Montag

Urak és szokásaik (ébredés)

Hihetetlen mód leamortizált az elmúlt...   morfondíroz    ...pár hét.
5:30 körül kelünk, majd minden nap. Nem szeretnék, csak kell. Pedig mindent bevetettem. Éjszakára zoknit, komplett pizsit húzok rá, hogy még véletlenül se ébressze fel az esetleg lerúgott takaró. De ő jön, majd' minden áldott reggel és beoson a szobába, végigtapogatózik az ágy mentén -lévén, hogy tök-sötét van- és belezengi a fülembe, hogy reggel vaaan! Egy ideig próbáltam meggyőzni, visszavinni többször is, hogy neheeem, ilyen korán úrfiaknak az ágyban, szundizva a helye, de hiába, ahogy a fejem a párnát érte, újra hallottam lefelé jönni.
Feladtam.
Így már felkészülten jön a kártyával és UNO-zunk, míg M. fel nem ébred és az több óra, van, hogy három.

Ja, igen! Mert ezek a muszáj-felkelni reggelek, csak és kizárólag hétvégén/ünnepnapon kerülnek megrendezésre.
Hétköznap én ébresztem őt, persze kevésbé hatékony módszerekkel. Ma például ölbe vittem le a konyhába, ahol a fotelben tovább durmolt...
Csak arra ébredt fel, hogy M. szintén pár pillanattöredéknyire felrebbentett szempillái alól nem látta, nem láthatta, a fotel foglalt mivoltát és rákucorodott. A. visított mint a kismalac, magam kilögyböltem ijedtemben a kakaót, M. pedig görcsöt kapott.
Röhögőset.

Szerintem a szomszédok is erre a balülésrelépésre ébredtek...

Éljenek a reggelek!!!

10 Kommentare:

  1. Nnna, ez volt az első mindkét gyereknél, amit megtanítottunk. HAGYD ALUDNI ANYÁT! eM-nél nem volt túl hatékony, de Bé példaszerű ebből a szempontból.
    V.

    AntwortenLöschen
  2. Nálunk is mind korán kelnek, különösen hétvégén. Pár év, aztán ki sem lehet majd őket vakarni az ágyból tíz előtt. :D

    AntwortenLöschen
  3. Nálunk mindennap f6-kor kel, akkor játszani kell. Persze még éjszaka is kel 2x :-)) én egy élő zombie vagyok gyakorlatilag...

    AntwortenLöschen
  4. Nincs titok. Genetika van.
    :))
    V.

    AntwortenLöschen
  5. Lepkevár!
    Ebből a szempontból, de csak ebből, szeretnék már ott tartani.
    De jó is lesz!
    *

    Chipmunk!
    Kitartás, hamarosan átalussza az éjaszakákat, töktuti! Elindul, szaladgál hamarosan és úgy kifárad estére, hogy ihaj!
    Vagy nem.
    Érdekes, hogy egyetlen gyerekhez sincs recept.
    Az úrfiak pl., ennyi idősen mint Barnabás, átaludták az éjszakát.
    A barátaink gyerekei még most is alszanak délben (3, 5 és 8 évesek!!!), a miénkek még zsarolásra sem!
    A miénkek hétkor ágyban vannak, mert hulla fáradtak, az ő srácaik kilenckor még virgonckodnak.
    Majd a kisfiad is beáll. Bár lehet, már megtette... ;-)
    *

    Ne "izélj" már velem Vaskalap! Egyszer odadobod a reményt, hogy "megtanítottuk", tehát elsajátítható, aztán meg ledöfsz, hogy "genetika"!? ;-D

    AntwortenLöschen
  6. Nálunk L. az ébresztőóra... 6-kor felpattan, kiballag a nappaliba, lecsücsül a kanapéra és elkezd kiabálni: Aaanyaaaa, szomjas vagyok!
    :D

    Az alvásról egyébként csak annyit, hogy nálunk ahány gyerek, annyiféleképpen alszanak. :)

    AntwortenLöschen
  7. :-D

    Az 'alszanak' szó, szinte bármilyen tevékenységet jelölő szóra kicserélhető.

    AntwortenLöschen
  8. Ha genetikailag alkalmas rá, akkor meg lehet tanítani az alanyt. Nnnna. Itt a titok. :))))
    V.

    AntwortenLöschen
  9. Jól megoldottad a csomót! ;-)

    AntwortenLöschen

Szabad a véleményezés, de kérlek légy kedves! Itt nem bántott senki.

A régebbi bejegyzésekhez írt hozzászólásod, csak engedélyezés után jelenik meg.