Egész nap, folyton rágcsált valamit A.
Tényleg, reggeltől estig.
Vacsi után, hogy elkezdett csipogni a sütő, hogy megsült a kenyér, A. elkezdett kiabálni, hogy kész: megsült a kenyér feltépte a hűtőajtót és hozta a kolbászt, füligvigyorral, hogy ő most kenyeret kér hozzá. Ember legyen a talpán, aki megérteti vele, hogy még forró a kenyér, csak majd kaphat. Leginkább reggel, mert ugye, kolbászról beszélünk...
Ha már itt tartunk, beszéljünk további ínyencségekről:
Most tényleg.
Csupa-csupa különlegesség következik, de hogy megkívánni nem fogja senki, azt garantálhatom.
Mit szólnátok reggelire egy kis lekváros palacsintához? ...és ha pirospaprika karikát kínálnának hozzá?
-Az ifjabb úrfi, követelte!
Vagy egy kis uborkás kenyér, szintén ébredés után, a hajnali órákban?
Esetleg csípős szalámit, zsázsával (persze szigorúan vaj nélkül, mert az erősen "fúúúj"-kategóriás)? A zsázsa (ha valaki nem ismerné), szintén csípős. ...és az úrfi szereti! Va-cso-rá-ra!
M.-nél mostanában az is csoda, ha egyeltalán eszik valamit és nem csak a betegség miatt, hanem egyébként is. Persze nem az a csontzörögtetős alkat, nem kell félteni, mégis rossz nézni, amennyit eszik -ill. amennyit nem.
...és íme D. egyik remekbeszabott estebédje: tojásrántotta, újrahasznosított*, krémsajtos kenyérrel.
Az ötletek szabadon másolhatóak. De légyszi, szóljon már, akinek ízlett!
*Két harapással megcsonkított, A. hagyta-kenyérke.
Keine Kommentare:
Kommentar veröffentlichen
Szabad a véleményezés, de kérlek légy kedves! Itt nem bántott senki.
A régebbi bejegyzésekhez írt hozzászólásod, csak engedélyezés után jelenik meg.