eszembe jut, hogy hogyan szólított. Soha, senki, azóta sem úgy.
...ahogy nevetett, vagy mikor azt mondta: egyél lányom, olyan rosszul nézel ki!
...magyarkártyáztunk -zsíroztunk, mert mást nem tudtam és "leteremtett": hát milyen lány az, aki nem tud snapszerozni (snapszli)?
...mikor a szekér elé fogott lovakat hajtotta...
Szüretre mentünk. A felnőttek autóval, minket, lányokat szekérrel vitt, de hogy!
Anyukák aggódva toporogtak mellettünk: vigyázzon papa, csak lassan!
Aztán, még el sem hagytuk a telekhatárt, hátrofordult: kapaszkodtok? -kacsintott, majd a lovak közé csapott és hajtotta a lovakat a vájús földúton...
Hat lányunoka közül (+egy szem fiú, de ő akkor még pici volt), ki tudja ki volt a kedvenc, ha volt egyeltalán, de mindig engem állított ki a domboldalba, hogy: azt énekeld lányom, hogy: "a szegedi csikós, kint itat a Tiszán..."!
...ahogy gesztenyét sütött nekünk, lábossal letakarva a "platnin".
...vagy ahogy a nehéz puttonyt vitte a sorok között fel, a kis házhoz.
...és a rózsa. Nyáron mindig vágott nekem rózsát, csak azzal engedett haza...
Nem láthatta már a fiaimat.
1 hónap múlva töltené be a 90. életévét.
Nagyon klassz nagypapád volt. Ezeket az élményeket soha nem veheti el tőled senki. Örülök h én is olvashattam:)
AntwortenLöschenÉs énekeltél???;))
Nagyon kedves megemlekezes, nyugodjek bekeben!
AntwortenLöschenIgen Merci, az volt és remek ember!
AntwortenLöschenAhogy a torkomon kifért! :-)
MuciFoci! Köszönöm!