Mert semmi sem jó

avagy, a mai napom A.-val.

Mikor egymásnak feszülnek az érdekek és még a levegő halmazállapota is megváltozik. No, akkor eszembe jut a westernfilmekből jól ismert uuunalmas jelenet: a két főhős (A.+M.) egymással szemben a port kavaró szélben, a kihalt utcán, ahol az érdeklődők még levegőt sem mernek venni (ez az én szerepem) és a párbajozók szemét látod nagytotálban: az egyiknek enyhén rángatózik a szemöldöke, a másiknak izzadságcsepp gördül végig a homlokán, közben meg látod, ahogy lazán a fegyvertáska fölött, lövésre készen a levegőbe markolásznak... olyankor rajtam is csordogál a veríték.
Ma nem. Ma csak sírás van, meg könyörgés, hogy ide menjek, meg oda, ezt olvassam, vagy nem is, inkább amazt!
Pedig nem erről volt szó. Ill. nem gondoltam volna, hogy nehezebb/komplikáltabb lesz, mint különben.

Tegnap, Sárvárról nem velünk jött haza, hanem elment a Mamáékkal M.  Akkor elakadt a lemezen a tű és ha nincs jobb elfoglaltság, márpedig szerinte nincs, csak M. nevét szajkózza és sóhajtozik, meg jajgat.

Hiányzik neki a nyaggatás. Pedig azt hittem tán örülni fog, hogy két napig garantáltan nem piszkálja, irányítgatja senki.
Gondolom, a Mama sem unatkozhat.
Nyilván ő tölti be A. szerepét amin nem lehet nem nevetni, ugyanakkor nem tudom kit sajnáljak inkább...

Nincs idő sajnálkozni, az úrfi most is jajgat. Megyek...