfiunk a mamánál töltött 5-6 napot, tán kétszer is már, mióta gyerekes történelmet írunk, de hogy mindkét úrfit elszédíti az én kedves felmenőm, olyan idén, múlt héten előszőr.
Persze D. dolgozott, változás csak annyiban volt, hogy naponta hazajött, legalább éjjel ne legyek magamban.
A csütörtöki beszélgetésünk már nem ismeretlen előttetek, a folyományai viszont igen.
Az úrfi rövid úton meggyőződött róla, jobb ha marad: elegánsan elcserélt egy doboz színeskockásraaljas áruló! Ettől függetlenül, péntek este azzal feküdtünk le, hogy D. másnap füvet fog nyírni. Füvet kell nyírni! Tényleg nem átallott ezzel kábítani!
Ő hamar elaludt, én még fél egykor olvastam...
Fülciromra ébredtem és halk duruzsolásra, hogy pakoljunk, megyünk. Gondoltam, ugrat, de negyedikre kénytelen voltam elhinni: komoly a dolog, emberem meg elszánt és határozott... de, hogy tudott felébredni 2:40-kor,ami a tervezgetéskor felmerült ideális időpont volt, a csuda tudja. Persze, hogy én is: az akarom felébresztette.
4 kor indultunk, kilenckor, némi autópályás, út-szélén-csurgatásos-rötyögős affértől eltekintve, gubanc nélkül érkeztünk.
A parkolóház csúcsszuper és ámulatba ejtő, noha lazasághoz szoktunk itt osztrák honban, de az, hogy a slusszkulcsot a nyitott autóban, a szélvédő mögött hagyni a módi, még minket is meglepett.
Jártam már ezen a cölöpökön álló csodán, de D. lelkesedése és az én hiányos emlékezetemnek köszönhetően magam is leborultam a szépsége, egyedülállósága előtt.
Kilenc órát töltöttünk szájtátva, fagyit nyalogatva, folyamatos helyváltoztatással és nevezetességek mentekintésével. Gyönyörű és a híresztelésekkel ellentétben tiszta, nem drágább, mint mondjuk a Balcsi-part, viszont olcsóbb, mint Horvátország és NEM büdös! Az olaszok pedig továbbra is rém barátságos, közvetlen és laza népség.
Nektek elárulom, életemben először egy olasz fiatalemberbe habarodtam, de fülig! A szomszédos sátorban lakott, napestig gitározott, elképesztően mosolygott és khm... kacsintani is tudott... elcseréltünk a mosogatónál egy kiskanalat -nem kuncog!
Az ottani, reggeli tervek szerint maradtunk volna még vasárnap délelőttre, hogy kicsit északabbra, Jezolóban megnézzük milyen a part, érdemes-e pár hetes nyaralásra*, de estére nagy, csinnadrattás vihar kapott nyakon bennünket, feleslegesnek tartottuk egy éjszakára eltapsolni úgy egy, bár nem eget verő összeget, hogy bizonytalan a következő nap időjárása.
De, megtettük azt a negyven kilométert és elkövettük azt az amcsi, harmad osztályú filmekben elcsépelt, de roppant élvezetes ruhát letépős tengerbe rohanós csobbanást.
A homokos part csodás, a víz remek volt, de közben már egyre fenyegettek a villámok, így csak egy fél órácskát időztünk a vízben, bár így volt kerek és tökéletes.
Érdekes, hogy vasárnap hajnalban (kétszer egy órás parkolóban horpasztás után), háromnegyed négykor,szájátátósbámulatos csillaghullás közepette értünk haza.
*érdemes!
Persze D. dolgozott, változás csak annyiban volt, hogy naponta hazajött, legalább éjjel ne legyek magamban.
A csütörtöki beszélgetésünk már nem ismeretlen előttetek, a folyományai viszont igen.
Az úrfi rövid úton meggyőződött róla, jobb ha marad: elegánsan elcserélt egy doboz színeskockásra
Ő hamar elaludt, én még fél egykor olvastam...
Fülciromra ébredtem és halk duruzsolásra, hogy pakoljunk, megyünk. Gondoltam, ugrat, de negyedikre kénytelen voltam elhinni: komoly a dolog, emberem meg elszánt és határozott... de, hogy tudott felébredni 2:40-kor,
4 kor indultunk, kilenckor, némi autópályás, út-szélén-csurgatásos-rötyögős affértől eltekintve, gubanc nélkül érkeztünk.
A parkolóház csúcsszuper és ámulatba ejtő, noha lazasághoz szoktunk itt osztrák honban, de az, hogy a slusszkulcsot a nyitott autóban, a szélvédő mögött hagyni a módi, még minket is meglepett.
Jártam már ezen a cölöpökön álló csodán, de D. lelkesedése és az én hiányos emlékezetemnek köszönhetően magam is leborultam a szépsége, egyedülállósága előtt.
Kilenc órát töltöttünk szájtátva, fagyit nyalogatva, folyamatos helyváltoztatással és nevezetességek mentekintésével. Gyönyörű és a híresztelésekkel ellentétben tiszta, nem drágább, mint mondjuk a Balcsi-part, viszont olcsóbb, mint Horvátország és NEM büdös! Az olaszok pedig továbbra is rém barátságos, közvetlen és laza népség.
Nektek elárulom, életemben először egy olasz fiatalemberbe habarodtam, de fülig! A szomszédos sátorban lakott, napestig gitározott, elképesztően mosolygott és khm... kacsintani is tudott... elcseréltünk a mosogatónál egy kiskanalat -nem kuncog!
 |
| ...kilenc évesen, ugyanott... |
Az ottani, reggeli tervek szerint maradtunk volna még vasárnap délelőttre, hogy kicsit északabbra, Jezolóban megnézzük milyen a part, érdemes-e pár hetes nyaralásra*, de estére nagy, csinnadrattás vihar kapott nyakon bennünket, feleslegesnek tartottuk egy éjszakára eltapsolni úgy egy, bár nem eget verő összeget, hogy bizonytalan a következő nap időjárása.
De, megtettük azt a negyven kilométert és elkövettük azt az amcsi, harmad osztályú filmekben elcsépelt, de roppant élvezetes ruhát letépős tengerbe rohanós csobbanást.
A homokos part csodás, a víz remek volt, de közben már egyre fenyegettek a villámok, így csak egy fél órácskát időztünk a vízben, bár így volt kerek és tökéletes.
Érdekes, hogy vasárnap hajnalban (kétszer egy órás parkolóban horpasztás után), háromnegyed négykor,
*érdemes!
Montag
Elnézést kérek
a csapongásomért, de meggondoltam és úgy döntöttem, teszek rá, ki talál meg -anyóspajtás, unokatestvér - a zárt blog nem opció: nektek bonyolult, én meg a nélkülözöttséget kevésbé bírom, mint a lehetséges felfedezettséget...
Ráadásul a 16. (hahahaha!) óta most először és ma sújt le az évek száma és vígaszra magamban nem lelek.
Beszélgessünk!
Ráadásul a 16. (hahahaha!) óta most először és ma sújt le az évek száma és vígaszra magamban nem lelek.
Beszélgessünk!
Donnerstag
Merhogy
betelik megint egy és gondolkodik mivel tehetné emlékezetessé, én meg nem mondom, hogy ez magától is az, nem kell vastagon szedni, vagy ilyes, fekete ez már így is, meg nagy, ill. sok, de ő tervez, mert oda már olyan rég el akart vinni, ill. dehogy akart, csak mert szeretnék, hát megtenné, értem.
Első körben azt hajtogatta, hogy autóval, mert milyen doof egy helyzet, mikor állsz a reptéren a csomaggal és transzferre vársz, vagy épp vadászol; majd megállapítottuk, a 11 órás út csak kukább dolog, pláne ha csak hétvégével számolunk, az idő szűkös most is. Végül nyert a tudat, hogy ott nagyon utálnának minket.
Aztán felmerült az örök város, naná, de az csak alig 300-zal van közelebb, viszont 100E-val meg messzebb, ha a repkedésnél maradunk, de nem, mert ő tényleg inkább vezetne...
Jó, akkor legyen a cölöpös, mert az csak 500. Már nem pénzben, kilométerben, de minden iszonyom ellenére mégis csak repülnék, mert az gyorsabb, de mert anyagias is vagyok és néztük, hát láttuk, hogy ha előre foglalnánk és egy hónap múlva lenne az akkor, bizony fele lenne a jegy, de nem, mert most vagy soha, különben is: ő vezet, ráadásul szívesen.
A fiúk a mamánál , így ők nem tudnak még semmit, de velünk is ez van, majd holnap, mikor már aludtunk rá egyet, majd akkor többet.
Első körben azt hajtogatta, hogy autóval, mert milyen doof egy helyzet, mikor állsz a reptéren a csomaggal és transzferre vársz, vagy épp vadászol; majd megállapítottuk, a 11 órás út csak kukább dolog, pláne ha csak hétvégével számolunk, az idő szűkös most is. Végül nyert a tudat, hogy ott nagyon utálnának minket.
Aztán felmerült az örök város, naná, de az csak alig 300-zal van közelebb, viszont 100E-val meg messzebb, ha a repkedésnél maradunk, de nem, mert ő tényleg inkább vezetne...
Jó, akkor legyen a cölöpös, mert az csak 500. Már nem pénzben, kilométerben, de minden iszonyom ellenére mégis csak repülnék, mert az gyorsabb, de mert anyagias is vagyok és néztük, hát láttuk, hogy ha előre foglalnánk és egy hónap múlva lenne az akkor, bizony fele lenne a jegy, de nem, mert most vagy soha, különben is: ő vezet, ráadásul szívesen.
A fiúk a mamánál , így ők nem tudnak még semmit, de velünk is ez van, majd holnap, mikor már aludtunk rá egyet, majd akkor többet.
Ott tartottam,
hogy meghívtak minket a Balatonra.
Két és fél nap alatt ittunk aranyérmes és nemtommégmilyen pálinkát; a tóból számláltunk hullócsillagot és perceket -hogy mikor múlik már el éjfél, mert belefagyunk-; valagnyi pénzt költöttünk lentebb látható autós marhaságokra, mer az olyan jó anya, ráadásul izgalmas is!; grilleztünk; strandoltunk; a gyerkők morogtak -mert nem autózhattak napestig- és homokvárat építettek; felfaltunk egy gigantikus, kútban hűtött, majd onnan hirtelen kirántott dinnyét; hegyet másztunk, ott szépkilátóztunk; éjszaka mezítláb sétáltunk, a mólón megpihentünk és csevegtünk; sajtos-tejfölös-lángosoztunk; horribilis összegeket fizettünk tonnányi fagylaltért úgy, hogy mi nem is ettünk és fotóztunkam, sokat...
A fiúk, idén és most fürödtek először a tóban.
Tudom, de ez van.
Két és fél nap alatt ittunk aranyérmes és nemtommégmilyen pálinkát; a tóból számláltunk hullócsillagot és perceket -hogy mikor múlik már el éjfél, mert belefagyunk-; valagnyi pénzt költöttünk lentebb látható autós marhaságokra, mer az olyan jó anya, ráadásul izgalmas is!; grilleztünk; strandoltunk; a gyerkők morogtak -mert nem autózhattak napestig- és homokvárat építettek; felfaltunk egy gigantikus, kútban hűtött, majd onnan hirtelen kirántott dinnyét; hegyet másztunk, ott szépkilátóztunk; éjszaka mezítláb sétáltunk, a mólón megpihentünk és csevegtünk; sajtos-tejfölös-lángosoztunk; horribilis összegeket fizettünk tonnányi fagylaltért úgy, hogy mi nem is ettünk és fotózt
A fiúk, idén és most fürödtek először a tóban.
Tudom, de ez van.
Samstag
Freitag
Ki érti ezt?
Alig több mint hat évesen, a karácsonyi ünnepélyen egy verset szavaltam az iskolában.
Nem ez volt az utolsó, de az első, lehet ezért jut időnként eszembe. Igaz csak az, hogy volt egyszer egy vers, amiben fehér ingben, mezítláb álltam egy erdei úton, zokogva. Ennyi rémlett.
Pár évvel az említett ünnepély után találkoztam az akkori kedves tanárnőmmel, de elfelejtettem megkérdezni, emlékszik-e, mit szavaltam akkor?
Biztos sokaknak van olyan emléke, ami csak rémlik, de nem tudja maradéktalanul felidézni és újra és újra előjön, piszkálja az orra hegyét, de nincs aki kiegészítené a darabkákat, ezért bosszantó mikor újra előjön, és hiába próbálja, képtelen felidézni...
Aztán egyik nap, a semmiből beugrott: ...nő a dér álom jár... pedig már nagyon rég nem jutott eszembe a mezítlábas vers.
...eggyel kevesebb...
Nem ez volt az utolsó, de az első, lehet ezért jut időnként eszembe. Igaz csak az, hogy volt egyszer egy vers, amiben fehér ingben, mezítláb álltam egy erdei úton, zokogva. Ennyi rémlett.
Pár évvel az említett ünnepély után találkoztam az akkori kedves tanárnőmmel, de elfelejtettem megkérdezni, emlékszik-e, mit szavaltam akkor?
Biztos sokaknak van olyan emléke, ami csak rémlik, de nem tudja maradéktalanul felidézni és újra és újra előjön, piszkálja az orra hegyét, de nincs aki kiegészítené a darabkákat, ezért bosszantó mikor újra előjön, és hiába próbálja, képtelen felidézni...
Aztán egyik nap, a semmiből beugrott: ...nő a dér álom jár... pedig már nagyon rég nem jutott eszembe a mezítlábas vers.
...eggyel kevesebb...
Weöres Sándor: Nől a dér, álom jár
Nől a dér, álom jár,
hó kering az ág közt.
Karácsonynak ünnepe
lépeget a fák közt.
Én is, ládd én is, ládd,
hóban lépegetnék,
ha a jeges táj fölött
karácsony lehetnék.
Hó fölött, ég alatt
nagy könyvből dalolnék
fehér ingben, mezítláb,
ha karácsony volnék.
Viasz-szín, kén-sárga
mennybolt alatt járnék,
körülvenne kék-eres
halvány téli árnyék.
Kis ágat öntöznék
fönn a messze Holdban.
Fagyott cinkék helyébe
lefeküdnék holtan.
Csak sírnék, csak rínék,
ha karácsony volnék,
vagy legalább utolsó
fia-lánya volnék.
Van még egy emlékem, amit Anyuval bogozgatunk egy ideje. Teljes biztosan nem lesz soha, de elég különös. Bizonyítja, hogy egy kisgyerek, egy egészen apró, talán még négy éves sem, noha azt hinnéd nem, de emlékezni fog felnőttként is arra, amire jobb lenne, ha nem.
Abonnieren
Posts (Atom)