Freitag

Hogy rengessük meg (újfent) az amúgy is hitevesztett szülő, tanerőbe vetett bizalmát...

Itt a gyerekeknek nincs iskolai üzenőfüzete. Vagyis épp van, csak üzeneteket nem kapok benne. Mondhatni szűz még, ha a szamárfüleket semmisnek vesszük.
Ha valamit az iskola tudatni akar, azt kézzel írott, sokszorosított cetlin kapjuk meg. A szülő aláírja, a gyerek pedig a tanárnőnek visszaviszi, hogy apa, anya tud a dologról. Ezt a cetlit már nem kapjuk vissza, ezért ki szoktam jegyzetelni egy naptárba a lényeget.

Két hete hozott ismét egy levélkét, ezúttal jó terjedelmeset, a mai napra szóló infókkal: egy főmufti érkezik kis falunkba, a gyerekek -iskolások és óvodások, kis előadással készülnek több színhelyen és persze több időpontban. Az A4-es hírhozó telistele volt időpontokkal, kérésekkel, gondoltam lefénymásolom úgy a biztos, de még az előtt M. lobogtatott egy másik példányt: ezúttal kettőt kaptak. Remek.

 Az aláírás nélkülit -a saját példányomat tegnap néztem, hogy is lesz a mai program: az ötödik óra elmarad, hogy időben hazaérkezzenek az iskolából és ebéd után gyülekező a tűzoltóságnál, ekkor és ekkor. (Az ovisok ma mindahányan az oviban kaptak ebédet, ők az eseménysorozat első állomása után, busszal érkeznek haza, ill ha a szülő is részt vesz a naggyal, hát a szülővel. -mondjuk ezt nem egészen értettem)
11:35-kor ér véget a negyedik óra, 11:50-kor, az úrfi sehol. Teljesen higgadtan várakoztam, már volt ilyen, hogy mikor egyszerre sok a hazainduló gyerek, csak a második körben fér fel a buszra.12:00: híre sincs. 12:05 elérkeztem a lélektani tűrőképességem határára, vert a víz, telefonáltam:  de nem lettem okosabb, hát autóba szálltam, döngettem le a három km távolságban álló iskolához: a parkolóban kisimult arcú osztálytársanyukák üdvözöltek, így nem balhéztam/hisztiztem, vártam mellettük én is az autóban.

Úrfi persze vidáman, zsibongva hagyta el az iskolát (a szívemet meg az a különös markolászás) majd pedig rá kellett pirítani kicsit, mert ahogy meglátott, körültekintés nélkül futott át az úttesten...




Aztán az úrfi kacagva mesélte, hogy az igazgató bácsi elszámolta magát, az időpontok nem stimmeltek az először sokszorosított levélkén, ezért újat kellett írnia. Bah!

Most már csak azt szertném tudni, hogy a nyilvánvalóan rossz és hibás levél, mi a fészkes fityfenét keresett a fiamnál?

2 Kommentare:

  1. Ó, nálunk nem okozna gondot egy ilyen hibás papír.... ugyanis sosem jutna el hozzánk... Ma tudtuk meg, tök véletlenül, hogy egy újabb versenyen jutott tovább. Más városban lesz, regisztrálni kell, szabit kivenni, odavinni - véletlenül!!!!! kottyantotta el magát -és akar menni, csak szerinte nem olyan fontos, hogy feltétlenül eszébe jusson

    AntwortenLöschen

Szabad a véleményezés, de kérlek légy kedves! Itt nem bántott senki.

A régebbi bejegyzésekhez írt hozzászólásod, csak engedélyezés után jelenik meg.