mint aki én voltam. Míg én már hetekkel korábban összepakoltam a ruháimat*, ha nem is maradéktalanul, de a javát, míg ő egészen eddig meg sem kérdezte, hogy meg van-e minden, lesz-e elegendő ez, meg az, pedig vasárnap reggel elutaznak. Az osztály nagy része buszra száll és péntekig nem is látjuk őket. Ez az osztrák hagyomány szerinti szokásos ( másodikas - 6. évf. ) sporthét, a tanmenet része, ami majdhogynem kötelező, bár a fejét nem veszik senkinek ha mégsem megy, viszont akkor bejárhat az iskolába a felsőbb osztályok óráira.
M. eddig még egyszer sem síelt, nem tudhatja pontosan mi vár rá.
Ma már viszont mondta, hogy izgul, alig várja a vasárnap reggelt, biztos nagyon szuper lesz, beszélt a srácokról, hogy mennyit fognak nevetni, ki mit fog csinálni, milyen csínyekre készülnek...
Nem szerteszét, de valamit biztosan el fog hagyni. Meglepődni nem fogok. Hacsak nem az egész csomagját.
Olyan kondiban van, fel sem merült bennem, hogy ne bírná az öt órát, fent a pályán. Nem is szeles gyerek, biztos nem csinál semmi meggondolatlanságot.
Nem kellene aggódnom érte.
*Nem látta, mert a szülői szoba nagyszekrényének egyik polcát tettem szabaddá, ahová már rég összerendezgettem pár dolgot. - Le sem tagadhatnám, milyen szívesen mennék. Már nem velük, az ő nyakán, dehogy! Csak újra tizenévesen, azokkal az emberekkel, sítáborba, újra.
Keine Kommentare:
Kommentar veröffentlichen
Szabad a véleményezés, de kérlek légy kedves! Itt nem bántott senki.
A régebbi bejegyzésekhez írt hozzászólásod, csak engedélyezés után jelenik meg.