Montag

A bérautóról még egyszer, talán utoljára

Csütörtökön visszavittük és nem azért, mert a fehér-villám elkészült, hanem mert péntekre nélkülözhetővé vált.
Tudom, hogy majdnemre nem adunk, de majdnem ezt is sikerült összetörni.

Hadd meséljek kicsit.
Itt ez a bérlés dolog úgy működik, legalábbis a mi esetünkben úgy rendeződött, hogy az autóház melletti benzinkútra kitették a járgányt, a kulcsot a kutasra bízták, a szerződést az anyósülésre fektették és ránk bízták mikortól visszük és meddig marad nálunk. Hétfő reggel ment érte D., kifizette az első két napot, mert optimisták vagyunk és úgy gondoltuk ennyi idő elég lesz az autószerelőnek, majd csütörtökön, már jóval sötétedés után, mikor a munkából hazaért vittük vissza.
D. elől a szürkével, magam utána a csillivillivel, hajtottunk a város irányába. Pár méterrel azon hely előtt, ahol D. az árokban landolt hétfőn egy őz váratlan felbukkanásától, elém lépett egy szarvastehén.
Majdnem meg volt.
Majdnem.
Gyerekek! Hogy milyen bambán bámul egy szarvastehén, mikor dühödben letülkölöd róla a gatyáját! ...és ha már a gatyájánál tartok: az enyém tele lett.
Betojtam, na.



Az autó átadását még hadd meséljem el!
Leparkoltam az autóház előtt (megköszöntem az autónak, az együttműködést és meghagytam vigyázzon magára puszit adtam a kormányra) beraktam a napellenzőbe a plussz két nap díját, behúztam a kéziféket nehogy..., bezártam, és ünnepélyes keretek között bedobtam a kulcsot a postaládába...
Ennyi.

Lenne egy kérdésem: Magyarországon hogy zajlik egy autóbérlés? Ugyanilyen lazán és bizalommal?




...és hogy A. reakcióját is elmeséljem: pénteken reggel, mikor kinézett az ablakon és csak a szíve-csücske hűlt helyét látta, földhöz verte magát. De nem sokáig maradt, megvígaztalatm, hogy hétfőn visszakapjuk ismét, mert az autószerelő malmai lassan őrölnek. Ugyebár.
A lényeg: fiam boldog, így apa is -mert látjuk a dolgok jó oldalát.

Keine Kommentare:

Kommentar veröffentlichen

Szabad a véleményezés, de kérlek légy kedves! Itt nem bántott senki.

A régebbi bejegyzésekhez írt hozzászólásod, csak engedélyezés után jelenik meg.