Azzal

kezdődött, hogy feljöttem az emeletre, a porszívóért. Itt elborzadtam a gyerekszoba padlójának állapotán (az ember Gullivernek érzi magát Liliputban a sok épület között és a kis l.emberkékről/k.meglepetés-figurákról már nem is beszélve, amit bár tegnap elraktak, de most ismét elhintve vagyon mindenütt), ebből kifolyólag kiselőadást tartottam a rend lényegéről/mibenlétéről, úgy tíz percben, minek a végére sem sikerült közös nevezőre jutnunk.
Az eszmecsere közben, valahogyan a kezembe akadt a varrósdobozom, amivel lementem, mert az nagyon bennem volt, hogy valamit le akartam vinni. Leérve rádöbbentem, hogy dehogy akartam én a dobozt levinni! Ismét fel...    másztammentem volna, de félúton A. visszafordított: szomjas. Ok.   Kapott.
Ismét fel, de addigra elfelejtettem miért. Bolyongtam kicsit és diskuráltunk újra a rendről. Nyilvánvalóan egészen más elképzeléseink vannak róla...    ...és közben sem jöttem rá, mit keresek.
Lementem, mire eszembe jutott a pormacska-írtó, de magam is megszomjaztam...
...majd feljöttem érte.          No, itt tartok most.



Említettem már, hogy nincs lépcsőnk?
Létránk van!
Nekem meg melegem.