Eseménydús délelőtt

Kezdődött a felfedezéssel, hogy a tegnapi 7 pontocska kissé megszaporodott (tegnap még bíztam benne, hogy szúnyog, pók, vagy akármi -Áááá! Csak nem himlő!
De.
Bejelentkeztem az orvoshoz, majd szigorú protokoll mellett meg is látogattuk.*
Útközben, egy jó darabon, előttünk haladt egy mentőautó, amitől szómenést kapott az úrfi. Arról volt szó, hogy ő hirtelen milyen pocsékul érzi magát, meg olyan helyesek a bácsik a mentőben, biztos gondját viselnék, és mert szeretik őt, ha megkérné őket, tutifix elvinnék a rendelőbe és hogy hívjam fel a sofőrt, ugyanis most-és-azonnal át akar szálni................

Zúgott a fejem, hiszitek-e?

A mentősök iránti imádat nem újkeletű. Pár éve volt szerencsénk a helyi kórház előtt leszállni látni egy Christophorus helikoptert, majd a pilóta engedéjével jóóól meg is nézhettük. Bevallom, még nekem is nagy élmény volt és nem a jóvágású pilóta jelenléte -nehogy már megszóljátok a ház elejét-, pláne, hogy ő hamar el is húzta a csíkot, otthagyva bennünket a sárga röppentyűvel.
A rajongást pedig csak tetézi a mentősök/szanitécek gyakori felbukkanása a spórolós nevű üzletben, ahol olykor mi is megfordulunk.

Egy kicsit kábán, de túléltem a trécseléses vigyorgástvizsgálatot, nagy nehezen a patikás villámlátogatást is, most meg pihenek, mert eddig A.-t hajkurásztam köröskörül a házban a gyógykencés pamaccsal, de nem hagyta magát kezelni...
Állítja, hogy nem viszket neki, de aligha hihetem. Azt viszont tudom, hogy úgysem ismerné be, olyan nagyon utálja a krémeket, ill. a krémezés műveletét. Ő, ha fáj valamije, még azt is letagadja, csak nehogy bekenjem valamivel.
Így a lelkére beszéltem, nem szabad vakarózni, mert sebes lesz a pötty helye. Ő meg nem is teszi, mert ha valamitől, a sebektől jobban írtózik mint a krémektől. No.

Az azért elég rossz jövőkép, hogy M.-el, nagy valószínűség szerint, két hét múlva ugyanezt fogjuk végigcsinálni úgy, hogy akkor még javában tart a suli...  (másfél hétig)







*Mint az egerek a fal mellett, bevillantunk az egyik elszeparált vizsgálóba és nulla várakozás után a vidor doki felmérte a helyzetet, ami szerinte semmiség, sőt, egyenesen mókás, meg olyan dolog, amit az embernek kötelezően meg kell örökítenie, aztán megosztani azt a  pofakönyvben, ill. ha van neki, a blogjában... -Aha, jutott is eszembe.

Közölt azért értékesebb infókat is -noha már tisztában voltam velük, lévén volt időm utánajárni tízig, míg méltóztatik rendelni-, minthogy az úrfi nyugodtan mehet gyerekek közé, ha a szülők hozzájárulnak, vagy kifejezetten kérik (itt ismételten csak vigyorgott... -mókás egy 'betegség' ez!), de a gyógyszertárnál már hagyjam kint és ha bevásárolnék, ott is (nesze nekem bevásárlás!), mert akadhat olyan felnőtt, aki esetleg még át sem esett a bárányhimlőn és a dolgok szerencsétlen összeesése folytán, még az is lehet, hogy ugyanezen nagykorú, még gyenge immunrendszerrel is rendelkezhet. Egy találkozás a fiamban tomboló vírusokkal, ezen ember számára, akár halálos is lehet...
Nagyjából összeraktuk, hogy tán kedd körül kaphatta el (nyolcadikán) és azt mondja, úgy tíz napig fertőz, ergó 18-áig ne menjen oviba. Viszont M.-nél kb. nyolcadikához 14 nap múlva fog jelentkezni a kiütés/betegség, ha egyeltalán...
További értékes infó, hogy ne fürödjön, zuhanyozzon csak, hogy ne ázzanak fel a hólyagok.
Célzott rá, hogy milyen jó, hogy ilyen nagy pólói vannak, szerencsés ez most. (Nincs melege és nem dörzsöli ki a hólyagokat)
Mondtam, ez M. pólója, de azt már hangosan nem, hogy nem dísznek hordom ezt a gömböt a nyakamon, persze erre is csak somolygott -tán vette a kimondatlan gondolatokat...

A gyógyszertári bevásárlást meg inkább kihagytam volna, mert parkolóhely híján tilosban álltam meg -az úrfit hagyjam az autóban, no de piszkosul meleg van! 
 Lehúztam az ablakokat, bekapcsoltam a rádiót, meghagytam a pöttyösnek: ajtót kinyitni tilos, ha más akarná: visítson, mint kismalac!
A patika tele, de mindjárt lett helyem, meg elsőbbségem, mikor felvázoltam: az ifjabb himlős.
 ...és már meg sem lepődtem a vigyorgó embereken.
 Ezek szerint, ez tényleg nagyon vicces dolog.