Nem vagyok egy postást leső, aztán lélekszakadva a levélszekrényhez csörtető. Bár szerettem levelet kapni, mikor még az volt a módi, de mostanában elektronikusakat kapok, a sárga autóval csak reklámújságok, számlák érkeznek, az meg nem feltétlen öröm.
Ma még láttam is hogy jön, aztán elfeletkeztem róla, csak, hogy a gyerekekkel kimentünk csúszkálni kicsit vettem észre, hogy a papírhalom még érintetlen. Bár hagytam volna!
Levél volt köztük, D.-nek a nagymamájától. Még örültem is, hogy nahát...!
Ostobaság volt még a gondolat is, hogy a múltkori után, kedves szavakat feltételeztem, vagy vártam, vagy mit tudom én!
A levél, a kimondott és kimondatlan szavakkal, mondanivalóval erősen túlzó-teátrális, rágalmazó, sértő és durva.
Már idejekorán hadat üzentek szegény D. ellen, miattam. A szülők. Egy ideig, jól-rosszul, álltam, hogy pontos legyek, álltuk is a bökéseket, jelzőket, majd másfél éve kihátráltam a harctérről, egyszerűen nem mentem többet.
Nagymamához igen, miért ne tettem volna, egészen tavaly novemberig, amikor erősen lekapott mindkettőnket a tíz körmünkről. Azóta D. sem járt, ott sem.
Amúgy ez D. szíve-joga, egyszer sem montam (az ezt megelőző tíz évben sem), ne menjen a szüleihez, felöltöztettem, elengedtem a gyerekeket is, ha ő úgy akarta. Egyébként erre 3X került sor (egy év alatt), majd augusztusban úgy összekaptak, a gyerekek jelenlétében, hogy A. egész éjjel sikogatott álmában, ahogy az azt követő éjszakákon is. M. beszélni sem akart róluk, de igyekeztem kicsit, ne maradjon benne kimondatlanul a dolog.
Most meg itt ez a levél.
Ajjjaj, csaladi viszalyok...
AntwortenLöschenvalaszoltok a maminak?
Gőzöm sincs.
AntwortenLöschenSzerintem felesleges nagyszülővel vitatkozni, pláne, hogy nem tudja mibe szól bele, miről alkot vélleményt.
Nehéz ügy. Szerintem, ez már nem fog megoldódni.
Ugyanis én vagyok az ütközéspont- mióta ismerjük egymást.
Előtte meg szimplán csak gyerek, meg szülő ugrott egymásnak, de arra már a szülők közül nem emlékszik senki. Szép családi legendáriumunk lesz, az már biztos! Pfff!
Jobb nem lesz, jól tettétek, hogy kiszálltatok! :o( Talán pár év múlva megbánják, talán nem. De én se mennék semmiképpen se házhoz a pofonért!
AntwortenLöschenLehet, hogy kommentár nélkül visszaküldhetnétek a levelet, esetleg annyit ráírva, hogy "Ne írj többet, ezt visszaküldjük, hogy szépen emlékezhessünk rád." :o)
AntwortenLöschenDrága Altair!
AntwortenLöschenOkos tanács, köszönöm is. Bár ebben az esetben sajnos olaj lenne a tűzre.
Az önérzetes és határozott aszzonynak olyan fricska lenne, amit aligha nyelne le egykönnyen.
Olyan régen él a viszály, hogy tán már azt sem tudják hol kezdődött, de az tény, hogy a szemükben komoly vétség volt, hogy D. meg mert nősülni és családot alapított.
Persze, ha nem tette volna, az lenne a baj, de így legalább van kit okolni azért, hogy D. nemet mond és úgy éli az életét, ahogy jónak tartja...
Akkor viszont ne válaszoljatok. Annak a sunyi embernek aki nem mer felnőttként szemtől szembe beszélni, azt széthasítja az ideg, ha figyelmen kívül hagyják.
AntwortenLöschenA sok valós és vélt sérelmek szítják mindig a családi viszályokat, de leginkább az egymással való kommunikáció elmaradása. nem vagyok híve a seperjük a szőnyeg alá elméletnek, és bár tisztelem az idősebb korosztályt, azért mégis képtelen vagyok mindent elnézni a +45 évnek. Attól hogy valaki idős, még igenis kötelessége végighallgatni a másikat. Tudnia kell mérlegelni hogy mi az amin érdemes bepörögni és mi az amibe már csak azért köt bele, mert nem jutott be elsőként a háziorvoshoz és ez felhúzta idegileg.
Úgy tűnik, számodra sem ismeretlen a téma.
AntwortenLöschenItt sajnos a szemtől-szembe sem működik. Próbáltuk.
Az embernek megáll az esze az egésztől.