Gondolkodós

"Egy hangyafarkincányit sem nonkonformista" bloggerina-koleginától "gurult egy labda" hozzám (is), amire már nagyon illene reagálnom valamit.  Íme:

Ez a labda, egy játék. A szabályok szerint öt ételt, öt gyerekkori kedvencet kellene megneveznem. Khm.
Nem gondoltam előre, de bizony tényleg okozott némi fejtörést, hogy mi is volna, az az öt?
Egyrészt mert az, ami szerintem kedvenc volt, nem biztos, hogy tényleg. Úgy értem, hogy szerintem persze, de vajon, ha megkérdezném becses felmenőmet, hogy ő mire emlékszik, nyilván egészen más jutna eszébe, mint nekem. De mielőtt belefúlok a részletekbe, szerintem ez olyannyira mellékvágány, hogy inkább hagyom a csudába, írom őket saját kútfőből.
A másik, hogy nagy haspók voltam, gondolom, mert kapásból több jut eszembe, mint az előírt szám. Szűkítek. Kizárok. Ezek után, íme az öt:

-Húsleves. (Igen, már megint.) Méghozzá azok az előszobai, hosszú asztalos, sok terítős, kérem a sót/tessék/köszönöm, kuncogós, mesélős Búcsús-húslevesek. Méghozzá a Mama kezét dicsérő cérnametélttel, zuzával, nyakával és az apró, alig egy-két centis tojáskákkal, amiken vita folyt a hat unoka(nővér) között, vagy nem, mert a Mama, a Keci, vagy Anyukám leleményessége ezt a kérdést is megoldotta. Jó volt. Jók voltak.

-Gyümölcsleves. A menzai. Anyum ritkán csinált, valahogy annyira nem is emlékszem, hogy otthon ettem volna, de ha ő azt mondja,... (nem olyan régen megvitattuk a gyömölcsleves mikéntjét)
Szóval a menzás gyümölcsleves darával. Isteni. Ahogy a konyhásnénik szíve, jósága, hogy a repeta-kuncsorgókat soha nem hajtották el. Nem bizony.

-Hortobágyi húsospalacsinta. Csirke(comb)pörköltből.
Ez egyébként: mindmáig.
Anyukámé pedig, etalon.

-Túróscsusza. Kicsit a teflonos edényben odapirítva (Ja, hogy akkor volt-é teflonbevonatú edényünk, arra nem emlékszem, de hogy Anyu ropogósra melegítette, mert úgy szerettük, az tuti. Én ma már teflonossal zsonglőrködök, az meg nyilván nem olyan nagy kunszt, de legalább hajaz a régire.), gerezdekre hasogatott TVpaprikával.

-A végére hagytam a legjobbat, a legizgibbet: sültkrumpli, Mama-módra.
Ott kezdődik, hogy a krumplit nem héjastól tesszük a sütőbe, hanem hámozva. Hozzá párolunk vörös-, vagy lilakáposztát (szerintem lila, de ez állítólag vörös, vagy piros. Igaz, gyerekként azt sem értettem miért vörös, a vöröshagyma... Így bizton állíthatom, hogy nem vagyok szakértője a témának, hagyjuk.).
Apróra vágott csirkámajat elősütött hagymán, pirospaprikával, kis borssal megsütünk. Majd (külön edényben) felvert tojást sütünk hozzá úgy, hogy a tojást csak átfordítjuk sütés közben, de nem gezemicézzük össze.
Mindenből szedünk, a villával összetört krumplinkra, majd a még kézben, miniatür kockácskákra vágott fokhagymával meghintjük.
Ez nálam (és volt is) a legesleg!


Mielőtt kibökök öt (hadd legyen hat, vagy hét -nyolc?-!) nevet is, megkérdezném: Ti hogy eszitek/szeretitek a bundáskenyeret? Simán, sóval, vagy cukorral?
D. utálta, egészen addig, míg számára szokatlan módon, porcukorral nem tettem az asztalra. No, azóta nem fújol, ha bundáskenyeret lát.


Tudom, hogy nem mindenki szereti ezeket a  (hogy az eredeti, Lepkeváros-kifelyezésnél maradjak) labdákat, de talán mégis megválaszoljátok... légyszi-légyszi-légyszi!
Martine - nagyszoba
Márta - Szösszenetek
Vaskalap
Chipmunk
Maris - Sohanebugatta
Susu
Merci - Az élet szép,...
MuciFoci

Köszönöm!!!