Tovább is van

Mondjam?          

A délelőtti felmosás épphogy felszáradt, hazaérkezett M.
Ebéd közben felborította a poharát, de ő különösen ügyesen, csak az asztalt terítette be. Feltakarítottam.
Majd mesélt nyugtalanító dolgokról a délelőttjéből, azon meg én borultam ki.

Megbeszéltük, minden kérdést megválaszoltam és úgy tűnik helyükre tettük a dolgokat, mert ő, velem ellentétben megnyugodott.
Hívtam D.-t és a leghiggadtabban ahogy tudtam, tájékoztattam az eseményekről: talán ő tud tárgyilagos lenni... 
Megegyezett a véleményünk: ezt nem így kellet volna, de az is lehet, hogy M. értett félre valamit. (Bárcsak!) Ezért fel kell hívjuk M. kis osztálytársának anyukáját (barátosném-féle-német-anyanyelvű-nőszemélyt, a Michit), vajon a lányzó hogy értette? (Nem, nem én. Zaklatott állapotban az ember a saját anyanyelvén is mondhat félreérthető dolgokat, nem ám máshogy... )

Rövidesen anyum csörgette meg a telefonom (emeletre fel, mert itt a gép és vele skype-olni szoktunk), épp belekezdtem a mesélésbe, de hívott a Michi.
(Anyukámtól elbúcsúztam, mert ezt most muszály megbeszélni...)
Neki is sok a dolog, lévén, hogy az ő lánykáját is megviselték a hallottak. Hosszan kiveséztük a témát és egyetértésben elköszöntünk.

Vissza a géphez: anyuval ismét összeültünk, de közben: csörömpölés lentről...   Beszélgetés megszakítása után, emeletről le.

Gyerkők egy poharat törtek össze, ami darabjaiban hevert egy málna-tócsa közepén és persze azon túl is, beterítve az egész étkezőt.
Betereltem őket a szobába, azzal a felszólítással, hogy míg nem szólok, az ajtót sem nyithatják ki.
Romeltakarítás. Közben odafent csörgött a telefon. Többször, megszakítások nélkül, mondhatni folyamatosan..
Körülményesen, külön erre a célra kifejlesztett technikával elvégeztem, zárásként felmostam.

Papucscsere. (Mert vizessel nem vonulok végég a nappalin és különben is, a létrán* nem lehet felmenni csupasz lábbal.) Szóval felfelé tartok a folyton csörgő telefonhoz és D. papucsa majdnem leesik a lábamról, én meg emiatt a létráról.   Mondom: majdnem!  Itt már a normálisnál zajosabban és sűrűbben vettem a levegőt.

D. volt kíváncsi, mire jutottunk Barátosnővel.(Fiúk még mindig a szobában!)
Mire is?       Sajnos elhangzott ami, megtörténté tenni nem tudjuk, csak nyalogatni a csemeték sebeit, ha vannak.   Mert az majd csak reggelre derül ki, hogy a hirtelen nyakukba zúdított, számukra ijesztő infóktól tudnak-e aludni éjjel.


Fiúk, a telefonbeszélgetés után, szobából ki.
Függöny.



*Létra, mert lépcső még nincs.