Kemény dió

Ezer éve téma. Kutyát szeretnék! Nem, macskát! De jó lesz egy leguán is...
Macskába tán bele is mentem volna -nem vagyok különösebben macskás, kutyás vagyok-, hiszen az önellátóbb, ha el is utaznánk, kis szomszédi odafigyeléssel nem lenne kutya baja sem.
Ill. pont az lenne a baja: kutya. A szomszédé. Fajtáját tekintve farkaskutya (Németjuhász), a vérmérséklete alapján, egy vérengző dög. Elnézést kedves Rex, de míg élek nem felejtem el az első találkozást:
A fiúk az autóban ültek, én meg a készülő házat kerültem meg, hogy ilyen-olyan szögből, képet készíthessek róla, mikor észleltem, hogy a szomszédos bozótban mozog valami és felém közelít. Majd az útról, épp az autó mellől laposkúszásban jön, szintén felém, A nagytestű eb. De nem a mozgolódó valamit nézte a susnyásban, hanem egyre csak engem fikszírozott és közelített. Nem a semmiért tojtam be: M. is elkezdett kiabálni az autóból, hogy anya fuss!   Igen, persze, csak engem még arra tanítottak, hogy kutyával szemben (is) a fellépés számít, no meg, ha megérzi rajtam a félelmet fel is koncolhat.
A kutya közben egyre közelít. Még tíz lépés, már csak kilenc... (Emlékeztek a cápás filmben a zenére, mikor a dög lecsapni készül?   Dü-dü dü-dü dü-dü dü-dü... )
Ugye hiába az ész, ha tele a naci, mert közben már láttam a méretes agyarait -miért kapta ez a dög a Rex nevet?-. Kínomban elkezdtem röhögni -legalább az legyen a gyerekem utolsó emléke rólam, hogy az anyja bátran nézett szembe a halállal...
Mire a macska (mert az volt) megriadt és őrült vágtába kezdet, a kutya meg utána. Pár másodperc múlva leteperte a szerencsétlent és föcsögött a vér, meg szőrcsimbókok -meg izzadságcseppek, ugye. A hang, ahogy a szerencsétlen macs visított, leírhatatlan volt, nem is próbálkozom vele.
Azóta kettő hasonló horrorjelenetet láttam, de azokat már a gyerekek nélkül -szerencsére. Így is magyaráztam eleget, hogy fel tudják dolgozni a látottakat.

De hiába látták és hiába tudok érvelni azzal, mi lesz, ha a Rex áldozataiként végzik, az urak saját állatot óhajtanak.
Nézzük csak: kutya: nem. Macsek: nem. De szóba került például a néma kacsa, ami hasznos is lenne a spanyol csiga ellen. De még nincs kész a melléképület, mi lenne velük télen?        D.: Megesszük!
Jah, hát akkor ez sem. (Apa meg akarja enni a kacsákat! Brűűűhűűű!)
Maradt a hangyafarm, ill. egy max. tíz-tizenöt literes (a mérete rendeletileg beszabályozva!!!) akvárium esetleges lehetősége.

A minőség pocsék, de Harry így is látható...

Hiába érvelek azzal, hogy minden hajnalban jönnek az őzek, hogy a különböző énekesmadarak csak nekik dalolnak, no meg a tücsökkar. Hogy nem minden gyerek mondhatja el, hogy alig pár méterről láthat fadoktort a fűben, ahogy rovarokat csipeget (!!!), vagy Mátyásmadarat, hogy külön bejáratú fácánkakasunk van -három tyúkkal, meg levelink, meg seregélyhadunk (igaz, ellenük D. szintén akcióra készül) és hogy a kakukk ébreszt és altat minket, vagy esténként, ha kinyitjuk az ablakot, hol békazenét, hol bagolyhuhuhuhogást hallahatunk.

Nem, simogatni való állatka kell!
Mondtam, atka is van!
Aaanyaaaa!

Még folynak a tárgyalások.