Köszönöm!

Azt ugyan nem tudom, hogy kiknek köszönhetem a kedveléseket, mert a FB olyan szemét trükkös, hogy nem mutatja meg, de nagyon hálás vagyok valamennyiért, köszönöm szépen!

meglepetés!

Karácsonyra egy csodás kártyát kaptam, benne egy ígérettel, miszerint együtt töltünk egy napot csak mi ketten. Csak mi ketten együtt, valahol. hm
Múlt héten kérdezte, mit szeretnék a szülinapomra.
Hogy így augusztus idusán, végre szeretném beváltani a karácsonyi ajándékomat.


Ha szerencsém van, geredákat nem kell cipelnem. ( Írtam, holnap jön a bagger, szombaton pakolni kell, ha azt szeretnénk, hogy hétfőn befejezhesse a markoló, amit pénteken elkezdett. Majd igyekszem annyira örülni, mint amennyire illene. )

kevésbé hülye

A csodamód elért bőrgyógyász szerint nem valószínű, hogy az ecettől lett olyan a bőre amilyen, csak időnként, néhány embernél ilyennek mutatkozik a darázscsípés.
Szépen gyógyul, mire a dokinő látta sem volt olyan ijesztő látvány, mint mikor a lentebbit írtam...

~~~~~

számokban

ilyen már volt 1szer
nézzük csak,

1 torta
10 gyertya, ami 10 év, ugye
1 tál grillezett borda, 1 kazal sültkrumplival, mert az ünnepelt így kívánta
aztán van itt 16 évnyi házasságban töltött közös kenyerezés, ami hihetetlen ( 16! )
és 19 év, azóta vagyunk MI, mi ( mi? )
talán volt veszekedés is, de ezt nem számoltam
ahogy a jó dolgokat sem, ami biztos: hogy sok volt és van is, mert ennyi év után is jó
4 mosolygós, kedves arc, de együtt csak napnyugtával, mert az 1-ik még közel 200km-re innen

neked pedig, kedves olvasó, 1 nagy ölelés, mert vagy és mert olyan határtalanul szentimentálisboldog vagyok ma

v-é-g-e

Holnap évzárók, egy itt a faluban, egy 40km-re innen.
Ezzel lezárjuk végleg a népiskolai szakaszt, hálisten. Nem, nem lesz több gyerekünk, én ezt nem csinálom még egszer végig, Sem óvodát, sem népiskolát nem óhajtok többet még közelről látni sem. Talán, majd a következő generációs családtagjaimat hajlandó leszek oda vinni, vagy hozni, biztosan szívesen megyek majd ünnepségekre meghatódni, addig talán felejtek, de hogy saját csemetét nem viszek, hozok, az biztos. Az isten szeret engem, ennyire nem büntethet többet.
Ugye nem?

2 : 0

Teljes eufória.


Basszus, pedig én nem is szeretem a focit!

már itt sem vagyok,

csak ledarálom gyorsan a tuti receptet levéltetvek ellen.
Nyilván lesz akinek nem újdonság - legfeljebb gyorsan tovakattint, vagy görget, ha érdektelen a leírás... de számomra eddig ismeretlen volt,  így a felfedezésnek nagyon örülök, ugyanis kipróbáltam, és bizton állíthatom, hogy működik, ráadásul méregmentes ha nem is vegyszermentes.
 
-két ek cukor ( kétkedésed azonnal felrántotta a szemöldököd, de mondom, kipróbáltam, szenzációs és még nincs vége )
-két ek ecet ( látom a kérdőjeleket a szembogaradban, de várj: én egyet tettem, mert csak 20 százalékos volt itthon és szeretem a rózsabokraimat )
-két ek mosogatószer ( igen )

mindezt fél liter vízzel alaposan összekevrni és ezzel az eleggyel gondosan lespriccolni a tetves bokrokat. Többször.
A második bevetés után még egyszer lefújtam a friss hajtásokat, hátha ez is úgy működik mint egy kézkrém.
És volt tetű, nincs tetű.
Boldogság van.

árokparti

Döbbenetes,

hogy még mindig meglepődnek*, mikor nem fogadom el a műanyag táskát az üzletekben. Pedig olyan hangosan kiabálnak róla milyen terhes a sok ilyen-olyan és műanyag szemét, hogy a mi tv mentes othonunkba is elhallatszik! Mondom ezt cinikusan.
Múltkor míg eljutottam az autóig, ketten néztek rám elképedve, ahogy a vásárolt ruha a karomon lógott bilétástól, tán azt gondolták, loptam**.

Nem vagyok okos ügyes vásárló, még mindig nem tudok olyan helyen vásárolni, ahol nincs agyoncsomagolva a zöldség és a gyümölcs, pláne a hús, de igyekszem. Nagyon igyekszem jól vásárolni.




*Össz-vissz két üzletben köszönik meg, mikor előveszem a szövettáskát, de ott mindig.
**Biztosan kipirult volt az arcom, de csak az örömtől, nem a szégyentől.

boldog.boldog.boldog

Persze ez a kicsattanó érzés hamar balul üthet ki, de most nem foglalkozom ezzel, lubickolva élvezem a jelen boldogságát.

A. most először n-e-m puffogott sem a dolgozat megírása előtt, sem utána. Még a táskahajító nagyjelenetét is kihagyta, ragyogott az arca, de az előzményeket nem ismeritek, nem tudhatjátok mekkora változás ez.

M. boldogan, élményekkel telve, sérülésmentesen tért haza. Rengeteget mesélt, nem hagyott el semmit ( hö ), nem költött semmit ( ez evidens, folyton kotlik a kis pénzén ), a táskájában a cuccok, még a szennyes is összehajtogatva érkezett vissza ( ez rejtély, olyan talány ami felett nem bírok napirendre térni ), viszont a négyből csak egy pulóvert használt, de nem kell szégyenkeznem, az összes alsó, trikó és zokni használatban volt az egy hét alatt.

D. sokat van itthon mostanság, ill. ahhoz képest, amennyi időt máskor tölt velünk ( ma Grazban tekereg, két helyszínen mér ki lépcsőt és egy padot, viszont a héten három nap is együtt keltünk ). Egyik nap a ház küröli teendőkre is volt idő, igaz, hogy alig nyolc méteres gerendákat cipeltetett velem ( ő a másik végén ), néhányat ( 13 szálat, a többit nem számoltam ) úgy tudtuk A-ból B-be jutattni, hogy a mozgatás kezdetén a fejem fölé kellett emelnem, aznap kiválóan aludtam. Hajnalban viszont elképesztő alkar-izomlázra és könnyfakasztó hátfájásra ébredtem.
Tápos. Tudom.

Ma pedig görkorit vettünk. Nekem. Kis híján hátas lett az első próbálkozásból, de valahogy mégsem. A szabadság-érzés, amire gyerekkoromból emlékeztem azonnal elkapott újra és most mérget vennék rá, hogy D.-nek nem lesz igaza.

Boldog.

ez a hét

olyan, mint valami őrült, szürreális álom, ami soha nem akar véget érni. Bezzeg máskor az idő, mint a gyorsvonat.
Hárman lézengtünk (még egy teljes napig lézengünk!) a házban a mindennapi teendőink között, csak részben találjuk a helyünket, és valamelyikünk szemében folyton ott a kérdőjel, meddig még?
Holnap késő délután visszakapjuk a hiányzót, aki boldog, lelkes és az elmúlt napokban vérszemet is kapott: már kérdezte elmegyünk-e családilag is, mert síelni remek, hatalmas élmény, csodás a levegő a környezet, még jobb, ha váratlan dobatókra bukkan az ember és csak száll a levegőben, meg az őrült iram, a hócsapós farolásokkal, anya el kell mennünk hamarosan együtt is! 
Nyaralást, szerencsére nem terveztünk erre a nyárra - az úrfi átkönyörgi a szívünket a tengertől a hegyekbe, ha így folytatja.

Azt meséli

piszok nehéz meló gondoskodni róla, hogy reggel mit vegyen fel, majd az újbóli nekirugaszkodásnál ismét, hogy a hegyen meglegyen mindene, és ne felejtse el száradni tenni ami esetleg nedves lett...
Olyan sundán-bundán megjegyezte, hogy sok dolgom lehet vele.
Dicsekedett is: bezeggyerek lett a csoportjában.

ő nem az az ujjongva örülő gyerek,

mint aki én voltam. Míg én már hetekkel korábban összepakoltam a ruháimat*, ha nem is maradéktalanul, de a javát, míg ő egészen eddig meg sem kérdezte, hogy meg van-e minden, lesz-e elegendő ez, meg az, pedig vasárnap reggel elutaznak. Az osztály nagy része buszra száll és péntekig nem is látjuk őket. Ez az osztrák hagyomány szerinti szokásos ( másodikas - 6. évf. ) sporthét, a tanmenet része, ami majdhogynem kötelező, bár a fejét nem veszik senkinek ha mégsem megy, viszont akkor bejárhat az iskolába a felsőbb osztályok óráira.
M. eddig még egyszer sem síelt, nem tudhatja pontosan mi vár rá.
Ma már viszont mondta, hogy izgul, alig várja a vasárnap reggelt, biztos nagyon szuper lesz, beszélt a srácokról, hogy mennyit fognak nevetni, ki mit fog csinálni, milyen csínyekre készülnek...
Nem szerteszét, de valamit biztosan el fog hagyni. Meglepődni nem fogok. Hacsak nem az egész csomagját.
Olyan kondiban van, fel sem merült bennem, hogy ne bírná az öt órát, fent a pályán. Nem is szeles gyerek, biztos nem csinál semmi meggondolatlanságot.
Nem kellene aggódnom érte.


*Nem látta, mert a szülői szoba nagyszekrényének egyik polcát tettem szabaddá, ahová már rég összerendezgettem pár dolgot. - Le sem tagadhatnám, milyen szívesen mennék. Már nem velük, az ő nyakán, dehogy! Csak újra tizenévesen, azokkal az emberekkel, sítáborba, újra.