Füligvigyor bácsi mögé beült, és integetett nekünk, amíg csak látott, láttuk.
Teljesen elhűlve néztem utána! Merthogy mást vártam. Minimum hogy meggondolta, nem akar beülni, vigyem el én...
Az oviban vártam és végignéztem, ahogy, mint egy kiscsibét, terelgeti befelé a sofőr. Ott már nem volt annyira határozott, de mosolygott és integetett, szerényen üdvözölte az óvónőket és a siserehadat (nyolcan voltak, a harmincvalahány helyett).
Hamarosan beásta magát a játékok közé, onnantól nem érdekelte, megyek-e vagy maradok, hát hazajöttem.
Hogy szembesült vele: holnap nem mehet, egészen elkeseredett. Én ostoba, meg mióta aggódtam, hogy mi lesz! Mi lenne? Felnő!
Mióta gyerekeim vannak, folyton csak meglepetések érnek! Milyen jó is ez!
Keine Kommentare:
Kommentar veröffentlichen
Szabad a véleményezés, de kérlek légy kedves! Itt nem bántott senki.
A régebbi bejegyzésekhez írt hozzászólásod, csak engedélyezés után jelenik meg.