A

péntekről meg megfeletkeztem, pedig milyen jó buli volt...

Ennek is van előzménye, a helyzet értékelésének szempontjából fölöttébb lényeges.
Péntekenként, az órarend szerint négy órájuk van az elsősöknek, de igény szerint, olykor tartanak majd foglalkozásokat egy órában (Fördern), kinek-kinek fejlesztés céljából -mondta ezt, az első (és egyben utolsó) szülőin a tanár néni.
Néha valóban ott is maradt M.: olvasni-felkiáltással, közben meg a számítógépen játszottak -mindegy.
De, legkésőbb előző nap, írásbeli értesítést kaptam róla, hogy lesz Fördern, ne várjam, csak egy órával később. Rendben.
Aztán, tannéni beteg lett, felváltotta őt egy másik.
Azonnal felborult az órarend, ami talán még érthető is és azt illetően is elnéző az ember, hogy teljesen más módszerrel tanít mint az elődje, bár a gyerekeknek kicsit döcögős volt átállniuk, de tényleg nem problémázok, mert M. ügyesen átugrotta a legagyamentebb akadályokat is.

Amit viszont nehezen viselek, az az, hogy mindenért telefonálnom kell, ha tudni szeretnék róla, mert értesítést nem kapok.
Húsvét előtt szerdán, például azzal jött haza az úrfi, hogy mennek valahová fürödni pénteken.
Egy másik alkalommal azzal zsibbasztott le fél perc alatt, hogy másnap vízálló cuccban kell mennie (szemétszedés), de az is lehet, hogy inget kell húzni (templom), de nem biztos benne, hogy nem sportcuccot mondtak-e (focipálya)?

Én vagyok ennyire földtől elrugaszkodott, vagy tényleg normális, hogy nem értesítenek: mikor, merre jár/viszik a gyerekem?
De nem ezt akartam: A tanárnő-cserével, általánossá váltak a pénteki ottmaradások, már két és fél hónapja, mindig ottfogták valamennyiüket. Megszoktuk...

Így pénteken, beszerzőkörútra mentünk D.-vel, kihasználva a délelőtti gyerektelenségünket. Futottuk a köröket Északivárosban, ahol az utolsó helyre, már nem volt hajlandó bejönni -unta már nagyon. Ahogy dolgomvégeztével behuppantam mellé, füstölgött a méregtől: telefonált a szomszédasszonyunk, M. nála van, épp' ebédel, nyugodtan maradjunk, amíg kell, a gyerek már megnyugodott...
Minta  gólyó, úgy jöttünk hazáig!
M. és a megnyugvás! Hahaha!
A hab a tortán, hogy A. is levest kanalazott már, mire odaértünk...
(Tekintettel a péntekre, hamarabb hazaszórták a gyerekeket az oviból -így majd egy órával korábban hazaért ő is!!!)

De legalább a tornacuccát hazahozta (M.)! Örvendeztem nagyon, mert bizony majdhogynem magától járt megint a felszerelése, olyan rég nem látott mosógépet.


Péntek. 13.  
...és nem, nem számít, épp' csak a 13-ai lököttségek jobban megmaradnak az emberben, azért említem.