boldog.boldog.boldog

Persze ez a kicsattanó érzés hamar balul üthet ki, de most nem foglalkozom ezzel, lubickolva élvezem a jelen boldogságát.

A. most először n-e-m puffogott sem a dolgozat megírása előtt, sem utána. Még a táskahajító nagyjelenetét is kihagyta, ragyogott az arca, de az előzményeket nem ismeritek, nem tudhatjátok mekkora változás ez.

M. boldogan, élményekkel telve, sérülésmentesen tért haza. Rengeteget mesélt, nem hagyott el semmit ( hö ), nem költött semmit ( ez evidens, folyton kotlik a kis pénzén ), a táskájában a cuccok, még a szennyes is összehajtogatva érkezett vissza ( ez rejtély, olyan talány ami felett nem bírok napirendre térni ), viszont a négyből csak egy pulóvert használt, de nem kell szégyenkeznem, az összes alsó, trikó és zokni használatban volt az egy hét alatt.

D. sokat van itthon mostanság, ill. ahhoz képest, amennyi időt máskor tölt velünk ( ma Grazban tekereg, két helyszínen mér ki lépcsőt és egy padot, viszont a héten három nap is együtt keltünk ). Egyik nap a ház küröli teendőkre is volt idő, igaz, hogy alig nyolc méteres gerendákat cipeltetett velem ( ő a másik végén ), néhányat ( 13 szálat, a többit nem számoltam ) úgy tudtuk A-ból B-be jutattni, hogy a mozgatás kezdetén a fejem fölé kellett emelnem, aznap kiválóan aludtam. Hajnalban viszont elképesztő alkar-izomlázra és könnyfakasztó hátfájásra ébredtem.
Tápos. Tudom.

Ma pedig görkorit vettünk. Nekem. Kis híján hátas lett az első próbálkozásból, de valahogy mégsem. A szabadság-érzés, amire gyerekkoromból emlékeztem azonnal elkapott újra és most mérget vennék rá, hogy D.-nek nem lesz igaza.

Boldog.