Kérdéses...

Mikor reggel (mondjuk, hogy) kigördültem az ágyból, hasbaszúrt a fájdalom. Nem vészes,  így tettem amit kellett.

Később, már a mézescsók* gyúrása közben, ahogy a kőkemény (mamutot lehetne vele ütni -ez normális?) masszát gyúrtam és nekidőltem a gyúródeszkának, ismét az az éles szúrás... (és bevillant, hogy éjszaka, álmomban vakbéllel műtöttek.)
Ha leguggolok, vagy fekve felhúzom a lábam, szintén ugyanaz.

D.-t műtötték vakbéllel tíz éve. Úgy emlékszem nála is hasonlóan indult, igaz, miután jóllakott érezte ezt és be is lázasodott...   Nem merem felhívni és megkérdezni hogy is volt. -Minek keltsek pánikot, talán csak a megszokás teszi, hogy minden jeles alkalomkor történnie kell valami katasztrofálisnak... (Szülinapkor tengerisünbe lépés és hányós-hasmenéses-baci szintén idegenben, szilveszteri jeges-lépcsős-hanyattesés,  nagyszombaton baleset, autóval persze, csak hogy párat említsek... )

Egyik felmenőm szokta mondani: Nem kell besz*rni!
De én most mégis...    egy kicsit. Vagy a mérték nem számít?

///Ez egyébként a századik bejegyzésem...



*A kép régebbi, most eszembe sem jutott kattintgatni...