Derült égből... (Urak és szokásaik 4)

Nem akart ma oviba menni. Húztam rá a ruhát, ő meg vissza le. Elfutott előlem és a fogát is csak csak úgy tudtam megmosni, hogy ölbe vettem.    ...és kócos is maradt...
Sikogatott, hogy ő nem és nem, olyannyira, hogy még a dudát sem hallottam, így továbbhajtott az ovibusz. A kinti lámpát kapcsolgatva jeleztem a sofőrnek, hogy ne hagyja itt az úrfit.

Csak miután elhajtott a busz, a mosolygó és integető fiammal, csak utána szorult el a torkom.
Meggyőződésem volt, hogy szívesen megy, örül, hogy ott lehet, játszhat a többiekkel...
Persze nem is lenne ő, ha nem produkálna valami szokatlant, újat.

Egyrészt ugye, mert kisgyerek.  ...és mellé még érdekes is.
Ő az a kisember, aki nem szereti a csokoládét. Viszont a zöldségeket igen. Nyersen. Főzve, párolva, kitúrkálja az ételből.
Utálja a pizzát, a krumplipürét, a tejbedarát.
A vajtól, kirázza a hideg.
Ha hagyom, ill. hagynám, kilószám enné a narancsot, literszám inná a tejet...

Alig pár hónapja kezdett el színezni, azelőtt nem volt hajlandó, egyszerűen nem érdekelte. Most meg azzal kel és fekszik.
Vetkőzik. Ha rajta múlna, ruha sem kellene neki és mindegy: tél van, eső, vagy fúj a szél, nem fázik. A sapkát szereti, kéri, viszont a sálat, kesztyűt utálja.

...és a gumicsizma! A legnagyobb kánikulában is abban járna, ha nem dugnám el előle...

...ugyan, miért akadnék fenn azon, hogy egy reggel, a sokból, nincs kedve oviba menni!?
Azért bemegyek, megkérdem nem történt-e valami rendkívüli a múlt héten...