Urak és szokásaik 7

M. pillanatnyilag hőemelkedéssel küzd, náthával -olyannal, ami dugulást okoz, ha nem vagyok eléggé résen- és ugatós (fajta) köhögéssel. Szenved. ...és hogy én mi a csudát keresek itt? Türelmet. Ugyanis az úrfi nem úgy szenved, hanem, olyan pasisan... szomjas, éhes...: de nem, a leves az nem jó, csipsz kell, most, nem baj hogy nincs, vegyél anya, most, a párnám meg bök (???) a lábam zsibbad, teát sem kérek, víz kell és különben is hideg vaaan!

Ugyanez A.-nál, árnyaltabb. Ő nem mondja meg mi fáj, mit kér. Ő hárít.
A kérdésemre, ha csak leheli azt, hogy nem, akkor tényleg nem fáj.
Ha üvöltve válaszol, tuti-biztos, hogy az fáj neki, amit épp' kérdeztem.
Amikor beleordít az arcomba, biztosan tudom, hogy sínen vagyok.
Vajon miért félek mindig a dokinál, mikor helyesen odahajol hozzá és megkérdi: nem fáj-e a torkod/füled/fejed/valamid?
Félek, hogy a doki beletrafál és a fiam (khm.) válaszol....

Drága kiskutyáM, a kis órdítóssAl a tv elé szabadságolva múlatja az időt most.
Mert megérdemlik. Olyan türelmesek velem!