Baj

A palacsintatésztát turmixben, -ban (?) keverem, mert gyors: zitty-zutty-rotty és kész, csak sütni kell. Kivéve, ha a tartályt, fedő nélkül teszed rá az állórészre, ami történetesen a harmadik fokozatig fel vagyon tekerve. Nomármost. A motor mindaddig nem indul el, míg a tartály nem illeszkedik, de amint összeérnek, azonnal beindul. Most, már tudom.
Aztán, hogy ki tekerte fel a szabályzógombot, hogy viccből-e, kíváncsiságból, vagy véletlenül, az már úgysem derül ki. Ami tény, hogy a palacsintasütés ideje kiegészült fél órányi morgós sikamikával, kapirgálással.
Igazából nem is morogtam, csak egy kicsit, mert mielőtt,...    szóval még azelőtt felötlött bennem, hogy a baj nem itt kezdődik, sőt!

Pénteken elesett a szomszéd kisfiú (Martin 10), az egyik közeli, már learatott kukoricaföldön. Volt rajta bukósisak, térdvédő, kesztyű, minden ami javallt, minden, amire egy gondos szülő készülhet, az ezek által kivédve. Ugye.
De a fiú rosszul esett, a lépét átszúrta egy kukoricaszár. Többek között. Szerencsére vele volt egy kis barátja, aki segíteni tudott, ill. a szülőket értesíteni.
Vasárnap délutánra szállítható állapotba került, átvitték Alsónagyvárosba, ahol átfogóbb, szakszerűbb ellátást kaphat.
Rossz állapotban van.

Hétfőn itt játszottak órákig, majd elmentek biciklivel az ő utcájukba. Négyesben átcsorogtak. Ő és M. biciklin, A. és a vele egykorú S. gyalog. Ahogy utánuk szóltam, hogy lassan, ne rohanjanak az utcán lefelé, persze meg sem hallotta a két illetékes gyalogos, csak a kis Martin szólt rájuk, hogy ne rohanjanak már annyira, mert elesnek. A továbbiakban is ki-ki hallgatóztam, és hallottam, hogy ajnározza őket...

Milyen gyorsan megvan a baj!
Pedig már keztem felengedni kicsit és lazábban kezelni az elkéretőzéseket...
Basszuskulcs!