Csevej és folyománya(i)

Hetente találkozunk életben tartani, javítani a közös beszélt nyelvet, ami valamennyiünknek tanult.
Múlt héten szóba került, hogy a legfiatalabb társunk hamarosan hazarepül, oda, ahova én már rég nagyon mennék. (D. nehezen rávehető ilyen városnéző utakra.*) Kérleltem, hogy küldjön majd nekem képeslapot, mert onnan még soha nem kaptam és az olyan jó lehet... Nekem könnyű örömöt szerezni.
A válasza kérdés volt: ugyan már, hát miért nem jössz inkább velem? Azt a smuccig mindenit!

...
Megyek. Egészen pontosan hárman élünk a lehetőséggel, testvérnél/nagymamánál alszunk és életemben először fotózkodok majd rendíthetetlennel és talán utazok emeletes pirossal, meg hasonlók.
Miért nincs sikítós smiley?

Júniusi indulásban maradtunk, ami tegnap, egy költségfelmérő keresgélés után megváltozott, így jövő hét péntekén repülünk!
Heves szíbdogásról, füligvigyorról, hallgatásról és döbbenetes nyugalomról tudok beszámolni.

...még kis szorongásról, hogy megérkezik-e időben a rendelt kofferem, mert az csúnya lesz, ha nem...


A szponzoroknak majd utólag köszönöm.
(Mert lesz mit és kinek. Ugye D.-nek;
az úrfiaknak -akik még nem is sejtik, elkerülendő az ők miért nem... jellegű kérdéseket;
Anyunak, aki jön és felügyel, vigyáz, meg leckét ellenőriz -itt most hadd áljak meg kicsit kuncogn...;
ill. az én kedves Társaim, akik-e pillanatban úgy tűnik, elnapolják a vacsis összeröffenést egy héttel későbbre a kedvemért, noha azt sem tudják, mert nem kérdezték, hogy miért nem tudok akkor menni!)






*Közben páli fordulat állt be: ő maga tervezget családi városnéző hétvégéket. Elsőnek egy bécsit, majd Magyarhon fővárosát is fel kellene keresni és közösen még Berlinben sem voltunk (az úrfiak miatt mindenképp szeretném), az ismerd meg hazá(i)dat mozgalom keretein belül...