Könyveket tudnék teleírni mindarról, ami bosszant, nyugtalanít, amitől most is remeg a gyomrom, igazából minden porcikám, bár már meg is tettem, tucatnyi oldalon keresztül körmöltem ki magamból a dühömet, mikor böktek, rúgtak és jaj, hányszor telibe is találtak minket, de itt nem. Nehéz is lenne elmesélni, fel sem lehetne sorolni valahány görbe megjegyzést, gúnyos, olykor kegyetlen, valótlan kijelentést. Felsorolni, hányszor búcsúztak drámai hangon, örökre és hányszor hallottuk milyen gonoszok vagyunk.
Lám, csak körbe írom, mégis hogy felzaklat.
Nem számít, nekem nem fájhat annyira, mint D.-nek.
Ne küldd el, csak örülni fognak, hogy felbosszantottak! :o( És nem fogják megérteni, kiforgatják és visszadobják, hogy te voltál mindig is elutasító. Ebben mindig is ügyesebbek nálunk, "balekoknál"... :o(
AntwortenLöschenMint a Harry Potterben: "A bolondok, akik büszkén a világ elé tárják szívüket, akik nem tudnak uralkodni az érzelmeik felett, gyötrő emlékeken rágódnak, és hagyják, hogy bárki feldühítse őket – más szóval a gyenge emberek – mind esélytelenek a Sötét Nagyúrral szemben!" (Főnix Rendje) - Tegnap éjjel nem tudtam aludni és ezt olvastam és nagyon szemet szúrt ez a mondat, mert úgy éreztem, mint ha nekem szólna. Csak nálunk a Sötét Nagyúr az anyám és a rokonsága az öcsémmel együtt. :o(
Tudom, hogy nehéz, de le kell tojni... Én pont ma elhatároztam, hogy nem veszem fel anyám hívásait a születésnapomig (június). ;o) Tudom, hogy nem lesz könnyű, de igyekszem megállni.
Félreérthető voltam...
AntwortenLöschenDehogy írtam én levelet, nem is szólok/szóltam, mert megígértem anno D.-nek, hogy hallagatok.
Naplók tucatnyi oldalát firkáltam össze, ha volt min mérgelődnöm és bizony gyakran megesett.
Osztom a véleményed, jobb hallgatni, a telefont nem fel venni, úgy lesz béke, nyugalom!
Sajnálom, hogy Anyuddal, testvéreddel vagy így.
Nálunk D. szüleivel nehéz...
(Jaj, ha még csak nehéz lenne!)
Tetszik, az idézet! Nemrég olvastam, de ez elkerülte a figyelmemet.
AntwortenLöschenAbszolút ide vág.
(((Abszol út? ;-))))
A részleteket nem ismerem, de ha lesz egy kis időm, lapozgatok majd, viszont a családi viszályokról nekem mindig az jut az eszembe, hogy normális esetben a szülőnek az lenne a dolga, hogy elengedje a gyerekét, felnőttnek tekintse és elfogadja, ha boldog, mert az ő életéről van szó. A szülő-nagyszülő generáció sajnos olyan korosztály, hogy nem változik már, ezért talán tényleg az a legjobb, hogy ha nem lehet velük beszélni, rájuk kell hagyni a dolgokat, hátha megunják.
AntwortenLöschenÜdv itt Csibike!
AntwortenLöschenNincs mit visszaolvasni, csak az utolsó 2 bejegyzésben jajgattam kicsit.
Mi is abban bíztunk, hogy megunják.
De nem. Sajnos nem.