Hazafelé, itthon

Mint akinek keserves a járás, vánszorog. Miközben a világ minden fájdalmával lépked, lóbálja a karjait, idővel leengedi a válláról az iskolatáskát és mindig úgy lép be az ajtón, hogy már a térdénél lóg, alig bírja tartani. Az egészet számtalanszor láttam már, mert figyelem és várom, hogy egyszer majd szaladni látom hazafelé...
Ma épp kivittem a szemetet, mikor megállt a busz az utcasarkon.
Ahogy lecsapódott a kuka fedele, felkapta a fejét, majd elkezdett rohanni felfelé; és mint aki ezer éve nem látott, széttárta a karjait és az enyémbe vetette magát...

A.-t a házig hozza a busz. Messziről integet és amint a karomba zárom, mosolyogva csak azt hajtogatja: jó volt!
Nincs szívem szólni, hogy miért tetszett megint, mint kis anyátlan vaddisznó hazajönni?
Egyre csak azt hajtogatja, jó volt! Jó volt!
Reggelente megkérem, ne fürödjön sárban, mire ő: jó lesz! Jó lesz!