Évfolyamtalálkozó

Alig egy hete, a feltöltött óvodai és kisikolás csoportképek folyományaként szervezkedésbe kezdtünk a pofakönyvben. A legtöbben szörnyen lelkesek, leveleznek, folyik az ötletbörze mikor, hol találkozzunk, hogy lenne egyszerű, praktikus és a többség kedvére való, ill. beindult az anekdotázás, majd valaki létrehozott egy csoportot is, ami egyre bővül az újonnan előkerített társaink hozzáadásával.
Nagyon izgi!
Főleg, hogy olyan emberkék, akkori barátok/barátnők kerültek elő, akikkel azóta még csak nem is hallottunk egymásról.
Az egyik ilyen, akkoriban A legjobb barátnőm volt. Átvitték másik suliba, hogy orosz helyett németet tanulhasson, amikor is a kapcsolat teljesen megszakadt, ami számomra fájdalmas emlék maradt.

Múlt héten, Anyum akcióba lendült, nyomozgatott otthonról.*
...most pedig itt ülök, a kezemben a telefonomba mentett Akkorilegjobb számával és még nem hívtam fel.
Pedig már a múlt hét óta itt a  lehetőség.
Ugyanakkor -ugye, ő is tudja az enyémet.


Nem ismerek magamra. Nekem nem jelent problémát idegen emberekkel sem elcsevegni!
Bárkivel, bármikor, majdhogynem bármiről.

Miért nem hívom? **
Ő miért nem hív?

*Nem regisztrált a pofakönyvbe. A testvérét viszont elértem ott és általa üzentem, de a várt e-mail cím helyett, egy választ kaptam: a héten regisztrál. Ez elmaradt, viszont ma jelezte Anyu, hogy Akkorvoltlegjobb, egy közös ismerőstől, telefonon kérte az én számomat...
**Egyébként azért nem, mert tartok tőle, hogy a másik, hasonlóképpen elért és hasonlóképpen kedvelt Újramegtalálthoz hasonlóan fog reagálni, hogyaszongya: nem különösebben érdekel a dolog. Ha most kell válaszolnom, akkor nem!

A csudának lelkesedek annyira!