Elintéznivaló

Fogadóóra, este ötkor. Nálunk ez csak úgy kivitelezhető, ha egyikünk a gyerekekkel itthon, míg a másik megjelenhet az eseményen. Ehhez D.-nek ezúttal is haza kellett jönnie Bécsből, amihez máskor bőven elég 2 óra, de a megváltozott útviszonyok miatt, 13:00-kor már elindult.
Útközben telefonált, biztos nem fog időben hazaérni, a város bedugult, autópálya szintén, vigyem a gyerekeket a Michiékhez, majd a férje vigyáz rájuk míg a hölgyemény, velem karöltve elmegy a fogadóórára.
Náluk 3 gyerek, + a mi fáradt/nyűgös kettőnk, azt nem!  Meg különben is, a bacijaimtól nem is látok, vezetni így nem akarok, ebben a hóban/jégben, nem! Nem! (Arról nem beszélve, hogy nem lenne képem betegséget odavinni, akkor inkább külön időpontot kérek a tannénitől...)

17:40-kor ért haza úgy, hogy negyed órával korábban már a faluban volt, csak ide jutott fel nehezen, pedig nem akármilyen pilóta!
A házat két úton lehet megközelíteni. A rövidebb, meredekebb. A hosszabb, az erdőn keresztül visz és az, mivel többen járnak rajta, hamar jegesedik. Viszont szerencsésebb a hosszabbat választani, mert a mi utcánk szintén meredek, egyszerűbb felülről leereszkedni, mert alulról, mivel nem szórták fel kővel, reménytelen.

Végignéztem, ahogy az erdőben elakadt és a rövidebb úton kellett próbálkoznia.
Persze az utcánkban, felfelé elakadt, majd egyszerűen otthagyta a járgányt az út közepén.
Közben -ugye- sürget az idő.
Felszaladt a házig, gyors készülődés után indulna a családi autóval, de lefelé nem mehet, mert ott a másik torlaszolja el az utat. Felfelé az elsőkerekesünk kacsázik, csak nem halad... 
Megfordul, hátramenetben száguld felfelé, de a cél előtt megáll az autó, a kerekek kipörögnek...    Nem hallom mit mond...!

A vivárót letolatni és ott hagyni a sarkon túl, volt a megoldás. (Munkás autóval nem jelenik meg ilyen eseményen, ez elvi kérdés. Meg örül, hogy most idáig eljutott, még egyszer nem biztos, hogy sikerülne feljutnia.) Majd elsöpretett.

Senki sem vette észre a késést, még sokan várakoztak a sorukra, mikor odaért.
Tanár néni, mint mindig, nem dicsér és nem is korhol, szimplán közli, minden ok. (Ezért ennyi fáradságot???)

Hazafelé rükvercben jött az erdőn át és leereszkedett a házig, ahol majdnem továbbcsúszott. Végül nem az árokban, hanem sikeresen a felhajtón állt meg.

Aztán mesél, mi mindent tudott meg a többi szülőtől, míg várakoztak...
Például a kis Jakobról, aki aznap valaki más tornanadrágjában ment haza!
Mert nem csak az én fiam ilyen kis nemtörődöm, hanem ez egy életkori sajátosság... (???)
Egyébként, a tornaruha hazaérkeztére még mindig várok!




Más:
Reggel volt szerencsém olyat átélni, de olyat!!!
Fiam a sötétben kérdez:  anya, nem aludtunk el?
Én: Még nem csörgött az óra.   Azért megnéztem:  7:03 (A 6:20 helyett!!!)  Basszuskulcs!
Igyekeztem nem pánikolni ( Ő megrögzött időhúzó, ha készülni, reggelizni kell).
10mp-enként kérdezgette: Anya, el fogok késni?...

Végül időben indult, még várnia is kellett a buszra.
Igaz, még az előszobában, öltözés közben is etettem-itattam.
Viszont arról nincs információm, vajon megmosakodott-e és a trikóját betűrte-e a nadrágjába.
Fogat biztos mosott, azt láttam később a fürdőszoba tükrén.  


Aha, szóval nem is kell egy óra, hogy elkészüljön...    mik vannak!!!