Ötödiktől, abban az osztályteremben tanultunk, ami az iskola almáskertjére nézett. Minden tanévkezdet maga volt az ácsingózás, vágyakozás a gyönyörű, zölden mosolygó almák után, merthogy szigorúan tilos volt, még rájuk nézni is.
Éppen ezért, a fiúk folyton kilógtak az ablakon és szedték, hozták be a gyönyörű, ropogós és ízletes almákat. Ejj, de finom volt.
Nyolcadikban buktunk le. Irdatlan botrány volt, az osztály fele intővel ment haza. Én is. Naná.
Mindez erről az almáról
most már csutka jutott eszembe, itt előttem. Tizennégy éves korom óta keresem ezt az ízt és most, hogy végre megtaláltam, hálát szeretnék rebegni mindazoknak, akik pocsék minőségű gyömülcsöket kínálnak. Nélkülük, nyilván nem öntött volna el ez a semmihez sem hasonlítható érzés: a felismerés öröme.
Köszönöm.
:)
AntwortenLöschen(MF)
Milyen féle alma az? Nem a semmiízű, hanem a finom?
AntwortenLöschenMuci! Minden rendben a rendszerrel? Vagy csak így adódott?
AntwortenLöschen*
Ahogy mondod!
Ha tudnám, hogy épségben megérkezik Hozzátok, bizisten küldenék belőle, hogy tudd pontosan mire gondolok, miről regélek...
(Bár a címedet sem tudom.
...inkább hallgatok...)
Intő? Ezért?
AntwortenLöschenccc
V.
Igen. Életem első intője. (Pedig saját kezüleg egyet sem szedtem, én CSAK őrt álltam és ettem...)Aztán kaptam még, egyet.
AntwortenLöschenMajd egyszer azt is elmesélem.
Hatalmas botrány volt, hogy megcsócsáltuk a szent iskola, szent almáskészletét! Gondold el, mi lett volna, ha fény derül rá, hogy már az elmúlt három évben is hasonlóképpen bűnöztünk...