"A TÉMA"

avagy, kósza gondolatok/emlkékfoszlányok regéje, a tegnapi csevej margójára.



...aztán elhangzott a kérdés: nálatok is leszíjjazzák az ember lányát vajúdás/szülés közben?
Nem tudhatom, máshol hogy, s mint, de ahol a srácok jöttek a világra, ott nem. Viszonylag szabadon jártam -keltem, aszerint, amit jónak éreztem.
Ezzel a második körben kicsit vissza is éltünk. A felvétel után nem gyötörtek különösebb vizsgálatokkal, csak azzal az egyel, majd mert a vizsgálat szerint soká lesz még itt gyerkő, tán holnap, vagy csak aztán, kedvesen, de határozottan sétálni küldött bennünket a szülésznő. (Nem, orvost csak baj esetén látsz és fogadni is csak a tehetősebbek fogadnak. ...és ahhoz a szülésznőhöz kerülsz, aki épp bent van és ráér -úgymond. Ezért volt, hogy M. születésekor három egymást váltó szülésznőhöz, A. világrajötténél kettőhöz volt szerencsém.)
No, elmentünk. Mindjárt be a városba, egy fagyikehelyre. Sétáni nem sétáltunk, mert azt a gyakori méhösszehúzódásoktól nem lehetett. Mikor visszaértünk és a sétáltak? kérdésre meséltük a fagyizást, kiderült, hogy ő a kórház parkjára gondolt...

***
A helyzet az, hogy amikor az elsőszülött ifjút vártuk, rengeteg rémtörténetet meséltek, olvastam .
Valahogy megtaláltak. Hallottam iszonyú kínokról, véres horrorszülésről, kiforduló méhről, születési rendellenességről, ...stb.

A kínokról: Veszélyeztetett terhes titulust kaptam (egyébként mindkét alkalommal), egy remekül időzített fertőzésnek köszönhetően (a kórházi vizsgálat során tettem szert rá -ez úton is köszi a szaktudásért!) túl sok volt a magzatvíz. Ez feszítő érzéssel járt már a harmadik hónapban is, de mert azt gondoltam ez biztosan normális és egy gyerekvárás miatt nem nyafogunk, hisz ez remek dolog, nem is derült ki azonnal és a későbbiek során gyakori méhösszehúzódással és magnéziumszedéssel járt, ill a korai szülés kockázatával.
Oda kellett figyelnem, nem foglakoztattak olyan apró-cseprő dolgok, hogy teszem azt, majd egyszer ki is szeretne jönni, hisz arra figyeltem, hogy maradjon csak odabent minél tovább.
Szóval a rémtörténetek remekül megtaláltak, nagyjából olyan elképzeléseim voltak, amennyiben felmerült mégis maga a szülés: hogy kérem az maga lehet a pokol! Bár biztatólag hatott az olvasott tény, hogy a legrosszabb esetben is 24 óra, azt meg ugye fejen állva is...
Aztán M., bár sok-sok* óra elmúltával, de világra jött, érdekes volt, hogy jah, csak ennyi!? Lévén, hogy én valami eget-földet rengető poklora számítottam...

A.-nál sem vártam különösebben semmit. Annál a terhességnél is az volt a fő gondom, hogy nehogy előbb... és csak egészséges legyen. A 10. hét körül derült ki, hogy pajzsmirigy probléma nehezíti a terhességet -egyébként ez még mindig keserít.
***

Hol is esett le az a fonal? Jah!
Azért nem volt bennünk veszélyérzet, mert leszögezték, még több nap lehet vissza A. érkezéséig, no meg M. születéssénél is elhúzódtak a dolgok, gondoltam is, hogy van idő.
Persze nem voltam akkor sem naív, sem pedig ostoba. Fel sem merült bennem,  hogy minden szülés azonos módon zajlik, csak úgy gondoltam, mégis lehet még idő, pláne, hogy a szülésznő ilyen meggyőzően állítja.

Fagyizás után visszamentünk, majd hálóingbe bújtam, többször zuhanyoztam és az ilyenkor szokásos mókával múlattuk az időt és vártunk. Vacsoráztam. -Jah, mert itt azt mondják kell, különben nem lesz erőd... Ellentétben otthonnal, ahol nem igazán hagyják enni a mindjártanyukat. (Úgy hallottam, ez a bevett szokás, meg a beöntés, gátmetszés, borotválás, amik közül itt semmi...legalábbis abban a kórházban, ahol én vendégeskedtem)
Kicsit később újságoltam, elhasadt aminek kell, de valamiért a víz nem folyt és mert nem akart a szülésznő viszgálattal gyötörni, bizony aligha hihette, hogy itt az idő. (Addigra már beékelődött A. feje búbja -mint később a sz.nő érvelt bár nekem hiába, mert én már a történések idején is tudtam.)

Válaszul felajánlotta: lazításképp menjek egyet alámerülni: enged nekem a gigakádba langyos vizet. A rövidke folyosón számtalanszor le kellet guggolnom, mert egyszerűen nem bírtak a lábaim, én meg lábon a görcsöket...
Ahogy a lábujjam a vízbe ért, éreztem, hogy indul a mandula és mondtam is, hogy most.
Mire a sz.nő a sokadik mostomra is makacsul hajtogatta, hogy az nem létezik! Ekkor belenéztem D. szemébe és már magyarul mondtam, hogy tudom, hogy most és nekem mondhat bárki bármit, akkor is most!
Ő elhitte, majd rövidesen a makacskodó is kénytelen volt, mert pikk-pakk ott volt a vízben a Kisember a maga nyugodt, édes illatú, lebegő valóságában. -A rezidens doki meg a könnyeivel.



M. hosszan helyezkedett, többet váratott magára. Egy tatami szerű matracon született, az orvos a vajúdás alatt alig pár percet volt bent, míg kivárta nem-e lesz baj belőle, hogy M. búgócsigásat játszik odabent; majd míg azon helyre öltögetett egy mercédesjelet (ő mondta).
A. gyors volt, mint a villám, cserébe intenzív emléket hagyott. Vízben született, de csak véletlenül -mint meséltem. A felgyorsult események miatt hívták az orvoskát, aki oda is ért és láthatta ahogy D.  az imént víz alól kiemelt csemetét, elvágja tőlem. Nem is hagyta szó nélkül: ez olyan szép és letörölte a könnyeit (Ezt hiteles forrásból tudom: D. mesélte.)
Majd megjelent öltögetni is, de kis híján felrúgtam, mikor a szülésznőtől megkérdezte, hogy is kell fogni a tűt?! A két születés-élményt összevetve, ez volt a legrosszabb élményem. Egyrészt elfelejtette kivárni, míg hat az érzéstelenítő, no meg végig kellett hallgatnom egy sor korán sem szakzsargont arról, hogy s mint vitelezze ki az öltögetést. Emlékszem.



Nincs következtetésem, nincs magyarázatom, nem is kell.
Ahogy minden gyerek, minden világrajövetel más. Függetlenül attól -nagyrészt-, hogy hol, milyen körülmények között zajlik. A véleményem az, hogy a fejünkben dől el ez is.
Mesélek még:
Egy ismerősöm, vallási okokból választott kórházat. Olyan intézményt keresett, ahol előzetes egyeztetés és az aláírása otthagyása után megígérték neki, még extrém helyzzetben sem kap vért.
Erre császárral jött világra az első gyermeke.
Az őt követő kettő gyerkővel, jószerével alig értek be a kórházba, már kint is voltak, noha előzetesen azt mondta az orvos: császárra készüljön. Mire a fejébe vette, ő nem akar újra császárt!
...


No. Hát így.
 

KIEGÉSZÍTÉS:

Korábban kérdés volt a vízben szülés.
Eredetileg párhuzamot akartam húzni a kádban-, ill. a vízmentes szülésélményem között, és úgy elmesélni.
De nincs párhuzam, sem különbség. Ez utóbbi talán és csupán a körülöttem érzékelhető tér halmazállapotában volt.
Párhuzam? Megszülettek.

Tény még, hogy itt nincs feltétlen metszés (szererncsére nem volt részem benne), sem oxitocin, a fájdalomcsillapítás fel sem merült, hogy a vajúdó elmehet egy lazító, enyhet hozó pancsolásra (ami az első alkalommal valóban hozott némi enyhülést), az apa végig bent lehet minden kötény, kesztyű, meg lábzsák nélkül, hogy itt, normál, komplikációmentes esemény esetén, az újszülött egy pillanatra sem kerül ki az anya látómezejéből, és a továbbiakban is maga dönthet az eldöntendők jelentős részében. Például: maga mellet akarja-e tartani a babáját, vagy sem. Hogy szeretné-e lefürdetni, vagy csak nedves kendővel törölgeti, míg a köldökcsonk le nem esik (itt ez utóbbit javasolták), hogy nincs alkoholos, nem-tudom-milyen lemosás a köldöksebre, csak csíramentes hintőporral szórás minden peluscserénél... etc.
...és bármennyire is hahotázok, mikor egy-egy hatodrangú amcsi filmben idétlenül liheg a szülő nő -a valóságban, helyesen alkalmazva tényleg működik, működött az a bizonyos légzéstechnika...



*felhívnám a figyelmet: nem hosszú órákat írtam!