Samstag

Események/ párhuzamok

Mindig azt mondta D.(...): ha, akkor totálkárosra, mert egyébként nagyon bosszantó a törés.
2001 januárjában is elhatalmasodott a probléma, hogy nincs mit felvegyek. Elhihetitek, hogy ha azt mondom, hogy nincs, akkor tényleg nincs.
Január 27-én szombaton D. dolgozott, jómagam meg elindultam volna, ha az autó indult volna. Aztán harmadjára beindult, de nagyon nyögvenyelősen, noha soha ezelőtt ilyet nem csinált. Érezte. Utána még jópárszor visszamentem a házba telefonért, napszemüvegért...
Még a határt sem értem el. A balesetben egy gigaszarvas vett részt, az oroszlános jármű teljesen eltekeredett, a futómű teljesen odalett -totálkárosra törött.
Míg élek nem felejtem el, ahogy a szemtanú paraszt, a karomnál fogva tépett ki az autóból és elvonszolt tőle...
Három hónapig kölcsönautókkal jártunk, ha kellett, majd vettünk egy szürke villámot, ma is ez az én hűséges társam.

Pár évvel később, kb. úgy hét éve, este jött a hívás, hogy D. felborult a kisteherautóval, mert elé ugrott egy őz. Szerencsére semmi baja nem lett. A szerszámokból jónéhány odalett és maga az autó is. Pótolta.

Ugrok most egy nagyot, e hét csütörtökére, mikor D. telefonált, hogy rosszul indult a reggel, rátolatott az utánfutóval egy személyautóra. Nem vészes, de a kár, az kár. Betétlap.

Jött az ötlet, hogy péntek délután lemegyek a fiúkkal Szülővárosba és míg én végigjárom az üzleteket pulcsi, ill. felsők után kutatva, addig Anyum vigyáz az úrfiakra.
Két faluval a cél előtt, ráfutottam az előttem haladóra, mert lebökött előttem, őelőtte, meg egy másik. Az előttem haladó még meg tudott állni, én már nem. Az első autó elhúzott a helyszínről, akire ráfutottam, rendőrt hívott, mert hiába ismertem el a KRESZ szerinti felelősségemet, mivel ő céges járgánnyal volt, azt mondta kötelessége, mert neki baja lehet belőle...  A teljesség kedvéért még elmesélem, hogy a cucuki lökhárítójáról, kicsit lement a festék. Tényleg.
Mondtam, menjünk el egy szervízbe, nézessük meg, kifizetem a kárát, nála hagyom az adataimat, eszemben sincs meglépni a felelősség elől.
Nem és nem, ő rendőrt akar.

A kiérkező rendőr azzal kezdte, hogy le akarta beszélni emberemet, de ő továbbra is hajthatatlan volt.
Helyszínelés, hosszas papírtöltögetés, még szondát is fújtam, és befáradhatok majd a közeljövőben a rendőrkapitányságra, mert feljelentést tettek ellenünk, melynek keretében kivizsgálják az ügyet.

A rendőrök távoztak, mi is készültünk, mire enyhén bosszankodó fejjel kiugrik a volán mögül az én Jánosom, hogy nem indul a kocsi, lemerült az aksi. Kérdésére válaszolva, sajnálkozva közöltem, hogy nem, nincs bikázókábelem.
Anyu megjegyzése ezen fordulathoz: Isten nem ver bottal!


A gyerekek jól vannak, kicsit megijedtek. Közvetlen az ütközés után, M. így kommentálta  adolgot: Anya, többet ilyet ne csinálj légyszíves! Mikor készültem kiszálni az autóból, így engedett utamra: A bácsi biztos mérges rád!   -Emberem, mondhatni derűs képpel szállt ki az autóból... Később azt is megtudtam, hogy rövid időn belül, ez már a  második ugyanilyen esete.
A tényre, hogy jönnek a rendőrök, a fiúk megijedtek kicsit: Börtönbe fognak zárni?

Pár órával később jöttünk csak haza. De ahányszor lassítottam, vagy fékeztem, a fiúk csak sziszegtek, és sóhajtoztak: Csak nem, már megint?


Az éjjel nem aludtam. Fáradt vagyok és mérges. A kedvem pedig teljesen elment az autózástól. Nem, azt hiszem nem félek, csak nagyon rossz volt visszaszállni a volán mögé.
Nem mondom, hogy vétlen vagyok, nem várok feloldozást, de ez megint megerősített abban, hogy hiába vagy biztonsági játékos, hiába figyelsz és tartod be a szabályokat, a baj megtalál. Könnyebben, mint gondolnám.



Ma reggel, D. indult volna el, de a másik villám-márkás is beadta az unalmast: beesett a kuplung, úgyhogy itt állunk két, javításra váró villámhaverrel. 

Tanulság?
Nem kell nekem ruha. Túl költséges.

3 Kommentare:

  1. Ilyen körülmények közt én is kipróbálnám a ruharendelést :) csak ne motorosfutár hozza, hanem inkább gyalogos... :)))

    AntwortenLöschen
  2. basszus. ilyen nekem is volt. egyszer majdnem totálkárosra törtek az autópályán. az a lényeg, hogy nem lett nagy baj...persze ettől még kellemetlen.

    AntwortenLöschen
  3. Nekem most teljesen elment a kedvem a ruházkodástól. De ha egyszer megjön, egész biztos nem vezetek magam. Lehet, hogy egyébként sem. Persze muszáj, épp csak semmi kedvem sincs!
    *

    Az szép lehetett!
    Elmeséled? Ugye Te nem sérültél?

    AntwortenLöschen

Szabad a véleményezés, de kérlek légy kedves! Itt nem bántott senki.

A régebbi bejegyzésekhez írt hozzászólásod, csak engedélyezés után jelenik meg.