Még csak bele sem ült. Ahogy méricskélte a járgányt, úgy tűnt ő már a hírdetés olvasásakor eldönthette, megveszi.
Az adásvétel nem kevés bonyodalommal zajlott. D. bizonytalan volt még vasárnap este is, hogy rendben, eladjuk mert itt a vevő, de mi mihez kezdünk egy autóval ( az eddigi másfél helyett ). Reggel a kisöreg nem volt a megbeszélt helyen, D. duzzogva fékezett le a ház előtt, de egy gyenge óra múlva visszament, mert okosan és általában hallgat a neje szavára ( lehet valami közbejött, késett, és elkeverte a telefonszámot, a kisöreg határozott és megnyerő volt, ő biztos nem beszél a levegőbe ). Elcsípte a faluban tanácstalanul kóválygó öregurat ( igen, megkéstek és igen, kitörölte a híváselőzményeit, nem tudott szólni és bízott benne, hogy meglátja valahol az autót )... alig fél óra múlva járgány nélkül, annak árával a zsebében várt a hivatal előtt ( hadd írjam már le, olyan szép: vor der Zulassungsstelle ).
...és itt a kaland: az én drága, életem első járgányának nagy kalandja, második ketyegőjével, a potom 379.340km-ével, majdnem 16 évével felment északra, Svédországba, mert a szimpatikus, szakállas, magyarul nem beszélő, Józsiként bemutatkozó új gazda oda vitte.
Ma hajnalban indultak.
Keine Kommentare:
Kommentar veröffentlichen
Szabad a véleményezés, de kérlek légy kedves! Itt nem bántott senki.
A régebbi bejegyzésekhez írt hozzászólásod, csak engedélyezés után jelenik meg.