Ennek nem lesz jó vége!

avagy: vérfürdő V.-éknél.




Lovacskáztak.
M. a ló, A. a lovas szerepében.
A ló találta ki ezt az agyament játékot, a lovas éppcsak belement, de idővel belemelegedett olyannyira, hogy a paripa teljesen kifulladt alatta.

Felkérte A.-t, hogy itt az ideje leszállni, mert már nem bírja, persze a lovag hajthatatlan volt, sőt addig nyöszörgött, hogy mégis tovább vágtattak a szobában...
Magam, eddig voltam az események részese, tanúja, mentem tovább, a dolgomra.

Heves nyerítés.
Felszóltam, most már hagyják abba, nehogy valami baj legyen...
Nyihaházás, vágtázással.
Újra szóltam...

Pár perc múlva eget rengető ordítozás, emígyen:
M.: Nem-akartam-ne-haragudj-nem-akartam jajistenem-nem-akartam-AAANYAAAA!
A.: Meghalok-meghalok-meghalok!

...
A lovag orrából ömlött a vér (és ha azt mondom ömlött, hát képzeld el, hogy ömlött!), bele a szájába, onnan tovább literszám... nyilván túlzok
Életemben ilyet nem láttam, de nem is óhajtok többet:
a vér csak folyt, csak folyt, ő meg prüszkölte ki a szájából, meg egyre csak hajtogatta, hogy: meghalok-meghalok...
Két-három perc alatt letettem róla, hogy orvost/mentőt/bárkit hívjak, mert enyhült a vérzés, majd további percek múltán el is állt.

Aztán, hogy mindenki megnyugodott, a paripát M. úrfit lekaptam a négy patájáról tíz körméről, minek következtében megesküdött újfent, hogy soha-de-soha-többet-még-hasonlót-sem.




...és hogy mi történt?
A ló (a lovak természetéből fakadóan) rúgott egyet és hát istenkém, orrba találta a mögötte okvetetlenkedő lovast.
A vérzés és jajjgatás közben meg tövig rágta a patáit, hogy jajistenem-jajistenem mit tettem?